2009. december 2., szerda

Speculoos és mézeskalács ütőfán


Valamikor a nyár elején egy blogon szóba került a fa keksz formázó, vagy másnéven ütőfa. Ott megemlítettem, hogy régóta vadászom, nagyon vágyom rá. Néhány hét múlva csomagot hozott a posta. Az egyik kenyérsütős társam, aki Hollandiában él, meglepettt három gyönyörű ütőfával. Olvasta a bejegyzésemet, és amikor meglátta a vásárban a fákat, megvette nekem. Még a szavam is elállt a nagylelkűségén. Fantasztikus kincseket kaptam már tőle, csodálatos tűgobelin-t, gyönyörű szélmalmokkal, de tőle van a tésztakaparóm is. Küldött már különleges fűszereket, többek között a speculoos fűszerkeverékét, ami egy flamand fűszeres keksz. Nagyon kedvelt Belgiumban, Hollandiában, Németországban.
Pár napja Belgaságoknál megláttam a keksz receptjét, így már minden együtt volt a keksz sütéséhez.
A keksz receptje ITT van, nem másolom be. A leírás szerint sötétbarna cukor kell hozzá, nekem csak a lágy, nádmelaszos fajta volt itthon, így azzal készítettem. Viszont így nagyon lágy lett a tészta, ragadt az ütőfába, rendesen megkínlódtam vele. Próbáltam először kivajazni, nem vált be, majd olajjal kentem ki és liszteztem a formákat, így már ha nehezen is, de ki tudtam szedni őket. Nem egy gyorsan haladó munka, de valamit valamiért.
 
Pár darabot kipróbáltam a mézesből is, azokkal könnyebb volt bánni

 
A receptben megadott 15 perc sütési idő helyett elég volt neki 10 perc is. Az íze mennyei, de sajnos a formáját elveszítette sütés közben, alig-alig látszódott a minta.





A hagyományos mézesekből is készítek minden nap néhány tepsivel, a fiúk nagyon szeretik vinni a suliba.


38 megjegyzés:

Névtelen írta...

Minden nap néhány tepsivel? Jesszus! Én örülök, ha arra lesz időm, hogy egy adagot süssek. :(
Egyébként nagyon szépek a mézeseid!

Viki írta...

Elállt a lélegzetem ! micsoda gyönyörüség! Igyekszem észheztérni a bámulattól és végigolvasgatom a recepteket, mert ezt már nézni is csodálatos. Gratulálok Neked. Gyönyörűűűűűűű. Én talán megenni is sajnálnám őket :)

Moha írta...

Tudtam én, hogy várnom kell, én is kaptam egy ilyen ütőfát Ildikótól,olyat ami neked legfelül van az első képen. Azóta a konyha dísze, lóg a falon nézegetem és töprengek, hogy mit lehetne benne sütni, ami ki is jön?
Receptem nem volt, egyszer próbáltam linzertésztával, az nem jött be.
Na majd most!!!

Moha írta...

Megnéztem a receptet, lehet, hogy ki kellene próbálni sütőpor nélkül és akkor nem deformálódik sütés közben?

Maryenne írta...

Limara csoda szépet alkottál megint!
Gratulálok!:)

Macus írta...

Hú, ez nagyon macerás lehetett!
A mézeseid továbbra is gyönyörűek.

Kiskukta írta...

Nagyon gyönyörűek!

Vera írta...

Szia,
Még nem kommenteltem nálad, pedig sokat járok az oldaladon (óriási kenyérsütő vagyok én is ) :)
Viszont elmondanám az én Speculoos receptem is , kicsit más mint a tiéd:
Pohárban adom meg a receptet(1 pohár=2.5 dl)
2 pohár liszt
1/2 tk. sütőpor
1/2 tk. só
1 tk. fahéj
1 1/2 tk. gyömbér (por, nem friss)
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1 1/4 pohár barnacukor
1/2 pohár szobahőmérsékletű vaj (nem sózott)
1 tojás

A fűszerekben mindeképp más. Próbáld ki, hátha tetszik. Egész vékonyra kell nyújtani, és 180 C-on sütni, amig a széle barnulni kezd.

Egyébként gratulálok az 1 évhez, Boldog szülinapot :)és Boldog Karácsonyt is egyben, ha nem kommentelek még addig.
Vera

Wise Lady írta...

Hát ezek a fák csodaszépek!
Azért csak pislogok: mindennap, néhány tepsivel, mézeskalácsot?

Macus írta...

Van nálam valami Neked! Nézz be az oldalamra!

Karoly írta...

Lehet, tényleg sütöpor nélkül kellene megpróbálnod, mert az eredeti nem ilyen foszlós, mint az a képröl visszajön. Elég kemény, roppanós, édes keksz, nem sütemény állagu.

Vera írta...

A recept amit írtam kemény sütit eredményez, és abban van sütőpor,ugyan elég kevés. A végeredmény tökéletes.
Vera

Zsuzsi írta...

Minden naaaap:::::::::cnerg bc nhpz dfgeJézusom!

Névtelen írta...

LIMARAM!

Hetvegen, vagy jovo heten forditok recepteket es talan igy szebb lesz a formaja.Sztem sok lehet benn a sutopor. Amit VERA irt az jol hangzik.Az utofat kiszoktak enyhen lisztezni, belenyomjak a tesztat ill sodrofaval jol vegigmennek rajta.A felesleges tesztat egy festobacsi kaparojaval "lehuzzak "rola, NE kessel mert a faban kart okoz.Nemelyek egy joo eros damillal mennek neki. Aztan a sutopapir felett igy kiszoktak utogetni belole.En speci nem keszitettem meg, de nekem is van es diszkent hasznalom mert tetszik.A bolhapiacon mindig korbenezegetek. hihi
Majd irok akkor.Szia! ILDIKO

Mian írta...

Marcsi, ha gondolod lefordítom neked a német nyelvü receptet. Az kicsit roppanósabb keksz - nincs benne sütöpor!!!! Dobj egy mélt, ha kéred! :)

libi írta...

Nem is mutattad még ezeket a kincseket!
Egy pár darabot rakj félre vasárnapra! ;-))

anita írta...

Szia,

a dél-németeknél is van ilyen forma, az ezzel készült süteményt 'Springerle"-nek hívják. Sajnos, amikor ott voltam nem kóstoltam, ánizsos, és azt annyira nem szeretem.

Gasztromami írta...

nekem is fennakadt a szemem a "minden nap pár tepsivel sütök" mondaton.
Nem vagy semmi :-))

belgasagok írta...

hát valami "aztakurva" hagyta el a számat:) A fákat nem lehet lizingelni tőled? az egyik pont olyan, mint amit én láttam. Ha most irígylennék, akkor írigykednék, de nagyon örülők a kincseknek és a spekulánsoknak is.

L.Krisztina írta...

Szia Limara!
Nekem nyújtófára faragott "nyomdáim "vannak, és én ánizsos sütit szoktam csinálni, hogy az alakja megmaradjon, szarvasagancssót szoktam használni /ammónium-karbonát/,én Németországból szoktam hozni,sajnos itthon még nem találkoztam vele.
A te kiütőfáid csodásak:)

Boboce írta...

Limara, még ennyi energiát! Eeeezigen...! :-))
Nagyon szépek a fáid!! :-)

Palócprovence írta...

Mesések ezek az ütőfák! Azon pedig, hogy naponta sütöd a mézeseket, már meg sem lepődöm...:)

aarkus írta...

Az a kép, amin meg van törve a sütid, és LÁTSZIK, hogy mennyire finom..... JAJ!!!!
Az ütőfák gyönyörűek, és szerintem szépen kiadja a formát a kész sütemény is, csak te nyilván a sütés előtti kontúrasabb állapothoz viszonyítod.

pomázi írta...

Kedves Limara!
Már egy ideje nézegetem a blogod, gratulálok (Chili és Dolce Vita vonalon érkeztem :).

Mézessel kapcsolatban lenne kérdésem:
- csak 'fehér lisztet teszel bele? Nagyon finom, ha a fehér mellé egy kis rozslisztet is keversz (kb. harmadnyit)
- hogyan érdemes megsütni a mézest? Volt egy ősrégi elektromos sütőm, ott nem voltak extra funkciók, de finom lett a mézes. Az új sütőmmel szó szerint kő kemény lett uaz a recept- légkeveréssel sütöttem. Milyen sütési módot javasolsz?
Köszönöm!

metikus írta...

Kedves Limara! gyönyörűek lettek a mézeseid. Annyira, hogy kedvet kaptam a készítésükhöz, pedig évek óta letettem a mézes sütésről, mivel mindig kemény lett a süti.
Megcsináltam a tésztát a recepted szerint, most áll.
Azt szeretném kérdezni, hogy mivel elég ragadós a tészta, hogyan tudom majd kinyújtani, és formázni? Félek, ha nagyon kilisztezem, ront a minőségén.

Nyújtás előtt át még keverni, gyúrni?

Garffyka írta...

Hű, Limara, minden nap pár tepsivel? Bár, ahogy a képeket elnézegetem, nem csodálom, látszik a sütiiden, hogy nagyon finomak!
Csodálom a díszítéseidet, nekem még soha nem sikerült ilyen szépre.

pari írta...

Gyönyörűek az ütőfáid!A mézessütidet is elkészítettem...Nagyon finom lett és jó sok...A kisfiam csak úgy "nyomta befelé".Mostmár dugdosnom kell, mert én biztosan nem sütök mindennap!

Limara írta...

Sziasztok!
Köszönöm szépen! :))
Vera! Köszönöm a receptet, mindenképpen kipróbálom! :))
Mian, köszönöm, nagyon kedves vagy!:))
Krisztina! Szivesen megnézném a nyújtófádat! :))
Ildikó! Neked is örök hálám! :))
Belgaságok! :))))Közelben lennél kölcsönadnám neked őket! :))
Igen, minden nap sütöm, most is onnan jöttem ide, kicsi pihenő kell :))
Pomázi! A mézest légkeverés nélkül sütöm, a légkeverés kiszárítja szerintem, azért lett olyan kemény. Ha még mindig nem az igazi, a hőfokból is vehetsze vissza, illetve picit rövidebb ideig sütheted.
Metikus! Amikor összeáll a tészta ragadós, nyúlós massza, de ez így a jó, másnapra szilárdul. Én kiveszek belőle egy maréknyit, átgyúrom, hogy szép síma legyen, majd kinyújtom. Kicsit kell csak alálisztezni.

Julika írta...

Jesszusom ! Már megint egy újabb csoda !!! Nagyon ügyes vagy s kreatív. Mindennap mézes ???? Nem vagy semmi Limara ! Én még nem is sütöttem soha, de annyira guszták , hogy ki kell próbáljam úgy érzem.

Moha írta...

Limara nézz be hozzám kérlek!

Fruzska írta...

Szia Limara! Rég nem jártam erre. Nagyon hiányoztok:). Gyönyörűségeket sütsz mostanában is gratulálok:) Puszi

tökmagi írta...

Szia feltettem a blogomba a mézes kalács adventi koszorút.Már kettőt elajándékoztam,és nagy sikere volt.:)
köszönöm a biztatást.www.tokmagifoz.blogspot.com

Névtelen írta...

Limara,

Épp kiszúrókat keresgéltem, mikor a Kooktán láttam 3féle ilyesmit.
http://kookta.hu/webshop/product.php?id_product=529
A Tieid sokkal szebbek!
Gratula a blogodhoz! A mézesednek akkora sikere volt, hogy kiütötte anyós(amúgy nagyon fincsi)családi receptjét is. A hétvégén másodjára csináljuk majd, kb. 8 tepsi lett :))
Üdv,
Zs.

dortimcsi írta...

Ha van egy kis időd, nézz be hozzám. Lenne ott két dolog a számodra:)

trinity írta...

Limara,
én már nem is csodálkoztam a napi mézes-sütésen:) Csodásak ezek az ütőfák és jó helyre kerültek!
Szokás szerint minden süti csodás lett!!

metikus írta...

Elkészült a mézes, nagyon jól sikerült, és finom! Koszorút is csináltam, nem baj, hogy elkéstem vele :)
Köszönöm neked ezt a finom receptet, és az ötletet is, hogy mindig csak egy maréknyi tésztát nyújtsak ki, magamtól ez sosem jutott volna eszembe.

Tegnap este már nem volt erőm az összes tésztát megcsinálni, a maradékot hűtőbe raktam, és ma reggel egy kis állás után gond nélkül tudtam vele dolgozni.

Andrea írta...

Kedves Limara! Gyönyörűek a mézesek, a kérdésem,hogy mivel díszíted, hiába próbáltam, nekem mindig vastagabbak a vonalak.

Limara írta...

Kedves Andrea! 20 dkg porcukrot még átdarálok kávédarálón, majd egy normál méretű tojás fehérjével jól elkeverem. Én kézi mixerrel szoktam, kb. 4-5 perc alatt kellően sűrű, fényes lesz. Pár csepp citromlét teszek hozzá, ettől még szebb lesz a fénye. Egy zacsit keresek, aminek az alján a forrasztás alatt nincs lelógó rész, ebbe töltöm a mázat. Összefogom és a máz fölött egy gumivel szorosan bekötöm, így nem tud visszafolyni a máz. Egy apró lyukat vágok a zacsin és kezdhető az írókázás. :))