2009. március 12., csütörtök

Hot-dog kifli

Hot-dog kiflit Margitka ötlete alapján készítettem először. Bár közben kialakítottam a nekem tetsző receptet, a formázás olyan tökéletes az ő módszerével, hogy attól nem is tértem el soha.
Már jó régen sütöttem, reggel a kisfiam kérte, hogy lehetne-e ez a vacsora. Hát persze...
Hozzávalók:
  • 1 kis pohár joghurt (140 g)
  • kb. 2 dl tej
  • 1 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 tk. só
  • 2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk. cukor
  • 2,5 dkg élesztő
Kenyérsütőgépben dagasztottam a tésztát. A joghurt sűrűségétől, a tojás nagyságától függően kellhet még bele egy kevés tej, a lényeg, hogy ne túl kemény, jól formázható tésztánk legyen. Dagasztás végén kelesztőtálban kelesztettem, majd enyhén lisztezett felületre borítottam. 5 egyforma részre osztottam, mindet kinyújtottam négyzet formára. Egyik sarkától kezdve feltekertem, majd középen kettévágtam. Sütőpapírral bélelt tepsin duplájára kelesztettem őket, kb. 30-40 perc kell neki. Felvert tojással lekentem, majd 180 fokos sütőben sültek 15 percig.

A kisült kiflikbe fakanállal lyukat fúrtam, mustár, kechup került bele, majd a virsli.

54 megjegyzés:

tanarilla írta...

Szia Limara!
Szépek a kiflik! Milyen burgonyapelyhet használsz? Ez ugyanaz, mint a krumplipürépor? (Sose használtam ilyesmit...)
Gabi

Limara írta...

Szia! Köszönöm! Nem, ez natur burgonyapehely, bioboltokban vagy multikban lehet kapni.

Palócprovence írta...

Látom, már ezt is el KELL készítenem! Nagyon jól néznek ki! :))

Mian írta...

De jóóóóóó!!!!!!! :)

Chez Christine írta...

Ezt is lementem a "kipróbálandó receptek" közé. Szerencsére minden van itthon, hétvégén el is készítem :)
Köszi Limara!

sajtkukac írta...

Hát ez óriási! Gyros, hamburger már készült itthon, itt az ideje egy újabb junk-food háziasításának :-9
A gyerekeim áldani fogják a nevedet/kezedet :-)
Niki

duende írta...

Hamburgerzsömlét rendszeresen sütök, de ezt is ki fogom próbálni! :)
Nagyon jól néz ki!!!

Belly írta...

Szia!

Ezt biztos ki fogom próbálni,annyira jól néz ki.

Mennyei Manna írta...

Nagyon finomak a Hot-dog kiflik! Még csak esélyük sem volt teljesen kihűlni!:) Köszönöm Limara!
Szintia

szirom írta...

Szia Limara!
Ez a kifli fantasztikusan finom! Már több féle kiflit kipróbáltam, de eddig ez viszi nálam a pálmát! :) Köszönöm, hogy itt vagy, és vezeted ezt a blogot! :) Üdv

Limara írta...

Köszönöm szépen, örülök, hogy ez a kifli is elnyerte a tetszéseteket! :)))

Raindrop írta...

Szia Limara!

Joghurt helyett nem jó a tejföl? Elfelejtettem venni, és ma már nem tudok, viszont sütnöm kell ilyen kifliket... Köszönöm a tanácsod előre is, és jó hétvégét! :)

Limara írta...

Szia!
De, lehet tejföllel is csinálni, de mivel az sűrűbb, megváltoznak az arányok. És lehet tejjel is csinálni, az viszont hígabb... Tejföllel csinálod, akkor a tejfölös kifli arányai jók kb. :))

Raindrop írta...

Megcsináltam Limara, fel is tettem a blogba! Hát áldom a nevedet! :)) Köszönöm a segítséget!

dortimcsi írta...

Most készül a Hot-dog kifli...Már csak a második kelesztés van hátra. Egyetlen kérdésem lenne: ezeket a kifliket ugye nem kell sütőzacskóba rakni, vagy vízzel megspriccelni?
Amikor Raindropnál néztem a képeket ott volt mellettem párom is , összefutott a nyál a szájában...Mondtam neki elkészítem,és a recept Limaráé. Erre csak annyit mondott: akkor biztos finom lesz:D A neved már garancia arra, hogy péksüti biztos nagyon finom.

Limara írta...

Timcsi! Üdvözlöm a párodat! :)))
Gondolom, a kifli már kisült:)) nem kell zacsizni és spriccelni sem, elég a tojásos lekenés.

dortimcsi írta...

Üdvözlet átadva:)
Kifli elkészült, és nagyon-nagyon finom lett:)Nem csak ma este fogjuk ezt a kiflit enni.A tésztáján már dagasztáskor éreztem mennyire jó.
Egy kép róla:

http://kepfeltoltes.hu/090506/hotdog_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Névtelen írta...

Szia Limara,egyszerüen fantasztikusak a receptjeid, kiprobáltam már néhányat, többek közt ezt a hotdog kiflit is. Burgonyapehely nelkül készítettem, mert nem volt itthon, de felmerült bennem a kérdés hogy mit csinál a pehely a kiflivel? Vagy csak az íze miatt kell bele?
Köszönöm a reciket, és csak így tovább!! Várom a folytatást. :-)
Bogi

Limara írta...

Szia Bogi! Köszönöm szépen!:)) A burgonyapehelytől kicsit puhább, szaftosabb lesz a bélzete, de természetesen kihagyható belőle.:))

Névtelen írta...

Szia Limara!
A tegnapi fehér kenyered hatalmas sikerén felbuzdulva ma hot-dog kiflit sütök a fiúknak. Kérdésem, öreg tésztát tegyek e a hozzávalókhoz, vagy ehez nem kell.
Várom válaszod, köszönöm! BORA

Limara írta...

Szia Bora! Ehhez nem kell, de ha teszel hozzá, nem fog rontani rajta, sőt! 20 dkg öregtésztát tennék bele, az élesztőt pedig visszavenném 1,5 dkg-ra. Majd mesélj! :))

Névtelen írta...

Szia! Elkészült, isteni lett! Olyan illat van, hogy csak na! Majd este a kritikus fiaim tesztelik! Addig nem árul el,hogy én sütöttem, majd besöpröm az elismerést:-). Köszönöm a receptet és a gyors választ! Bora

Limara írta...

Kíváncsian várom a kis kritikusok véleményét is! :))

Bora írta...

Szia! Hát nagy sikere volt aznap a hot-dognak, azt mondták "cukrázdába" dolgozni.
Azt hiszem ez nagy dícséret. Holnap kenyeret sütök újra,köszönöm még egyszer! Bora

Névtelen írta...

Ha tudtam volna, hogy ez ilyen finom, már rég megsütöttem volna!

Én joghurt helyett házi kefírrel csináltam. Nagyon puha, omlós tészta lett az eredmény, köszönjük a receptet.

pepita

Panka írta...

Szia Limara

Ma megcsináltam a hot-dog kiflidet, valami isteni finom lett!
Joghurt helyett kefirt tettem bele, az volt itthon, már üresen ette a család, annyira finom puha lett, azt hiszem sokszor meg fogom ezentúl sütni.
Nagyon klassz az oldalad, egy csomó receptet ki szeretnék próbálni!

Limara írta...

Köszönöm Panka! Remélem a többi sem fog csalódást okozni :))

linda írta...

Szia Limara!
Nem rég találtam rá az oldaladra, de már a hot dog kiflit és a hamburger zsemlét már kipróbáltam.Mindkettőnek nagyon jó a tésztája, gyorsan elkészül és a családom is imádja! Köszönjük a recepteket! Még mást is ki fogok próbálni! Gratulálok az oldaladhoz!Linda

Limara írta...

Szia Linda!Nagyon örülök, remélem a többi sem fog csalódást okozni! :))

Gabella írta...

Szia Kedves Limara!
Macustól keveredtem el hozzád, és nagyon örülök ennek az oldalnak! Az a bizonyos fahéjas spanyol brióst már 2x megsütöttem 1 hét alatt! Most a hot-dog kifli van terítéken. De vajon joghurt helyett jó a tejföl is?

Limara írta...

Szia Gabella! Köszönöm! :)) Lehet, először csak 2 ek. tejfölt tegyél helyette, majd dagasztás közben ha kívánja még a tészta, akkor megint egy-egy ekanállal. :)

Gabella írta...

Megsütöttem, és nagyon finom lett tejföllel is! És az utolsó falatig el is fogyott!

Limara írta...

Szuper! :))

Névtelen írta...

Szia
Hogy csináljam ha este szeretném begyúrni és reggel kisütni? Begyúrás után egyből formázzam? Nem kell a tésztának esetleg sűrűbbnek lenni?
Válaszodat előre is köszönöm: Éva

Limara írta...

Szia Éva! Az éjszakai kelesztéshez valóban nem árt, ha kicsit masszívabb a tésztája. Az élesztőt mindenképpen vedd vissza 2 dkg-ra. Rendesen meg kell keleszteni dagasztás után, majd formázni. Formázás után mehet a hűtőbe, egy ruhával vagy egy nagyobb zacsival lazán letakarva.

Zsu írta...

Tegnap este vacsira készítettem el. Hát ismét csak azt hallgattam, hogy "hmmm, hmmmm, hmmm...." 1szóval szuper lett!!! Köszöni a családom!!!

Egyébként nagyon jól működik a hűtős dolog, a napocskával is, de még a kakaós csiga is Isteni lett!! Reggel arra keltek a fiúk, hogy az egész házban "fincsi illat van" (szó szerint idézve!), és hát az sem volt semmi, hogy a 16 db-ból (+2 a végek!)szépen megreggeliztek, ment tízóraira, plusz 3-4 apának, 1db maradt, "kóstolásnak anyának"!! Indulhat szebben egy nap???
Mondjuk azt nem tudom, hogy a többi szülő mit szólt hozzá/hozzám, de azt tudom, hogy a haver fiúknak is bejött ez a friss reggeli házi kakaós csiga történet.... :)
Szóval csak ismétlem magam, KÖSZÖNÖM!!!

Andika690 írta...

Szia Limara!

Meg csináltam hétvégén a HOD-DOG kifliket.
Nagyon ízlett mindenkinek a 2.5éves kislányom azt mondta hogy fincsi :-)
Üdv.: Andi

Névtelen írta...

lIMARA!

IMÁDOM A RECEPTJEIDET EDDIG A HAMBURGERZSÖMLÉT ÉS EZT AZ ISTENI FINOM HOD-DOG KIFLIT PRÓBÁLTAM KI ,DE NEM ÁLLOK MEG AMÍG MINDEN ÍNYCSIKLANDOZÓ RECEPTEDET KI NEM PRÓBÁLTAM!ÓRIÁSI ÖLELÉST KÜLDÖK NEKED ÍGY ISMERETLENÜL IS AMIÉRT ANNYI MOSOLYT CSALTAK AZ ÖSSZES CSALÁDTAGOM ARCÁRA EZEK A FANTASZTIKUS RECEPTEID ÁLTAL ELKÉSZÍTETT ÉTELEK!

EGY PROBLÉMÁM VAN CSAK HOGY MÉG NEM SIKERÜLT BESZEREZNEM BL 80 -AS LISZTET!ÁM REMÉLEM EZ A GONDOM HAMAROSAN MEGOLDÓDIK!

Limara írta...

Köszönöm szépen, nekem pedig a kedves bejegyzésed csalt mosolyt az arcomra:))

Eszter írta...

Kedves Marcsi! Ismét egy nagyszerű recept! Nagyon finom lett! Csak ismételni tudom magamat: köszönet és 1000 hála, hogy megosztod velünk ezeket a kincseket. Maradok hű olvasód, üdvözlettel a messzi Írországból, Eszter :)

Kriza írta...

tegnap megsütöttem a hamburgerzsemlédet, azt hiszem, ez a kifli lesz a következő :-))

amióta rátaláltam a blogodra, idejövök mindig elsőnek ötletért, rengeteg mindent megcsináltam már a receptekből. a legjobb az, h innen úgy tűnik, nem is olyan bonyolult semmi, és ha belekezdek, kiderül, hogy tényleg nem :-))

köszi!

Limara írta...

Én köszönöm:)))

Kriszta írta...

MA megsütöttem a hot-dog kifliket. Egyszerűen szuperek lettek, ízletesek és ropogósak egyben. Örülök hogy rátaláltam a weboldaladra.

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Gratulálok az oldalhoz, nagyon tetszik!
Kérdésem lenne a hot-dog kiflihez.
A liszt BL80-as?
A joghurt helyett kefír mehet ugyanannyi mennyiségben?
Válaszodat előre is köszönöm, estére el is készíteném!
Üdvözlettel: 1anyuka

Limara írta...

Szia! Köszönöm szépen! :) használhatsz finomlisztet is. Igen, mehet bele kefir is, ugyanabban a mennyiségben. Üdv

Névtelen írta...

Kedves vagy, köszönöm szépen gyors válaszod!!! Este vacsira próbálom is!
Minden jót! 1anyuka

Ágni írta...

Szia Limara, ez is meglett, nagyon finom!!!! Köszi!
http://www.gorogkonyha.com/2012/03/hot-dog-kenyer-fazisfotokkal.html

Névtelen írta...

szia!
Nekem 30db ilyen kiflit kéne sütnöm...mennyi lisztből gyúrjak tésztát?
előre is köszi Ági

Névtelen írta...

szia!
nagyon jól néznek ki a kiflik, ha 30 darabot szeretnék csinálni belőle akkor mennyi liszttel dolgozzam?
előre is köszi Ági

Limara írta...

Mivel 50 dkg-ból 10 db lesz, így másfél kilóból....

kamrapolc írta...

Ezt is megsütöttem :) Imádta a család! :)

Névtelen írta...

nekem túl lágy a tészta, minden arányt betartottam, vagy ez természetes?
Évi

Limara írta...

Valószínűleg gyengébb a liszt amivel dolgozol. Ha ragacsos a tészta, akkor tegyél hozzá plusz lisztet, vagy eleve kevesebb folyadékkal készítsd!

Ryan írta...

Szia!
Bent vannak a sütőben,de én tojás nélkül csinálom,mert sajna nincs itthon.
Remélem így is finom lesz. :)
Ha kitalálom h sütök vmit,mindig beírom a nevét a google-be és mellé h limara.:))) köszönöm. :)