2009. május 26., kedd

Cseresznyés focaccia

Régóta szemezek Jamie Oliver eme remekművével. Mivel sikerült gyümölccsel kicsit túlvásárolnom magamat, a cseresznye már sűrgős felhasználásra várt, itt volt a remek alkalom, hogy kipróbáljam. Nem bántuk meg, nagyon finom lett. Langyosan a legjobb, legközelebb kipróbáljuk egy gombóc fagyival is, ahogy Jamie ajánlja.
A recepten csak kicsit változtattam.
Hozzávalók:
  • 3 dl folyadék (fele víz-fele tej)
  • 1,5 tk. só
  • 50 dkg liszt
  • 2 ek. olaj
  • 3 ek. burgonyapehely
  • 1 tk. cukor
  • 2 dkg élesztő
Tetejére:
  • 50-60 dkg cseresznye
  • 4 ek. barnacukor
  • 6 dkg vaj
A cseresznyét kimagoztam, majd 2 evőkanál cukorral meszórtam, félretettem.
A tészta hozzávalóiból bedagasztottam a kenyeret, majd duplájára kelesztettem. Lisztezett felületre borítottam, majd ellapogattam úgy, hogy megtartsa kör formáját.1,5-2 cm vastag lesz a tészta. Egy 28 cm-es tortaformát kibéleltem sütőpapírral, az oldalát is. Ebbe tettem a tésztát, az ujjaimmal mélyedéseket nyomkodtam bele, pont mint a hagyományos focaccia készítésekor. A becukrozott cseresznyét ráöntöttem, eligazgattam, megszórtam a maradék 2 ek. cukorral. Hagytam további 30 percig kelni, tetejére tettem a vajdarabkákat, majd 180 fokos sütőben sütöttem 30-35 percig.
Természetesen szögletes tepsiben is süthető.
Jamie azt írja, hogy 4 cm vastagra kell hagyni a tésztát, szerintem ez sok, hiszen legalább még a duplájára fog kelni.

6 megjegyzés:

Eszter írta...

Bár a receptben nem látom, de azért reménykedem benne, hogy vannak szárnyai ennek a remekműnek! Ugye van és elröpítesz egy szeletet erre mifelénk! :)

Puszi: Eszter

Mian írta...

Hmmmm! Nálunk még nincs cseri, de már alig várom! Tuti kipróbálandó! :))

Brigitta írta...

Még egy finomság!Lehetetlen követni,még most fürödtem ki az eperből,már jön is a ropogós cseresznye!:))

Zita írta...

Szuper a recept már meg is sütöttem és már el is fogyott, bár a kisebbik lányomnak egy szeletet eldugtam holnapra tízóraira. Én annyit variáltam, hogy nem volt cseresznyém de még van több üveg meggyem, így azzal készítettem el. A tetejét pedig (barna cukor nem volt itthon) fahéjas cukorral szórtam meg. Valóban nagyon magas lett a tészta, de annyira, hogy nem tudtuk átharapni. A tortaformám jól el van dugva, tehát egy kisebb tepsiben sütöttem. Most azt gondoltam ki, hogy legközelebb a tésztát ketté veszem és közé is teszek meggyet vagy cseresznyét, rá a tészta másik fele és a tetejére ismét gyümit rakok. Így nem lesz a vastag tészta "üres".

Renata írta...

Mennyire édes? Nekem olvasásra, a tészta miatt sós ízvilág ugrik be...

Limara írta...

Renata! nagyon érdekes ízvilág! Az enyhén édeskés cseresznye jobban kihozta a kenyér sósságát, közben pedig ott voltak azok a falatok, ahova beszivárgott a cukros gyümölcslé:))) Hasonló, mint mikor görögdinnyét eszik az emberlánya kenyérrel! :))