
Minap becsengetett a szomszédasszonyom egy nagy zsák lilahagymával. Az előző zsákot is épp csak megkezdtem, így hirtelen 10 kiló boldog tulajdonosa lettem. Mivel nyakunkon a tavasz (legalábbis nagyon remélem) a hagyma már túl sokáig nem tárolható, néhány darab már elkezdett hajtani. Sok lilahagymát használok, szeretem a szelídebb ízét. Hogy gyorsabban fogyjon lilahagyma lekvárt készítettem. Az előző adag már elfogyott, ma meg kacsát sütöttem, ahhoz nagyon jól megy. Az eredeti receptet egy újságban olvastam, azt variáltam át. (Talán Nők Lapja Konyhája volt?)
Hozzávalók:
- 1 kg lilahagyma félkarikára vágva
- 20 dkg cukor
- 20 dkg sötétbarna lágy nádcukor
- 1 mk. só
- 2 babérlevél
- 3-4 db fahéj
- 5-6 szem szegfűszeg
- 2 dl balzsamecet
- 2,5 dl száraz fehérbor
- 20 dkg aszaltáfonya vagy mazsola
A hagymát az áfonyával/ mazsolával, cukorral, kevés sóval és a fűszerekkel elkeverjük, majd félórát pihenni hagyjuk. Ezután a borral és ecettel leöntjük, felforraljuk, majd a lángot lejjebb véve addig főzzük, míg jól besűrűsödik. Ez kb. 2 óra. Üvegekbe töltve hűtőben hetekig eláll, de ha dunsztoljuk, akkor hónapokig is pihenhet a kamra polcán.
Remek kísérője mindenféle sülteknek, grillezett húsoknak, libamájnak.


19 megjegyzés:
Meg a libamájnak, hmmm...
Nyam-nyam! :))
Nagyon gusztán néz ki, már tegnap is nézegettem. Sima vöröshagymával is működik a recept? Nekünk meg vöröshagyma készletünk van a pincébe, meg szegény férjemet lezavartam, hogy hozzon bort is, saját bort készítettünk idén. Úgy megszívta a csövet lefejtéskor, hogy a nyaka tele volt borral:)
Szuper a recept, Limara! Betettem agyacskám hátsó fiókjába... :))
Szia, Limara! Nem tudsz véletlenül valami jó gluténmentes kenyérreceptet? Valami foltkiütések végére szeretnék járni, ezért kellene.
Köszi előre is.
Köszönöm! :)
Limara, végig kell keverni, vagy nem fog leégni??? Nagyon finom lehet....
Nyam-nyam bizony, és már volt szerencsém kóstolni is :)
Nem, nem ég le,néhányszor elég megkeverni :)
Julika! :)
Szia!
Izgalmas a recept! Szerinted sonkához illene?
Gratulálok a receptjeidhez!
Köszönöm! :)) Igen, én is félretettem egy üveggel a sonkához! :))
Huúúú, ezt csak most látom! :) Szerinted vadkacsához is passzolna? Épp köreteken morfondírozok hozzá. Ez nagyon finom lehet!
Mindenképpen! :)) Nagyon különleges! :))
Kedves Limara!
1 kg lilahagymából mennyi és hány dl-es üveget töltesz meg?
Hű, most jót kérdezel. Nagyon régen készítettem már, de ha jól emlékszem 3 kisüveg lett, olyan 2-3 dl-es.
Kedves Limara!
Szeretnék karácsonyra lilahagymalekvárt ajándékozni, csak kicsit soknak tartom a cukor mennyiségét. Nem lesz nagyon édes? Szerinted ha esetleg a felére csökkentem, nem rövidül meg az eltarthatósága?
Köszönettel:
Kata
Szerintem a hűtőben nem lesz baja, csak inkább nagyon savanykás lesz. Kóstolgasd mindenesetre szerintem!:)
Kedves Limara! Tegnap elkészítettem egy féladagot próbaképpen. Tényleg különleges az ízvilága, nagyon jó összeállítás. Személy szerint a cukrot tényleg soknak találtam, elnyomja a hagyma és a fűszerek ízét. Legközelebb fele annyi cukorral csinálom (igazad lett, Kata), és esetleg kevesebb balzsamecettel, hogy ne legyen olyan savanykás (amúgy is sajnáltam bele ennyit). Mások tanácsára darabosra mixeltem a végeredményt, így fele adagból egy 7 dl-es üveget tudtam teletölteni. De mindent egybevetve nagyon tetszik a recepted, köszönet érte! Juli
Megjegyzés küldése