2008. december 8., hétfő

Koronakenyér


Neten történő kalandozásaim során találtam meg ezt a kenyeret itt. Legszívesebben azonnal rohantam volna a konyhámba elkészíteni, de már késő este volt. Mindig ámulatba ejt a különleges formázású kenyerek szépsége, csodálom a leleményes pékeket.
Ezek a kenyerek a nekünk legkedvesebb tésztából is elkészíthetőek, a formázási technikán van a hangsúly. Én most is az öregtésztás fehérkenyérből sütöttem. kb. 750 g tésztára van szükség, bár nekem ebben a formában szebb lett a kenyerem kicsit nagyobb zsemlékből. Én 6 db 130 g-os zsemlét gömbölyítettem, és egy 180 g-os tésztát vékonyra, kör alakúra nyújtottam. Az eredeti receptben 6x100 g és 1x 150 g tésztával dolgozik. Formafüggő.

Egy kb. 26-28 cm átmérőjű kosarat kellene kibélelni, nekem sajnos nincs ilyen, még! Így maradt egy 28 cm-es tortaforma, aminek a közepébe rögzítettem egy íves poharat.


Kibéleltem egy ruhával, megszórtam liszttel. a kinyújtott tésztát ráborítottam a pohárra, úgy , hogy a körben futó mélyedés közepéig érjen a tészta.

Erre ültettem a megformázott zsemléket egymástól egyenlő távolságra.


A pohár tetején lévő tésztát bevágtam úgy, hogy a vágások a zsemlék közé fussanak.

Minden , így kapott háromszöget a tésztára hajtottam.


Addig kelesztettem csak, míg a gombócok éppen összenőttek.

Óvatos mozdulattal egy sütőpapírral kibélelt tepsire fordítottam. Azonnal ment is a 220 fokos sütőbe, kb. 30-35 percig sült. Kétszer löttyintettem be a sütő aljába egy kis vizet, közben buzgón imádkoztam, nehogy tönkremenjen a sütőm!
A zsemle és a ráhajtott tészta találkozásánál gyönyörűen szétnyílt sütés közben. Szép, ropogós héja, puha bélzete lett.

10 megjegyzés:

KataKonyha írta...

Gyönyörű!!!!!

Zoltán írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zoltán írta...

Bocsika, csak nem abban a felahsználónéveb voltam, amit szerettem volna. Mégegyszer:

Csodálatos, biztosan ki fogom próbálni, köszi. max

barbette írta...

Kedves Limara! Már megint gyönyörűt sütöttél! Örömmel olvasom oldaladat, kívánok hozzá sok sikert és kitartást, na és persze még több ilyen szuper receptet!

Julika írta...

Egyszerűen szuper !!!!

Vali írta...

Limara nagyon klasszat sütöttél.

Limara írta...

Nagyon köszönöm!:))

Névtelen írta...

Limara! hogy teszed át a koronakenyeret a formából, fejreállitva? Köszi Bella!

Limara írta...

Igen, ez a lényege, ami kelesztéskor felül volt, sütéskor alul legyen. Amikor megkel óvatosan ráteszem a tepsit és átfordítom :)

Névtelen írta...

Limara!Köszönöm gondoltam én is, de jobb biztosra menni. Már nagyon sok kenyeredet megsütöttem, nálunk a sörös meg az öregtésztás fehérkenyér nagyon izlett mindekinek, nagyon finomak! Most kipróbálom a koronát meg a burgonyást, bár én nem vagyok olyan ügyes mint Te. Nagyon szépeket és finomakat sütsz.Szeretem a receptjeidet, még soha sem csalodtam bennük. Köszönöm Limara!