2009. június 4., csütörtök

Páránfőtt

Vagy más néven gőzgombóc. Nagyon finom, nem túl édes különlegesség. Sokkal ritkábban készítem, mint kellene, mert nagyon szeretjük. Macerásnak tünhet, pedig szerintem nem az. Szílvalekvárral töltöttem, de lehet baracklekvárral is, vagy akár töltelék nélkül is. Olvasztott vaj, cukrozott mák vagy dió jár hozzá.
Hozzávaló:
  • 50 dkg liszt
  • 2 dl langyos tej
  • 1 nagy ek. tejföl
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • csipet só
  • 2 ek. cukor
  • 3 dkg élesztő
Tálaláshoz:
  • cukrozott dió vagy mák
  • olvasztott vaj
A hozzávalókat kenyérsütőgépbe tettem, könnyű, lágy, fánkszerű tésztát dagasztattam belőle, szükség szerint még egy kis tej mehet hozzá. Hagytam, hogy kb. háromszorosára keljen. Mikor megkelt, két nagy, széles fazékba vizet teszek, egy ruhát kötök jó szorosan a tetejükre, és felforralom. Míg melegszik, a megkelt tésztát lisztezett deszkára borítom, a kezemmel ellapogatom. 10 egyforma négyzetre vágom, mindnek a közepébe teszek egy kanál lekvárt, gombócot formázok belőlük. Mikor felforrt a víz 5-5 gombócot teszek a ruhákra és azonnal lefedem egy akkora tállal, ami befedi őket. 15 percig hagyom, hogy a gőzben szépen megkeljenek, párán főjjenek. Nem szabad levenni az edényt róluk, mert azonnal összeesnek.
Forrón, frissen a legfinomabb, olvasztott vajat és cukrozott mákot adok mellé.




28 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Egyszer fogtam hozzá, ott a recept cukros tejben! (nem párán) gőzölést írt. Úgy odakozmált, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva :-))

A tied mestermunka, gyönyörű!

Karoly írta...

Hmm, nem rossz. Lehet ezt vajon párolóban is készíteni? Mennyit dagad ez a gombóc a göz alatt még?

Limara írta...

Köszönöm Viki! Nekem is van olyan receptem, ami tepsiben, forró vízben, lefedve süti, de még nem próbáltam. A cukros tejben naná, hogy lekapja! :((
Károly!Köszönöm! Igen, lehet. Jó duplájára dagadt.

KataKonyha írta...

Na ez az a kép szerint, amit keresek! Fent a hegyen Ausztriában ettünk régen. Azóta legalább 6 félét próbáltam, de mindegyik buktaféle lett. Azokat egyébként általában sütőben kellett sütni vajas tejben, nem kozmáltak oda, finomak is, csak nem arra vágytam...

libi írta...

Ezt én is nagyon szeretem. De csak síeléskor szoktam enni. Sosem mondtad még, hogy ilyet Te is csinálsz. ;-) Szilvalekvár + sok mák. Mennyei!

Palócprovence írta...

Még soha nem kóstoltam, biztos finom lehet! :)

Wise Lady írta...

Nagyon tuti!

Timi írta...

Én még sose mertem neki kezdeni,csak kacérkodtam vele.De ahogyan a kenyerekkel,ezzel is megpróbálkozok.:D
Nálunk még mindig a fehérkenyered és a molnárkáid vannak a top-on.:))

Mian írta...

Megint szépet alkottál! :)
Igen lányok, ezt szoktátok enni sieléskor, mert tipikus, osztrák ill. német a Dampfnudeln! Bár én nem nagyon szaladgálok érte!

szepyke írta...

Az osztrákok szilvalekvárral töltik, megszórják mákkal és vaníliasodóval eszik. És én imááádom! Olyan vastagon meg szoktam szórni mákkal, hogy utána nagyon, nagyon, nagyon jól érzem magam! :))) Ha ezt ma eszitek, akkor sárgulok az irigységtől. Ha tegnap ettétek, vagy ha holnap eszitek, nah, akkor is!

Raindrop írta...

De szeretem, bár én is csak messziről csodálom. :) Nem merek nekifogni. Hogy hogy neked minden sikerül? :)

Zsuzska írta...

Szepykének igaza vagyon. Nálunk, sógoréknál vaníliasodó jár hozzá és jó sok mák!
A kérdésem az lenne, hogy vajon szitán is meg lehet csinálni? Nekem a knödlihez van egy szitaszrü betétem a fazékba. Valamiért idegenkedem ettöl a konyharuhás verziótól.

napmátka írta...

Még sohasem csináltam, pedig tényleg kivitelezhetőnek tűnik a leírásod alapján. Ki fogom próbálni!:)

Röné írta...

Jajj amikor kicsi voltam, többször is ettem gőzgombócot, mert unokatesómék fenn laktak a Tátra lábánál és ott rendszeresen szokás volt gombócokat, knédliket készíteni és az anyukájuk készített is. Emlékeim szerint nagyon szerettem :)

duende írta...

Ez nem semmi! Isteni lehet. Még soha sem ettem hasonlót sem!

Érdekes, tényleg hogy a cseheknél a gőzgombóc mennyire jellegzetes dolog. illetve a kínai konyha is nagyon sok ételt így gőz fölött párolva készít. Van is bambuszpárolóm, kettő is.
Lehet hogy megcsinálom? Tényleg. Abban a párolóban tök könnyű, van teteje is, és széle is, amivel illeszkedik az edényre!
Limara!!!!!!!
Zseni vagy! :)))

trinity írta...

Limara ,-szuper!!!!
Csendben súgom, régen Ausztriából mirelit formájában hordtam, annyira imádjuk..Egy ideje már a mirelit kiesett a pixisből..
De majd most-megvan a tuti recept!!!Köszi Limara!!!!!

Makka írta...

Gyönyörű!
Eddig én csak egyszer csináltam hasonlót, de lábosban, cukrozott tejjel a lábos harmadáig, amitől a gőzgombóc alja karamellizálódott, a teteje meg hófehér maradt. Vaníliasodóval. Épp valamelyik nap emlegettük, de tőled kedvet is kaptam az elkészítéséhez.

Scofield írta...

mifelénk vízenkőt a neve és nagyon finom, bár elég macerás:)

Marcipán és Frutti írta...

Jujj,de szuper vagy!!!Imádom!A sípályán állandóan ilyet eszünk!!!
Frutti

Zita írta...

Én gőzpapucsként ismerem, mindent így csinálok csak én kiszaggattam pogácsa szaggatóval és úgy főtt meg a ruhán. Amióta van zöldségpároló edényem abba csinálom a knédlit is, így egyszerübb, most kipróbálom ezt a gombócot, biztos finom.

Fruzska írta...

Nagyon guszta:). Benéznél hozzám légyszíves?

Limara írta...

Köszönöm!
Hugicám nem mondtad, hogy szereted! :))
Szerintem egyáltalán nem macerás, egy síma gombóc több munkával jár.
A vanília sodó jó ötlet, legközelebb ki is próbálom, bár a szílvalekvár, mák, sodó már elég bizarul hangzik! :))
Lehet párolóbetétben is csinálni, és megsúgom, az egyik adagot a kínai bambusz párolóban készítettem, de a ruhán lévő szebb lett!:))
Zita! lehet pogácsaszaggatóval is, de kockára vágva nincs leeső rész, és így is gyönyörű gombócot lehet belőle formázni!
A tejes, sütőben sült változatot is kipróbálom majd, izgalmasan hangzik! :))

Ildikó írta...

Limara!
Milyen ruhát tesze az edényre?

Limara írta...

Egy fehér vagy világos konyharuhát vagy pelenkát, ne nagyon legyen öblítős, mert akkor esetleg érzik majd az ízén! :))

Lufka írta...

Szia!
Most eszem ezt a csodát, köszönöm a receptet.
Kipróbáltam már mást is Töled, és eddig minden nagyon finom volt.
És minnél többet olvaslak, annál hosszabb az elkészítésre váró finomságok sora:)

Diána írta...

Limara, Drága, van olyan, ami Neked macerás? :D sosem ettem még ilyet, de megkóstolnám szívesen:)

Limara írta...

Van, van, de ez tényleg nem az:))

Bettina írta...

Kedves Limara!

Imádom az oldaladat! Sokat használom, és még sosem csalódtam. A gőzgombóc nálam is hasonló, viszont én nagyon forró sózott olajba teszem a megkelt bucikat, gyorsan beleöntök egy pohár hideg vizet, és ráteszem a fedőt, amikor elpárolgott az összes víz, az alja szép ropogósra pirul. Vanília vagy borsodóval isteni, de levesekhez is kiváló!