2010. január 17., vasárnap

Csavart kenyérbotok


Tegnap délután volt a harmadik csajos klubdélutánunk. Már megint remekül sikerült, egyre nehezebben fejezzük be, öreg este volt mire szétszéledtünk. Most is volt egy új tagunk. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, nem kevés energiával tölt fel minket egy-egy ilyen délután. Van közöttünk huszonéves és nyugdíjas is, különböző beállítottságúak vagyunk, lehet, hogy pont ezért ilyen remek a csapat.
Már vannak kis szokásaink is, amikor megérkezünk, először gyertyát gyújtunk, kipakoljuk az asztal közepére ki mit hozott, aki először van pár szóval bemutatkozik, majd kezdődik a vég nélküli beszélgetés. Néha komoly témák, máskor viccesek kerülnek elő, csapongunk össze-vissza. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy ezeket a délutánokat egy-egy téma köré szervezzük, de erre semmi szükség. Alig várom a következőt!
Macus nagyon finom fehércsokis-aszaltáfonyás muffint sütött, Sziszi sajtos tallért (majd elkérem a receptjét), de volt aszalt és friss gyümölcs, különböző sós rágcsa, üdítő.
Én  kenyérbotokat készítettem. Magvasat, pestosat, aszalt paradicsomos-olajbogyós ízesítésűt. Remek bulikaja, gyerekzsúrokon is megállja a helyét.
A recept nagyon egyszerű. Kell hozzá pizzatészta, magvak, különböző kencék.
Másfél adag pizzatésztát dagasztottam be, a fehérlisztből 15 dkg-ot lecseréletem tk. búzalisztre.
A megkelt tésztát elfeleztem, egyik felét vékony téglalap formára nyújtottam. A legjobb rögtön szilikonlapon nyújtani. Megkentem pizzakrémmel, majd félbehajtottam:

A tetejét lekentem tojással és megszórtam magkeverékkel. Volt benne napraforgó,-szezám,-len,-tökmag és fenyőmag. A magokat jól belenyomkodtam a tésztába.

A szilikonlap segítségével átfordítottam a másik oldalára, ezt is megkentem tojással, megszórtam magokkal. Pizzavágóval ujjnyi széles csíkokra vágtam. Két végét megfogva ellentétes irányba csavartam rajta párat, majd sütőpapírral bélelet tepsire fektettem őket:

200 fokos sütőben sültek 10-12 percig. A húgom ugyanezt hajtogatott vajas tésztából készíti, az is nagyon finom. Ő sütőpapíron nyújtja, fordítja át, a kelttészta arra ráragad sajnos.
A maradék tésztát elfeleztem, az egyiket vékonyra nyújtottam, megkentem pesto krémmel, félbehajtottam, felcsíkoztam, csavartam, mentek a sütőbe.

A másik tészta aszaltparadicsomos-olajbogyós tölteléket kapott. Mindkettőt apróra vágtam, rákentem a kinyújtott tésztára. Félbehajtottam, csíkoztam, csavartam, sütöttem ezeket is. A chilit kifelejtettem belőle sajnos. Ha a paradicsom nem olajban eltett, akkor egy kis meleg vízben fel kell puhítani előszőr, majd lecsepegtetni, darabolni, és  kb. 2 ek olívaolajjal kell elkeverni.

22 megjegyzés:

Maryenne írta...

Nagyon finom lehet Limara és jól is néznek ki! Nagyon ügyes vagy!

libi írta...

Az aszaltparadicsomos jöhetne most. Ki fogom próbálni én is ezzel a tésztával is. :-) Szépek a képek! ;-)

Macus írta...

jaj, de jó, hogy máris feltetted a receptet!
Itthon már megígértem az este, hogy amint fent lesz a recept, sütök. Szóval, ha ma már nem is, akkor holnap.
Annyira finom volt!!!!!!!!

trinity írta...

Beszállnék szívesen ebbe a "csajbuliba", kár, hogy nagyon messze vagytok...
Addig is ezt az újabb finomságodat listámra vettem-köszönöm!!!!

Andi/cuki írta...

Nagyon guszta!:-))
A neved bele van hímezve a terítőbe?Nagyon szuper!:-))

Limara írta...

Köszönöm szépen!:))
Andi! Igen, a húgomtól kaptam karácsonyra néhány ilyen szép hímzett szalvétát! :)))

erika írta...

A botocskák és a tálalás is nagyon csini!

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Nemrég fedeztem fel a blogod, és be kell valljam, hogy el vagyok varázsolva... Eddig is gondolkodtam a saját készítésű kenyereken, de most már nincs mese, belevágok!
Mivel még teljesen kezdő vagyok ezen a téren, valamit azonban nem értek ebben a receptben.
1, másfél adag pizzatésztát dagasztottál be, a hivatkozásnál megtaláltam a pizza tésztáját is. A négy pizza számít 1 adagnak?
2, 15 dkg-t lecseréltél tk. búzalisztre, az milyen? Én eddig csak BL55-t használtam.
Válaszod előre is köszönöm, további ilyen szuper recepteket kívánok.
Üdvözlettel: Zsuzsa

Limara írta...

Erika! Köszönöm! :))
Kedves Zsuzsa! Nagyon örülök, remélem, mesélsz majd a kenyérsütésről! :))
Igen, az ott megadott 4 pizzára elegendő mennyiség 1 adag. Ennyiből is sok kenyérbot lesz, de nekem most másfél adagra volt szükségem. A tk. búzaliszt a BL200 jelű, de jó helyette a tk. tönköly vagy a graham liszt is. Üdv

mmmarta írta...

Küldtem egy díjat! Mert Limara péksége kiérdemelte... Lehet, hogy van már, de száz sem lenne elég...
Tisztelettel:
www.iskolaigazgato.blogspot.com

dortimcsi írta...

Huszonéves?:D Hát, már nem sokáig;) Ha csak újabb tagok nem jönnek, aminek én nagyon örülnék.
Jajj de jó,hogy felraktad a receptet. Már annyit áradoztam róla itthon, mondtam is, hogy el akarom készíteni.
Ha elfogy az anyósomtól kapott édes, jól jön majd ez a sós:)

Tinkmara írta...

Milyen jó, hogy van ilyen csapat.... de messze is vagyok. :(
De lélekben mindig veletek. :)
Nagyon klasszak a rudacskák.

Macus írta...

Marcsi!
Megsütöttem. Nagyon jó lett, Viki reggelire kóstolta. Kettőt beharapott.

dortimcsi írta...

Nézz be hozzám, van számodra valami:)...a sok-sok kreatív ötletért;)

Névtelen írta...

jo kezdet

Névtelen írta...

mind szép és jó lenne, ha nem rontottad volna el a bolti pizzakrémmel. Vagy nem az?

Limara írta...

Nem, nem az, ezt a pizzakrémet használom: http://limarapeksege.blogspot.com/2009/12/pizza.html

Limara írta...

De, aki bolti pizzakrémet akar használni, az azt használ! Én nem írhatom elő senkinek sem, és nem is akarom, hogy mit használjon...

Névtelen írta...

Szia Limara:) Megsutottem:) a szivekkel egyutt:) vhogy olyan sok tesztam lett, hogy nem volt eleg a vanilias-dios keverek igy ahogy irtad felhasznaltam a narancslekvaromat es abba diot, de meg ez is keves volt igy lett egy darab epres-csokis is:) Ha a ferjem hazajon remelem oda lesz a 'sziveim'tol:)
A pizzabotokat teljeskiorlesu lisztbol csinaltam, mert hetvegen megcsinaltam a pizzadat es akkor meg aggodtam a cukorterheleses vizsgalatom miatt, nem mertem feherlisztet hasznalni es isteni volt:) igy most beprobalkoztam ennel a receptnel is. A latvany eddig csodas. Koszonom neked a recepteket, nelkuled itt el lennek veszve...Udv,Petra

Limara írta...

De jó! :) Én köszönöm Neked! :)))

e-dit írta...

Ropogósnak kellene lennie? Megsütöttem, finom, lett de puha. Ropogósra számítottam.

Vince Buláth írta...

Hugod vajasteszta receptjet is megadnad? Koszonom!