2009. január 31., szombat

Szalagos farsangi fánk


Az iskolai farsangi ünnepségekre minden évben viszünk sütit és üdítőt a gyerekeknek. Az első évben friss, meleg fánkokat vittem. Akkora sikere volt, nem csak a gyerekek, hanem a szülők körében is, hogy azóta minden évben ezt kell sütnöm, nem is engedik, hogy más sütit vigyek.
Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 3,5 dkg élesztő
  • kb. 2,5 dl langyos tej
  • 4 ek. cukor
  • 4 tojás sárgája
  • 0,5 dl rum
  • 1 csipet só
  • 1 narancs v. citrom reszelt héja
  • 8 dkg olv. vaj
Először felfuttatom az élesztőt egy kevés langyos tejben. A maradék tejjel és a többi hozzávalóból lágy, hólyagos tésztát dagasztok, az olvasztott vajat csak a legvégén adom hozzá.
Kiolajozott kelesztőtálban duplájára kelesztem, majd lisztezett deszkára borítom. A kezemmel lapogatom el olyan jó ujjnyi vastagra. Fánkszaggatóval kiszaggatom, majd egy abrosszal letakarom az egészet. Fél órát kelesztem.
Olajat melegítek egy nagyobb lábasban. A fánkokat úgy teszem bele, hogy a felső felük kerüljön először az olajba, az ujjammal benyomom a közepüket. Fedővel letakarva kb. másfél percig sütöm, majd megfordítom őket, és fedő nélkül is másfél percig. Az olaj jó meleg kell legyen, de ne túl forró, mert akkor csak kívülről ég meg, a közepe nyers marad, ha nem elég meleg, akkor megszívja magát olajjal, bár a rum segít ezt megelőzni.

71 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát igen! Ez a tökéletes fánk!!! Akár a nagymamám csinálta volna! Nagyon szép!
Emes

miniMálna írta...

hű, mekkora szalagok! :O én miért nem tudok ilyent?? hadd kérdezzem meg: kézzel dagasztod?

erika írta...

Gyönyörűek ezek a fánkok!! Mi nem nagyon szeretjük az olajban sült dolgokat, de a recit tovább adtam a keresztlányomnak (kezdő háziasszony) és Ő már jó ideje áldja a recept Készítőjét. köszönjük Limara!!

Limara írta...

köszönöm! :))
miniMálna! Nem, géppel dagasztottam be!

libi írta...

Fénypostával küldj egyet Balázsnak!

Limara írta...

Máris! :))

Julika írta...

Remek lett Limara. Ma én is a te recid alapján sütöttem fánkot. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

Zita írta...

Ez tényleg jól néz ki mi is szeretjük. Irtam a másik gmail címedre Limara ha van időd nézd meg kiváncsi vagyok most megkapod-e?

Vali írta...

Szia!
Nálam holnap lesz fánk. Én is ezt a receptedet sütöm és isteni.

Éva írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Éva írta...

Szia Limara!
Kitaláltad a gondolatom. tegnap böngésztük anyukámmal a szakácskönyveket, aktuálisan megjelent újságokat, melyik recept alapján készítsük a fánkot. A tied mellett tesszük le a voksot. Jövőhéten lesz nagy családi összejövetelünk, akkor készítjük. Tegnap anyukám készített egy tízperces (haha, így írta a recept) változatot, nem aratott nagy sikert, na nem anyukámban volt a hiba.
/OFF
Én meg Bécsi kockával bajlódtam. A sógorom álma, hogy valaki visszahozza azt a gyerekkorában tapasztalt ízt, amit anyukája Bécsi kockája jelentett. Két változatot készítettem, az egyik különösen ízlik, több receptből ötvöztem. Ma délután derül ki sikerült e megközelíteni a gyerekkori ízt.
Köszönöm az e-mailben küldött válaszod, nekivágok a rácsozó beszerzésnek. Kókusztejet is sikerült vennem. (na nem könnyen, egy kis keleti élelmiszerboltban, a nagy üzletlánc egyik üzletében nem volt.)Hamarosan sütöm a kókuszos briósod! Csak ne most vágnék bele a fogyókúrába.

Üdvözlettel: Éva

Limara írta...

Szia Éva! Remélem, nem fogtok csalódni a fánkban, majd mesélj!:))
Bécsi kockát a férjem is szereti ha jól tudom:))

Millie írta...

Isteni lett! Életemben először csináltam fánkot, a siker osztatlan volt mégis. Csak az nyugtalanít, hogy egy délután alatt mind elfogyott.... lesz mit ledolgozni!!! :-D

Limara írta...

Nagyon örülök Millie! Néha kell egy kis bűnözés! :))

LadyAni írta...

Szia Limara!
Ma sütögetős kedvemben voltam, na meg a férjem is nyúzott egy kis lekváros finomságért!!!
Megsütöttem a fánkodat.
Én hidegen, van amikor másnaposan szeretem a fánkot.
A férjem viszont kijelentette, hogy nem biztos hogy marad.
Szerinted?:-)))))))))))
Holnap meg a kapros töltött káposzta lesz. Na abból talán jut nekem is.:-))

LadyAni írta...

Szia Limara!
Ma sütésre adtam a fejem, mert már a férjem hetek óta nyúz egy kis lekváros finomságért. A fánkodat csináltam meg. Én akkor szeretem a fánkot, amikor már teljesen kihűlt, illetve másnap. Nem tudom miért. A férjem viszont nekiesett még azon melegében, és közölte, hogy ebből nem biztos hogy marad holnapra.:-))))
Holnap a kapros töltött káposzta lesz, mint írtam, már össze is állítottam, talán ebből jut nekem is ha elég gyors leszek...:-))))))) Megyünk horgászni, bográcsozni...
A sörös kenyeredhez is írok...

dékata írta...

Nagyon köszönöm a receptet, a hétvégén megsütöttem a családnak, isteni volt!

Limara írta...

Nagyon szívesen! Örülök, hogy tetszett! :))

Anna írta...

Szia Limara! Tegnap fedeztem fel a blogodat, de ma az elso dolgom az volt, hogy visszaterjek es meg sokszor meg fogom ezt tenni. Fantasztikus dolgokat keszitesz! Gyonyoruek a mezeskalacsok, en is szeretem csinalni es disziteni, uj ihletet adtak a kalacskaid. Es az oregtesztat is ki fogom probalni. Daniaban elunk, itt meg olyan bolti kenyer sincs, mint otthon, igy tobb kevesebb sikerrel szorgosan sutjuk itthon a kenyeret.
Most konkretan a fankrol szeretnek kerdezni, azon belul is a rumrol. Mivel lehet helyettesiteni, hogy az olajbeszivodas-megelozo tulajdonsaga megmaradjon a tesztanak? Rumaroma gondolom nem megoldas. Ezen kivul meg van itthon minden fele-fajta palinka es konyak.
Koszonom a valaszod!
Anna

Limara írta...

Szia Anna! Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! :))
Én pálinkát tennék bele :))

Anna írta...

Szia Limara! Koszonom a tippet, mukodott a palinka, legalabbis nem lett olajos a fank. Csak negyed dl-t mertem beletenni, de igy is erezni lehet benne. Na nem mondom, hogy rossz lenne :-) Anna

Anna írta...

Szia Limara! Koszonom a tippet, mukodott a palinka, legalabbis nem lett olajos a fank. Csak negyed dl-t mertem beletenni, de igy is erezni lehet benne. Na nem mondom, hogy rossz lenne :-) Anna

Rozali Collection írta...

Kedves Limara!

Jó ideje olvasgatom a blogodat, már ki is próbáltam néhány dolgot. Ma pl. ezt a fánkot, a kisfiam miatt, aki rajong minden ilyesmiért! Meg kell mondjam, szuper a recept! :)

Marianna írta...

Kedves Limara!

Ma mi is fánkot sütöttünk a recepted alapján. Szuper állaga lett, a citromhéjtól pedig finom illatos volt a tészta. Az egész család szerette! Köszönet a receptért,
Tücsike

Limara írta...

Köszönöm szépen, örülök hogy nálatok is sikere volt! :)) Ma én is ezt sütöttem! :))

Hanna /Jázmin írta...

Szia Limara!

Szeretném kérdezni, hogy ebből a mennyiségből kb. mennyi db fánk lesz?
Köszi

Hanna (,,,á la Hanna)

Limara írta...

Nem számoltam még meg, de négy embernek elég :))

laci írta...

Megmondaná valaki, hogy mennyi idő alatt kel duplájára a tészta? Köszi

Limara írta...

Nagyban függ a szobahőmérséklettől, de kb 45-50 perc elég neki, hűvösebb helyen 1 óra.

Névtelen írta...

Szia Limara!
Most készítettem el a fánkor a recepted szerint, fantasztikus lett!! mivel én Portugáliában élek, itt sem tudom beszerezni a sütőrumot, olvastam a hozzászólások között a pálinka ötletet. De itt nem találtam számomra szimpatikusat, ezért Whisky-t vettem. Bevált, nem szívta meg magát a tészta, nem lehetett érezni.
El szerettem volna még mondani,hogy ez már a sokadik recept, amit tőled olvasok és kipróbálok. Nagyon csodás tippjeid vannak, ennek köszönhetően nagy sikerem van az itteni magyarok és portugál ismerősök körében! Ezt neked köszönhetem!
Kívánok még további szép napokat és köszönet a sok finomság receptjéért.
Üdv: Veronika

Limara írta...

Kedves Veronika!
Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy a receptekkel sikereket érsz el! A whisky jó választás volt!:)) További sok sikert! Limara

mellissina2 írta...

Én holnap,illetve ma fogom megsütni,a recepted alapján a fánkot!!!itt annyi szuper recept van,hogy az ember nem is tud dönteni.

Limara írta...

Melissina! Köszönöm!:)Akkor csak sorban, egymás után:)))

Ági írta...

Kedves Limara!
Lenne egy butácska kérdésem. A fánkot lehet éjszakára hűtőben keleszteni? A fiamnak az oviba szeretnék vinni holnap reggel és szeretném frissen, melegen, de ha nem muszály nem kelnék 5-kor. :-)
Megéri így csinálni vagy inkább keljek korán és tuti fini lesz? Előre is köszi a választ! Ági

Limara írta...

Kedves Ági! Bizonytalan, sőt inkább azt mondom, hogy nem. Olyan magas az élesztő tartalma és ráadásul egészen lágy a tésztája, sok zsiradékkal, tutira túlkelne és elnehezülne....

Rolyboby írta...

Tisztelt Limara!

Én a mai napon találtan az Ön oldalára egy kedves ismerősömön keresztül, és mondhatom szerencsére.Nagyon sok új és hasznos dolgot találtam itt, amit a hobbi sütésemhez köthetek.Bár a szakmám megkívánna mivel szakács vagyok, azonban a sütés illetve sütögetés valahogy jobban áll hozzám egyszerűen imádok sütni.Most elkalandoztam ,de rátérek a kérdésemre.Az lenne a kérdésem, természetesen szalagos fánkról van szó..:).Fantasztikusan szokott sikerülni a fánkom nagy szalagja van íze finom, szóval szinte tökéletes.....csak egyetlen egy problémám van és gondoltam, hogy ön tudja mi lehet a probléma.állandóan lepuhul van valami ötlet, vagy ez így viselkedik úgymond?Önnek is lepuhul?
Ha esetleg önnek nem puhul le és tudja a "rafinériát" megosztaná ezt velem..

Előre is köszönöm!

Tisztelettel S.Roland

U.I.:csodálom az alkotásait...:)

Limara írta...

Kedves Roland! Köszönöm szépen, megtisztelő számomra egy profi dicsérete!:)
Bár nem tudom, milyen receptet használ, gondolom hasonlót, én a túlkelesztésre gondolok. Az okozhat elpuhulást. Valószínűleg csak egy kicsit kellene rövidebb ideig keleszteni a szaggatás után.

Ági írta...

Nem volt még időm írni, de a hajnali fánkdagasztásnak-sütésnek meg lett a kiváló eredménye! :-) Isteni lett, az oviban elfogyott. Egy gondom volt csak, hogy nem hagytam itthon belőle. :-( De most kel egy újabb adag. Köszönjük ezt a receptet is!

Satuk/ Kata írta...

Szia!
Én is azon agyalok, hogy holnap kell vinnem az oviba a fánkot, hogy úszhatnám meg a hajnali kelést? Az jó lehet, ha a kenyérsütő gépbe beteszem, és fél6ra állítom be a dagasztást? Vagy ne kockáztassak? Szívesen spórolok az energiámmal, de nem kockáztatnék..
Várom nagyon a válaszod! Köszi: Kata

Limara írta...

Sajnos szerintem a fánkkal nem nagyon lehet spórolni. Mert elvileg működne az időzített dagasztás, de a sok tojás és a tej megromlana éjszaka a gépben

Satuk/ Kata írta...

Upsz-upsz :D Jogos, akkor megnyertem a kelést :D Nem baj, remélem akkor viszont ANNYIRA finom lesz. :D
Köszi szépen a segítséget! ÉS a soksok receptet!

Limara írta...

Az biztos! Sok sikert!

Cs. írta...

Kedves Limara!
Elkészítettem ma a fánkot, nagyon finom lett. Sajnos azonban nem lett szalagos. Mi lehet ennek az oka?

Limara írta...

Így látatlanban nagyon nehéz bármit is mondani, de valószínű, hogy túlkelt egy kicsit a tészta.

Cs. írta...

Kenyérsütő gépben kelesztettem. Az okozhatta a túlkelést?

Limara írta...

Ha nem kapcsoltad ki és hosszú ideig kelesztetted akkor igen.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Már jónéhány receptet kipróbáltam Tőled és mind isteni lett :)
A fánkkal kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy ha gépben szeretném dagasztani-keleszteni, akkor csak bepakolom a gépbe a hozzávalókat (ahogy a péksütiknél is) és kész vagy van valami tudnivaló (pl. hogy valamelyik hozzávalóval előbb teendő van vagy valamit csak később tegyek bele)
Várom válaszod, köszönettel,
kismacska

Limara írta...

Kismacska! Ahol ilyen magas a zsiradék hányad, mint ennél a fánknál is, ott azt érdemes a dagasztás második felében hozzáadni. Ha rögtön az elején kerül bele, akkor a zsiradék körbevonja a lisztszemeket, az élesztő nem fér hozzá, így lassabban, nehezebben kell meg a tészta. Az összes többi rögtön az elején mehet a gépbe...

nagymeme írta...

Szia Limara!
Én is az iskolai ünnepségre szeretnék fánkot sütni. Kérdésem az lenne, hogy ebből a mennyiségből kb. hány darab lesz? 32-en vannak, azért egy kicsit többet kellene vinnem. Előre is köszi a választ!

Névtelen írta...

Szia Limara!

Két részre szoktam osztani mostanában a receptjeinket:
receptek, Limara receptjei.
Az utóbbitól mindenki sokkal jobb kedvre derül, mindenki vidámabb.
Ha tehetem megosztom másokkal is.
Köszönöm Neked!

Gábor

Limara írta...

Kedves Gábor! Ó, nagyon köszönöm! Ettől a bejegyzéstől én is sokkal jobb kedvre derültem! :)Üdv, Marcsi

nyunyó írta...

Kedves Limara!

A fánk dagasztását, kelesztését meg tudom úgy oldani mint mondjuk az expressz csokis kifli esetében (múlt héten azt csináltam és meg kell mondjam, hogy isteni lett. Asszem a blogodnak hála lehet hogy összebarátkozom a kelt tésztákkal, pedig eddig viszonylag kezdő háziasszonyként tartottam tőle)?
Szóval visszatérve az eredeti kérdésemre, megoldható úgy hogy bepakolom a gépbe a hozzávalókat, picit dagasztom, majd hozzáadom az olvasztott vajat, újra dagaszt, x idő után kikapcsolom a gépet és abban hagyom megkelni (nincs kelesztőtálam sajnos). Szerinted ez így működhet?
Köszön előre is a választ!
Judit

Limara írta...

Kedves Judit!
:))
Tökéletes ahogy írtad! :))

nyunyó írta...

Ma megcsináltam, szuper lett! :-) Pedig mennyire féltem hozzáfogni. Már be is írtam a receptet a kis füzetkémbe, amiben a jól bevált és gyakran készített recepteket gyűjtöm. :-)

Mamacuka írta...

Kedves Limara!
Imádom az oldaladat, még viszonylag kezdő vagyok, szerencsére azért sok sikerélménnyel! :-)

Ahogy olvastam a hozzászólásokat, valószínűleg az én tésztám is túlkelt. Nem lett szalagos, kicsit tömörke lett és sütés közben mintha kicsit elkezdett volna "kinyílni".
Ettől függetlenül finom volt!

Azt szeretném megkérdezni, hogy keleszteni most akkor melegben jobb vagy szobahőmérsékleten?
A tégla kályhánk mellé tettem a tálban, kettő konyharuhával letakart tésztát, lehet hogy túl meleg volt neki? 40 percig kelesztettem. Azt hogyan lehet észrevenni ha túlkelesztettem a tésztát?

Illetve azt szeretném még megkérdezni, hogy futtatás közben is lehet-e "túlkeleszteni" az élesztőt?
Van amikor nagyon szép, nagy hab lesz. Máskor csak egy vékonyabb rétegű hab. Aztán van, hogy mintha buborékozna, picit habos, de nem az igazi. (mint ahogy a pezsgőtabletta pezseg)
Gondolom ilyenkor az ereje is kimegy az élesztőnek.

Köszönöm!


Limara írta...

Kedves Mamacuka!
Az ilyen gazdag, sok tojásos, magas zsiradéktartalmú, lágyabb tésztákat langyos helyen érdemes keleszteni, de semmi képen sem szabad túl meleg helyre tenni, mert akkor túlérik a tészta. Ragacsos lesz, összeesik és a mikor kiöntöd a tálból szétfolyik...

Nem, az élesztőt ennyi idő alatt nem lehet túlkeleszteni, de ha túl forró folyadékba, tejbe teszed, akkor meg lehet "ölni". Ilyenkor nem fut fel szépen, hanem habosodik.....

Pocikabogi írta...

Ezt sütöttem ma. Valaki kérdezte korábban, mennyi lesz belőle. Nekem kb. 6 cm-es szaggatóval 60 darab lett. Még a szomszédoknak is nagyon ízlett :) Köszönöm az ismételten fantasztikus receptet, Limara!!!

(Úgy látszik, valami nem működött korábban, mert nem látom a kommentet...)

Sári írta...

:) megsütöttem életem első fánkjait, szalagos ugyan nem lett, még kísérletezem a hőfokon, és rumom sem volt itthon, ( lehet, hogy az volt az ok? ) de nem lettek olajosak, és átsültek szépre :)
Amikor másfél perc fedő alatt sütés után megfordítottam, ott volt a szalag, aztán lesüllyedtek jobban, és eltűnt. Vajon mi lehetett az ok?
Köszönöm, Sári

Limara írta...

Kedves Sári! Látatlanban nehéz megmondanom, de arra gondolok, hogy nem volt eléggé megkelve a tészta, emiatt nehéz volt és lesüllyedt az olajban....

Katalin Tóth írta...

Szia!Gyönyörű lett a tészta, de a fánkjaim nem lettek sajnos szalagosak és igencsak megkapta őket az olaj. Sajnos nem találtam el az olaj hőfokát...Van esetleg ennek kiküszöbölésére valami tanácsod?Köszi

Mária Vékonyné Gladics írta...

Szia Limara! Hálás köszönet a rengeteg szuper receptért, ha valamit sütni akarok azonnal hozzád jövök és ajánlom másoknak is. A fánknál kicsit variáltam a recepteden, mert soha nem tudom mit is kezdjek a megmaradt fehérjével. Így felverem kemény habbá és hozzáadom a tésztához. Kevesebb tej kell hozzá, de egyébként így is nagyon finom. Mit szólsz? :)

Editke írta...

Kedves Limara!
Életem második fánkját készítettem. Első alkalommal másik recept alapján, amit meg is bántam persze.
Most, hála neked, tökéletes lett!
Az íze, az állaga, fantasztikus! Még a szalagok is sikerültek!
Nagyon hálás vagyok és köszönöm!

misibea írta...

Kedves Limara, mennyi olajban sütöd a fánkokat? Az edényben milyen magas legyen az olaj szintje? Lebegjenek benne a fánkok? Köszönettel!

Limara írta...

Természetesen, úszni kell a fánkoknak az olaj tetején. legalább 4 ujjnyi magasan legyen az olaj az edényben..

tünde írta...

Szia Limara!
érdeklődnék,hogy nekem nincs gépem,hogy bedagasszam, bekeverhetem kézzel is?

Limara írta...

természetesen!

Zita írta...

Nagyon jó recept, szuper könnyű tészta. A szalagok nekem sikerültek, de ettől eltekintve tökéletes. Nagyon köszönöm!

Narandin írta...

Kedves Limara! Köszönöm szépen a receptet, nagyon finomra sikerültek a fánkok. Hasonlóképpen készítettem eddig is, de csak úgy érzéssel adagolva a hozzávalókat. Nagyon megnyugtató volt kimérni mindent, és voilá kész a tökéletes tészta. A rum tényleg működik, nem lettek olajosak a fánkok. Egyetlen dolog nem jött össze, mégpedig a szalagok a tölteni való gömbölyű fánkokon. Sütés után szoktam habzsákkal vanílila pudinggal tölteni, és azokon még csak mutatóban sem volt szalag, viszont amit széthúztam, hogy mélyedés legyen benne, az olyan lett mint a nagykönyvben. Nem nagyon búslakodok ez miatt, de ha esetleg tudod az okát akkor szívesen veszem a válaszod. :)

agnes skolik írta...

Az enyém is finom lett, de nem lett szép. Ez viszont az én hibám:-)Meg persze a német liszthez ezek a mennyiségek nem pont megfelelőek, ennek ellenére legközelebb is így csinálom....:-)

Edina Bányainé Molnár írta...

Kedves Limara! Rum helyett rumaroma is jo? Gyerekeknek csinalnek, tudom hogy az alkohol kimegy sutes kozben, de a parom szerint kicsi maradhat.

Kriszti írta...

Sziasztok! Ugyan már rég nem aktuális a kérdés, de másoknak éppen az lehet, ezért válaszolok. Normál fankmeret esetén (kb 6 cm átmérőjű-vizespohár méretű szaggatóval szaggatva)kb. 25 dbra elegendő a tészta. Egy osztálynak legalább dupla adag kell, mert habkönnyű,abbahagyhatatlan :)Limara, gigamegaszuperfantasztikus vagy! <3