2010. március 16., kedd

Burgonyás cipó

Burgonyás kenyér vitathatatlanul az egyik legfinomabb kenyér, legalábbis szerintem. A bélzete sokáig élvezhető, puha, szaftos marad. A héja frissen ropogós, akár cserepes is lehet, de a sok burgonya miatt hamar elpuhul. Most egy kicsit rusztikusabb, vagy ha úgy tetszik "falusiasabb" változatát készítettem el.
Hozzávalók:
  • 2 közepes méretű burgonya (kb. 20-25 dkg)
  • 50 dkg BL 80 liszt
  • 2 tk. só
  • csipet aszkorbinsav
  • 2 dkg vaj (vagy 2 ek. olaj)
  • 20 dkg öregtészta
  • kb. 2,5 dl a burgonya főzővizéből
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg friss élesztő
A burgonyát meghámoztam, egy csipet sóval annyi vízben ami épp ellepi, megfőztem. Leszűrtem, a főzővizet félretettem. A krumplit áttörtem és hagytam hogy szobahőmérsékletűre hűljön. Ezután a szokásos módon a kenyérsütőgép üstjébe készítettem a hozzávalókat. A burgonya főzővizét csak óvatosan adagoltam, mert a krumpli eléggé lágyítja a tésztát. A gép végig nyitott tetővel dolgozott, így biztosan nem melegedett, vagyis nem lágyult tovább a tészta. A kész tésztának ruganyosnak, fényesnek kell lennie. Ha ragad kevés liszttel, ha kemény kevés folyadékkal igazíthatunk rajta.
Kelesztőtálban hagytam duplájára kelni. Enyhén lisztezett felületre borítottam, majd a tésztát óvatosan átgyúrtam, cipóra igazítottam. Nem kell erősen gyúrni, épp csak a tészta szellőztetése a cél.
Egy kerek kelesztőkosárba terítettem egy ruhát, amit beliszteztem. Ebbe tettem a megformázott tésztát, varrattal felfelé. A ruha lelógó széleivel betakartam, majd hagytam ismét duplájára kelni.
A sütőt előmelegítettem 220 fokra. A megkelt tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsire fordítottam, majd egy éles pengével bemetszettem. Vizes kézzel körbesimítottam, így ment sülni. A sütő aljába is löttyintettem egy kis pohárka vizet. Ehelyett lehet egy kis edénybe betenni vizet, majd sütés közben néhányszor bepermetezni. 10 perc után visszavettem a hőfokot 200 fokra, így sült még további kb. 30 percig.
Akkor van kész, ha a kenyér alja megkopogtatva kongó hangot ad. Rácsra tettem hűlni és azonnal kevés vizet permeteztem rá.
Öregtészta nélkül is készíthető természetesen. Az élesztőt ekkor megemelném 2 dkg -ra, elkeverném kevés langyos vízzel, csipet cukorral, 3-4 ek. liszttel, tetejére is szórnék lisztet majd legalább 30 percig hagynám pihenni. Ezt a kovászt használnám helyette.

43 megjegyzés:

Bianka írta...

Gyönyörű

Névtelen írta...

Megyek és elkészítem!

Orsi

szemirámisz írta...

Limara, ez nem csak egy kenyér.

Ez: "A KENYÉR ".

Én tuti,hogy először leenném a tetejéről azt az isteni finom,ropogós kalapkát! :))

Maimoni írta...

Gyönyörű, és olyan jópofa, hogy benne maradt a konyharuha mintája!:))

Terike írta...

Nagyon tetszik! De hogy repedt be ennyire szép kerekre?? Gyönyörű!!

Macus írta...

Marcsi!
Ez baromi jó!! (bocs a vulgárisságért) Sajna most annyi erőm van, hogy bepakoljam a gépi kenyérhez a hozzávalókat, aztán a végén kivegyem. Az is finom, a te recepted.

Edó írta...

Meseszep,mint mindig.Ugy megkivantam azt a szeletket ;)

Kála írta...

Ezt nem lehet kihagyni :-) ! Mellé képzeltem némi kis kacsazsírt, és hagymát...

egycsipet írta...

Csodaszép! Akkorát tudnék harapni belőle! Jajj nekem... :)))

erika írta...

Csodaszép ez a kenyered is! A recit a lehető legjobbkor hoztad, van egy jó adag burg.püré maradékom, kenyerünk viszont kevés, sütni kell. Próbálkozom a kovászos "indítással".

Raindrop írta...

Egyetértek Kálával.
Kacsa/libazsír, hagyma, tea és ájulás.
Elképesztően szépen megcsináltad. :)

Kiskukta írta...

Gyönyörű, szinte érezni lehet az illatát!

Névtelen írta...

Egyszerűen gyönyörű:)

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)) Azt már nem is mondom, hogy friss libatepertő volt hozzá! :))

Julika írta...

Ez gyönyörű ! Szinte érezni az illatát !

bodzazsuzsa írta...

Különösen a rusztikus felület fogott meg, ezt a konyharuhás változatot ki fogom próbálni. Köszönöm az ötletet!

Norena írta...

Aztaaa Marcsi,ez gyönyörű! Tényleg az a rusztikus minta!!! Holnap után sütöm is. Alig várom. Köszönöm itt is ezt az újabb csodás receptet!

Latsia írta...

Limara, ez megint egy tökéletes mű Tőled! Hihetetlenül kreatív vagy és nagyon köszönöm, hogy megosztod velünk ezt a sok finomságot!
Én csatlakozom Szemirámiszhoz, ha még van egy kicsi abból a ropogós kalapkából!:-)

Na a libatepertő....ezt azért már nem kellett volna, ugye még hagyma is volt hozzá!:-))))

Latsia írta...

Ja, és már régen akartam írni, hogy jégkockákat is lehet dobálni a sütőbe időnként, szuper gőzt képeznek azonnal és nem tud "elázni" a sütő.
Mostanában ezt csinálom, és tetszik:-)

erika írta...

Ez a kenyér a "kalács-kategóriában" is megállná a helyét!! Olyan pihe-puha a belseje. Ma ismét sütni kell!! köszi Limara!!

Macus írta...

Most meg egy kérdéssort küldtem a virág után neked.

duende írta...

jaj, harmadszor jövök vissza megnézni! Gyönyörű és imádom a krumplis kenyeret!

Névtelen írta...

Kedves Limara! Bocsi, hogy off leszek, de muszáj a végére járnom, és nincs más, akit kérdezhetnék. Szóval: van a vajas leveles tészta. Abban van olyan lépés, hogy pl. 40 dkg vajat összedolgoz 5 dkg liszttel. Hogy csinálja, hogy a liszt ne a vaj kb. negyedében legyen, viszont az egész vaj se ragadjon a kezére? Mástól azt a tanácsot kaptam, hogy megolvasztja a vajat, elkever és visszahűt, de pl. linzertésztánál olvastam, hogy nem szabad a vajnak megolvadni, mert a liszt "elzsírosodik". Egyáltalán van valami szerepe annak a jelképes mennyiségű lisztnek? Annyira szívesen sütnék ilyesmiket, de nem vagyok valami vállalkozó szellem. Előre is köszönöm, ha válaszolsz: Móni

Limara írta...

Szia! Nem vagyok egy szakértő, de talán a vaj nedvesség tartalmát köti meg(lehet, hogy butaságot beszéle). Én késes robottal szoktam összekeverni. Nem olvasztanám meg a vajat, az szerintem sem jó. Nem baj, ha nincs egyenletesen elkeveredve. Ütögesd meg a hideg vajat egy nyújtófával, majd szórd a lisztet a felületére és az ujjaddal nyomkodd bele, hajtsd össze, ütögesd meg megint és mehet a hűtőbe.

szepyke írta...

Uramanyám, ez milyen jól néz ki!

Tatin írta...

Szia Limara, megsütöttem ezt az isteni kenyérkét. Még 2 nap múlva is finom, puha volt a belseje, egyszerűen nem tudott kiszáradni. Direkt csak konyharuhába tekertem be, úgy tároltam a fűtött konyhában, és semmi száradás.Nagyon finom, igazi krumplis íze van!

Limara írta...

Tatin! nagyon örülök! :))

Névtelen írta...

Limara kedves,ezer köszönet illet Téged.Megsütöttem ezt a verhetetlen kenyeret,persze nyanyatésztával.Három hónapja sütöm itthon a család kenyerét,és mondhatnám ez volt a csúcs.Messze veri bármelyik eddigi próbálkozásomat.Egy a baj vele...nagyon fogy:)Annyit változtattam rajta,hogy a lisztből 3 ek.elvettem és korpával helyettesitettem,mert azt eddig is használtam a legtöbb receptemhez.
Szóval köszi.
Üdvözöllek,Gyöngyös

Névtelen írta...

Köszönöm az okosságot! :) Móni

Zsira írta...

Kedves Limara!

Kukoricás kenyeret szerettem volna sütni, de nem találtam receptet Nálad, ezért le is mondtam róla. Megsütöttem helyette inkább ezt. Nekem sok lett a 2,5 dl víz, pedig az elején kevésnek tűnt. Még jó, hogy nem öntöttem még hozzá! :o) Fincsi lett nagyon!
Kukoricás kenyeret mikor sütsz? :o)

Köszönöm,
Fruzsi

Nóra írta...

szia Limara!

A segítségedet szeretném kérni! Apukám lisztérzékeny. Már rengetegszer próbáltunk neki otthon különböző gluténmentes kenyeret csinálni, sajnos sikertelenül! Ha tudnál nekem egy receptet küldeni vagy ide beírni akkor azt nagyon megköszönném! Előre is köszi!

üdv.: Nóri

Limara írta...

Szia Nóri! Jobb oldalon a Blogajánlóban találsz olyan linket, hogy Gluténmentes kenyérreceptek, ott nagyon sok jó recept van.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Soha nem tudjuk eldönteni, melyik kenyérrecepted a kedvenc. Általában mindig az épp aktuális, tehát amit aznap sütöttem.:)
Ez a burgonyás kenyér mindenképp toplistás. Pláne még a tegnap elkészített változata.... Fele arányban teljes kiőrlésű búzalisztet használtam (25 dkg), egy kiskanál sikért és rozskovászt. Az eredmény engem is meglepett. Felkészültem egy sűrűbb, tömörebb kenyérre, de nem azt kaptam. Az így készült cipó ugyanolyen laza, levegős és puha lett, mint az eredeti változat. Ajánlom mindenkinek!

Névtelen írta...

Bocs...nem küldtem nevet a kommenthez....
Zsuzsa voltam :)

farkasadamesss írta...

Kedves Limara!
A burgonyás cipódat szeretném majd megsütni, de valódi kovásszal(liszt víz-->erjedés...).Ekkor hogyan adagoljam az élesztő és az öregtészta arányát?Vagy el is kell hagyni?Köszönöm válaszodat.Üdv:Ádám

Limara írta...

Kedves Ádám! Ha kovásszal készíted, akkor nem kell hozzá öregtészta, azt cseréld le egyszerűen a kovászra. Az élesztő maradhat, de a folyadékból valószínűleg egy kicsit kevesebb kell majd! Üdv

Ondóné Kati írta...

Kedves Limara!Csoda szép,olyan azonnal felfalni való!Még egyszer köszönöm a sok jó ötletet és finom recepteket amit tőlled tanúltam. A vekni formázását láttam tőlled egy TV műsorban,nagyon ügyes vagy,sok múlik ezen.Külön köszönet azért,hogy min ezt megosztod velünk.Üdv:Ondóné Kati

azenblogom írta...

Szia Limara,

számomra ez a legkedvesebb a receptjeid közül. Másfél év próbálkozás után ez volt az a kenyér, ami mindig jól sikerült, amitől mindig sikerélményem volt.
Az egyetlen ami nekem még mindig nem jön össze az szép kenyér héj.
Mindenkit kérdeznék aki erre jár, és van esetleg tapasztalata erről:
Nekünk légkerengetős sütőnk van. Általában légkerengetős funkciót használva sütünk benne, mert anélkül hajlamosak a dolgok kívül megégni, belül nyersen maradni. A légkerengetés viszont nagyon vastag kenyérhéjat eredményez, és a sütő aljában lévő víz sokszor nem elég, így én ezt a kenyeret is jénaiban sütöm, de nem lesz ropogós a héja... sem ennek sem a többi kenyeremnek. Bármilyen ötletnek és tapasztalatnak a légkerengetésről meg a nem légkerengetésről nagyon örülnék.

J.

Limara írta...

Szia! ha jénaiban sütöd, akkor teljesen mindegy, hogy légkeveréssel vagy anélkül megy -e a sütő. Ez a cipó nem is lesz igazán ropogós héjú,a viszonylag sok burgonya miatt. De általánosságban ha nem cserepesedik ki a kenyér, akkor legtöbbször a túlkelesztés lehet az oka..

yokkoa írta...

Régebben innen-onnan összeszedett (csomó receptet elolvastam és az általam legjobbnak tartott ötletekből hoztam össze) receptekből sütöttem kenyeret. Nekem mindig ropogós lett a héja és szerintem ezt annak köszönhetem, hogy a sütési idő alatt 2x-3x (arányosan elosztva az időt) kiveszem és megkenem vízzel a tetejét, meg a végén is egyszer. Talán az sem mindegy hogy hűl ki: konyharuhába csomagolva, lehetőleg fa rácson.
Ezt a cipót most próbálom ki először, éppen kel a kosárban, vagyis már a közeledik a sütési idő... úgy izgulok :-)))

Bius írta...

Kedves Limara!

Pont éjfélre készült el a kenyér, ezért " lefekvés elott nem szabad enni " ide vagy oda, benyomtam belole 2 szeletet. Nem tudtam ellenállni, olyan jól sikerült !
Nagyon szépen köszönöm a receptet ! Én római tálban sütöttem , nagyon szép cserepes, ropogós lett a héja :) .

Bolda írta...

Szia Limara,

már többször megsütöttem ezt a cipót (bár nem pont így) és nagyon finom is lett, de minden alkalommal elbizonytalanodom a krumpli mennyiségén....
"2 közepes méretű burgonya (kb. 20-25 dkg)"
A megadott súly 2 krumplinak a súlya, vagy egyenként kéne 20 dkg-nak lennie?

Köszi,
Orsi

Limara írta...

a kettőé... :)