2008. december 21., vasárnap

Linzer szívek


Linzer is kerül karácsonykor az asztalra, szinte mindig. Linzerkarikákat szoktam év közben is sütni, de a szíves formát meghagyom karácsonyra. A klasszikus linzertésztát, 3:2:1 részesítem előnyben, egy tojássárgájával szoktam dúsítani.
Linzertészta:
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg hideg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás sárgája
Ezt is a késes robotban készítem, szinte csak egy gombnyomás és kész is. Beleteszem a lisztet, kisebb darabokra vágott hideg vajat, cukrot, majd pár másodpercig nyomom a gombot, míg morzsásra kavarja. Ekkor hozzáadom a tojássárgáját, és hagyom, hogy egy gombóccá szedje össze. Folpackba csomagolom, legalább fél órára hűtőbe teszem, de akár egy napig is el van, sőt jól fagyasztható.
Ha nincs késes robot, akkor az ujjheggyel kell elmorzsolni a vajat, minél gyorsabban, hogy ne olvadjon nagyon meg.
Lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra nyújtom, formákat szúrok ki belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem őket. Minden második forma közepét kiszúrom. Ezt már csak a tepsin teszem, így szépen megtartja formáját. 180 fokos sütőben sülnek 7 percig. Saját készítésű eperlekvárral ragasztottam össze őket mikor kihültek, majd porcukorral megszórtam.
Másik résznél a lukas közepű formákat lekentem tojásfehérjével, megszórtam durvára tört dióval, így sütöttem meg. Ezek sk. sárgabarack tölteléket kaptak.
Dobozban várják a karácsonyt.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Limara!
GYonyorueket alkotsz biztosan rengeteg ido es energia kell hozza!Latom 2 gyereked is van,mikor van idod veluk is foglalkozni?
Gratulalok az oldalhoz!

Limara írta...

Köszönöm! Jut idő a gyerekeimre is természetesen. Minden csak szervezés része. Nincs mindig ilyen nagyüzem nálam sem, csak az ünnepek közeledtével töltök kicsit több időt a konyhában. Üdv

Ildikó Csákó írta...

Szeretném megkérdezni, hogy milyen robotgépről van szó?

Ildikó Révész írta...

Kedves Limara!
Mindent pontosan úgy csináltam, ahogy írtad. Nagyon szép és finom linzer szívek, csillagok készültek. Köszönöm a klassz recepteket. A zserbó tésztáját most állítom össze. Évek óta rendszeresen sütök az oldaladról, s kivétel nélkül minden tökéletes.
Már régóta tervezem, hogy írok neked, s megköszönöm a hasznos tanácsokat, ötleteket.
Kívánok Neked és Családodnak békés, boldog, áldott ünnepet!

Üdvözlettel. R. Ildikó Hévízről

Limara írta...

Kedves Ildikó!

Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszenek a receptek! :)
Boldog Új Évet kívánok! :)