2009. november 9., hétfő

Mascarponés rózsakrém


Tegnap ünnepeltül a férjem névnapját. Mármint tegnap volt az első rész, majd ezután jön az én családom és azután a barátok. Sütöttem egy csokis süteményt, új recept alapján, nagyon finom volt. Persze elfelejtettem fotózni, de úgyis lesz ismétlés, majd akkor. Közben eszembe jutott, hogy anyósom nem szereti a csokis sütiket, kell valami mást is csinálnom. Szereti viszont a könnyű édességeket, a poharas desszerteket. Volt a hűtőben mascarpone, tejszín és eszembe jutott a rózsalekvár, amit még a nyáron kaptam a barátnőmtől. Egész szirmok vannak benne, csodásan illatos, Bulgáriából hozta. Ezekből kevertem egy gyors krémet.
Hozzávalók:
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl tejszín
  • 2-3 ek. rózsalekvár
  • cukor ízlés szerint

A tejszínt felvertem habbá, lehet hozzá hulalát is használni, az biztosan felverődik, de ízlés kérdése. A mascarponét habosra kevertem kevés cukorral (ha hulalát használok, akkor nem kell cukor hozzá), majd kanalanként elkevertem a felvert tejszínnel. A tejszínhab ne legyen nagyon kemény. A lekvárt elkevertem először egy kevés mascarpone krémmel , csak ezután keverem óvatosan a többi krémhez. Kis pohárkákba töltöttem, a tetejét megszórtam a csokis süti morzsájával és két órára a hűtőbe tettem. Különleges illatú és ízű krém lett, nagyon tetszett mindenkinek.

8 megjegyzés:

Viki írta...

Húúúú lennék az anyósod egy adag habkönnyü rózsalekváros csoda erejéig :-) aztán még annál jobban is megdicsérnélek :-) Nagyon guszta, és izgalmasak az üvegben a rózsaszirmok. Nálunk mikor fogják tömegével árúsítani a rózsalekvárokat? -

Palócprovence írta...

Nagyon finom lehetett! :))

Viki, én a CBA-ban szoktam venni. Ugyanilyen üvegben van, csak magyarul van rajta, hogy rózsaszirom dzsem. Nagyon finom és baráti az ára!

Névtelen írta...

Marcsi!
Nagyon finom volt a süti,köszi szépen!Dórinak nagyon-nagyon ízlett.Szép napot Nektek!

Puszi!
Ildikó

Mimoooo írta...

Ez jó! Én még tavasszal készítettem rózsalekvárt, így jobban fogy következő tavaszig :)

trinity írta...

Jujj, én el vagyok veszve...Szuper!!!

Mariska konyhája írta...

Palócprovence - nagyon szépen köszönöm. Nem is tudom van-e nálunk CBA, valamikor volt, de utána nézek.

Viki írta...

Palócprovence, Mariska bejegyzés az én lennék, csak éppen nem vettem észre, hogy besegítettem neki a blog indításban, s épp az ő oldaláról "kalózkodtam" ide. Nagyon szépen köszönöm, s persze, hogy Pesten van CBA, de majd utána nézek, hogy nálunk van-é. Mégegyszer köszönöm szépen. Viki

napmátka írta...

Férjednek utólag is a legjobbakat kívánom (névnapja alkalmából is:)
Nagyon különleges desszertet készítettél, szívesen kóstolnám!