2009. augusztus 25., kedd

Tk. gépi kenyér


Kenyérsütőgépben a fehér kenyerek mellett nagyon jó teljes kiőrlésű kenyerek is süthetőek. Magokkal vagy anélkül, rozs vagy tönkölylisztből, graham lisztből ízlésünk szerint. Én a tönkölylisztet kedvelem a legjobban, szívesebben használom, mint a rozsot. Egyrészt nekem az íze is lágyabb mint a rozsé, másrészt a sikértartalma is nagyobb, így szebb, magasabb kenyér sül belőle. Viszont keverve is kerülhetnek a tésztába, mindkettőből egy kicsi vagy több.
Minél magasabb a tk. liszt aránya a fehér liszthez képest, a kenyér annál sűrűbb, tömörebb lesz. Igazán laza, szaftos bélzetű kenyér kb. 30 % tk. liszt használatáig érhető el.
Nagyon érdekes tapasztalatot szereztünk a kenyérfesztiválon. Vali saját, friss őrlésű tönkölylisztet hozott. Azok a kenyerek, amiket abból sütöttünk sokkal magasabbak, lazábbak lettek, mint azok, amiket a bezacskózott, üzletben vett bio tönkölylisztből készítettünk. Pedig Vali 50 % tk. lisztet tett a kenyérbe. A friss őrlés, az, hogy a gabonaszemekből minden belekerül a lisztbe ilyen sokat jelent. Azt hiszem meg van a következő konyhai kütyü, amire vágyakozom!
Az én teljes kiőrlésű gépi kenyerem:
  • 2 dl víz
  • 140 g joghurt
  • 2 dkg vaj
  • 1,5 tk. só
  • csipet aszkorbinsav (vagy 1 ek. ecet)
  • 2 ek. burgonyapehely
  • 15 dkg öregtészta (elhagyható)
  • 30 dkg BL 80 liszt
  • 10 dkg világos rozsliszt
  • 15 dkg tk. tönkölyliszt
  • 1 tk. cukor
  • 1,2 dkg élesztő
Én ezt a kenyeret is az alap programon szoktam készíteni, hasonlóan a gépi fehér kenyérhez Bepakolok mindent a gépbe, elindítom a programot,csipogáskor mehetnek bele a magok. A dagasztás végén kiveszem a lapátokat, majd hagyom a gépet tovább dolgozni. Rácsra téve hűtöm a kész kenyeret.
Kisebb méretben:
  • 1,6 dl víz
  • 120 g joghurt
  • 1 tk. só
  • 1 ek. olaj
  • csipet aszkorbinsav
  • 1 ek. burgonyapehely
  • 10 dkg öregtészta (elhagyható)
  • 24 dkg BL 80 liszt
  • 12 dkg tk. tönkölyliszt
  • 8 dkg világos rozsliszt
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő

30 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Köszönöm, hogy ezt megírtad! Mi éppen most kaptunk kölcsön (de majd valahogy végleg elbótoljuk) egy 30 éves elektromos malmot és mivel van búzánk, próbálkozunk a tk. kenyérrel, több-kevesebb sikerrel. Majd írok is róla! Viszont itt most sok hasznos tanácsot olvastam.

Brigitta írta...

Limara,köszi,hogy beírtad,ki fogom próbálni.A régebbi,amit már sütőben is szoktam sütni,na az a feledhetetlen kategória,örök kedvencem,tudod,abban volt kevés rétesliszt is.Imádom!:))

siccike írta...

De vicces, pont ahogy megnyitottam ezt a bejegyzésed, az jutott az eszembe, hogy olyan profi házi pékmester, mint te vajon miért nem használ házi malmot?.-) Aztán végigolvastam a bejegyzést...:-))

napmátka írta...

Nagyon tetszik ez a kenyérváltozatod, ki fogom próbálni a gépben.

trinity írta...

Kicsit off leszek, bocs!
Limara, nincs olyan bevált recepted, ami kizárólag tk. lisztes kenyér, de ennek ellenére mégis viszonylag könnyű??

A nagylányom ilyet ehet, a Glyx kenyeret és a Pur-pur cipót vesszük - ezek alacsony glikémiás indexűek. (Ha jól tudom az utóbbi túróval lazított kenyér...)
Sajnos még nem sikerült könnyű, levegős , ezekhez hasonlót készítenem itthon - így veszem ezeket aranyárban.
Előre is köszi!!

Limara írta...

Minyon! Köszönöm, várom a beszámolót!:))
Brigitta! Ez az a recept, csak egyszerűsítettem! :)
Siccike! Remélem majd az is meg lesz! :)
Napmátka! majd mesélj! :)
Trinity!Megpróbálok valamit kitalálni! Más megkötés nincs? Lehet benne tejtermék, stb...?

tökmagi írta...

Látom azért te is készítesz a gépben is kenyeret.Most én is megint elkezdtem ott sütni,mert eddig sütőbe sütöttem.

Vica írta...

Szia! Már olyan régóta akartam kérdezni, hogy az aszkorbinsavat és a burgonyapelyhet hol szoktad beszerezni? Köszönöm: Vica

Benzsi írta...

Limara, olyan jó lenne, ha egyszer szentelnél egy posztot azoknak is akiknek nincs kenyérsütőgépük. A tészta összeállítására lennék kíváncsi, hogy te például az élesztőt hogy tennéd bele, felfuttatnád, belemorzsolnád rögtön a lisztbe, vagy elkevernéd vízben előbb. Vagy, hogy ha robotgéppel vagy kézzel dagaszt az ember, akkor mikor van kész, csak ha gombóccá formálódott a tészta, vagy van amikor lágyabb kell. Vagy például a hideg hozzávalók a jók, vagy a szobahőmérsékletű, honnan lehet tudni, hogy megkelt-e a tészta, milyen hibák lehetnek. Szóval ilyen készítési alapismeretek kenyérsütőgép nélkülieknek. Most csináltam egy öregtésztát és gőzöm sem volt, hogy az élesztőt hogyan tegyem bele, így csak belemorzsoltam, de aztán azon gondolkodtam, lehet, hogy el kellett volna keverni egy kis folyadékkal. Tudom, hogy a neten van egy két ilyen jellegű tanács, sütöttem is már egy két kenyeret, de egyik sem lett tökéletes és én a te véleményedre lennék kiváncsi, mert annyira gyönyörű kenyereket sütsz!:)Nem akarok neked feladatot adni, csak ha kedvet érzel hozzá, de úgy érzem ez nagy hiányt pótolna itt és talán másokat is érdekelne! Köszönöm szépen!!:))

Limara írta...

Tökmagi! Én már nagyon régen nem sütök gépben, most a Fesztiválon került elő. Olvasói kérésre írtam róla kicsit bővebben :))
Vica! Aszkorbinsavat gyógyszertárban, burg.pelyhet reform vagy bio boltokban esetleg multikban.
Benzsi! Hűha!:)) Én a recepteknél leírom általában, hogy milyennek kell lennie a tésztának. Megpróbálom ezentúl még részletesebben. Ha kézzel dagasztok, az élesztőt belemorzsolom a folyadékba, de nem futtatom, csak feloldom. Ha kenyérsütőgéppel, vagy dagasztógéppel, akkor csak a liszt tetejére szórom. Az öregtésztánál sem kell felfuttatni.
Köszönöm az észrevételt, igyelszem pótolni ezeket a hiányosságokat! :))

Vica írta...

Köszönöm szépen.:)

Benzsi írta...

Limara, félreértettél. Én nem kifogásoltam a posztjaidat, sőt. Nagyon szuperek!!! Csak időnként (ha kenyeret próbálok sütni, akkor mindig:)) )elbizonytalanodom, hogy most hogy is van? és jó lenne a tanácsaidat, amik általánosságban elmondhatók egy posztban látni, mert ilyenkor tudja az ember, hogy már valahol olvasta, csak már azt nem, hogy hol, idő meg nincs keresgélni amikor gyorsan kell dönteni. Ha ezek benne lennének egy helyen akkor azt megnyithatnám és az vezetne az úton. Akinek nincs kenyérsütője, annak jóval több dologra kell odafigyelni és néha megakad. Legalábbis én. Tehát szó sincs róla, hogy ne írnál részletesen, sőt nagyon nagy segítség vagy!!!! Ez csak egy ötlet volt, hátha.....:)))

Limara írta...

Benzsi! Tudom, hogy nem kifogásoltad, értem, mire gondoltál. Igyekszem összeszedni mindent és leírni mihamarabb! :)

Benzsi írta...

Köszönöm szépen!:)))

Messzenéző Minyon írta...

Megírtam :))
http://enkisfalum.freeblog.hu/archives/2009/09/07/Egy_malomban_orlunk/

Jucus írta...

Szia Limara!

Ma megsütöttem ezt a tk. kenyeret sütőben és frissen őrölt tk. lisztből. Isteni lett! Puha, foszlós, könnyű. Nekem egy Bosch MUM 4625-ös gépem van és ehhez most vettem meg a gabonaőrlő tartozékot. Úgy tudom Neked is van ilyen géped, csak más típus, nem gondoltál rá, hogy megvedd ezt a tartozékot hozzá? Töredékébe kerül a házi malomnak.
Rengeteg kenyeredet megsütöttem már, mindig nagy sikert aratok vele. Köszönöm Neked.

kiselefánt írta...

Marcsi, egy jó ideje már, hogy nem sütöttem kenyeret. Az utolsó "új recept" próbálkozásaim valamiért nem sikerültek, így teljesen elvették a kedvem a kenyérsütéstől. Tegnap viszont ismét elfogott a hév :)))) és tudtam, hogy nálad tuti lesz pár jól bevált recept, úgyhogy elkészítettem a fenti kenyérkét. Igazi remekmű lett! Köszi a receptet!

Limara írta...

Őszintén örülök!:) remélem, a nem sikerült receptek nem tőlem származtak!:))

Zsóka írta...

Kedves Limara!
Nem tudom a gépi fehér kenyeret megnyitni, mert egyben van ezzel a recepttel ha rákattintok. Légyszíves nézd meg, ha van időd, hogy miért lehet. Köszönöm, szép napot: Zsóka

Zsu írta...

Kedves Limara,

A burgonyapehely hellyettesitheto zabpehellyel is?

Koszi, Zsuzsa

Limara írta...

nem. nem ugyanazt a célt szolgálják, de tehetsz bele 1-2 ek. zabpelyhet a burg. pelyhet meg elhagyhatod, ha nincs..

Jerábek Róbert írta...

Szia!

Azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e csak teljes kiőrlésű lisztből gépben kenyeret sütni? Ha igen, akkor lennél szíves mutatni egy receptet?

Köszönöm!

Limara írta...

Igen! Ugyanezt megsütöttem csak tk. tönkölylisztből és szuper lett. Bio lisztet használtam hozzá

Ágnes írta...

Kedves Limara!
Ha a világos rozsliszt helyett tk. rozslisztet teszek bele, a többi hozzávalón (pl. folyadék mennyisége) kell-e változtatnom valamit?

a cs írta...

Kedves Limara!
Elkészítettem ezt a kenyeret, de nem géppel hanem kézzel készítettem és a sütőben sütöttem meg, jénaiba tett sütőzacskóban. Nagyon tökéletes lett. Nagyon köszönöm neked ezt az örömöt amit okoztál.

rcserny írta...

Kedves Limara!

Eddig főleg ismerkedtem csak a receptjeiddel, de lassacskán elkezdem kipróbálni is. Gépben eddig is szoktam kenyeret sütni bolti keverékből. Viszont mindig zavar a végén, hogy bent van a lapát. Most megpróbáltam kivenni a sütés kezdete előtt 1-2 perccel és a kenyér teljesen összeesett. Mit csinálhattam rosszul? Leirnád, hogy Te hogyan veszed ki a lapátot?

Üdv,
Réka

Limara írta...

Akkor már persze, hogy összeesik. Rögtön ki kell venni, amint leáll a dagasztás, azaz még a kelésztés kezdetekor

rcserny írta...

Megcsináltam a kenyeret alap programon, egész jól sikerült állagra. Csak volt egy erőteljes élesztő ize. Megcsináltam mégegyszer, a teljes kiörlésűnek megfelelő programon. Igy már kevésbé lehetett érezni az élesztő izt, de azért még mindig volt, akit zavart. Ez mitől lehet? Mit kellene máshogy csinálni?
Ha bolti kenyérliszt keverékből sütöm a kenyeret, amiben szintén van valamennyi teljes kiörlésű, annak nincs élesztő ize.

Morka írta...

Megsütöttem a nagyobb méretű kenyeret. Szép magas lett, az íze pedig isteni. Köszönöm szépen a receptet.

ZsóFakanál írta...

Kedves Limara! Tejallergia esetén a joghurt mivel helyettesíthető? Üdvözlettel! Zsófi