2010. március 8., hétfő

Kakaós csiga - békebeli

Kakaós csigát sütöttem, méghozzá a békebelit. Azt ami hajtogatott vajastésztából készül. Kicsit macerás ugyan az elkészítése, de megéri, mert nagyon finom. Frissen az igazi, de másnapra sem szárad ki.
Hozzávalók:
  • 30 dkg vaj
  • 8 dkg finomliszt
  • 50 dkg finomliszt
  • 1 dl hideg víz
  • 1,5 dl hideg tej
  • 1 tojás
  • 50 g cukor
  • 25 g élesztő
  • 1 tk. só
  • kakaópor
  • porcukor

A vajat és a lisztet késes robotgéppel (vagy kézzel) eldolgozom, kb. 2 cm vastag téglalapra igazítom, majd fóliába csomagolva hűtőbe teszem.
A többi hozzávalóból bedagasztom a tésztát. Ügyelek rá, hogy végig hűvös maradjon.
Mikor kész, kicsit nagyobb téglalapra igazítom, mint a vaj, azt a közepére helyezem, és becsomagolom a tésztával. Rövidebb oldalával helyezem magam elé, majd a nyújtófával ütögetve elkezdem nyújtani. Mikor  ujjnyi vastag, következik a szimpla hajtogatás. A tészta felső harmadát lehajtom a középső harmadra, majd az alsó harmadot felhajtom a dupla réteg tésztára. Elfordítom 90 fokkal megint kinyújtom ujjnyi vastagra és jön a dupla hajtogatás. A tészta most a szélesebb oldalával van előttem, mindkét oldalról a közepéig visszahajtom, majd közepén még félbehajtom. Folpackba csomagolom és hűtőben pihentetem egy órán át. A nyújtást és a hajtogatásokat még kétszer megismétlem.



Végül a tésztát ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem olvasztott vajjal, majd egy szitán keresztül meghintem porcukorral és kakaóporral. A mennyisége ízlés szerint lehet, én annyit szórok rá, hogy a tészta ne látszódjék alatta.
Feltekerem mint a beiglit, ujjnyi vastag szeleteket vágok belőle (recés élű késsel), majd sütőpapírral bélelt tapsire fektetem őket.
200 fokos sütőben sütöm kb. 5 percig, majd 170-180 fokon további 20 percig. A végefelé érdemes figyelni, nehogy kiszáradjanak. Rácsra teszem hülni őket, majd tálalás előtt porcukrot szórok rájuk.
A felszeletelt tésztát egy éjszakára hűtőbe is lehet tenni és másnap reggel sütni. Friss kakaóscsiga reggelire, biztos siker a gyerekeknél.

47 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Fúúúúúúúú...

Előbb gyorsan megettük a külső, ropogós szélét, hogy a végére maradjon a csupa kakaós, ragacsos belseje :-)

I love kakaós csiga!

Á la carte írta...

Nagyon imádom a kakaóscsigát!!! Köszönöm a receptet!

Tinkmara írta...

Kakaóscsiga mindörökre! De szeretem! Köszönönet, Limara! Hamarosan talán összeszedem a bátorságom a hajtogatáshoz. ;)

Raindrop írta...

Tévedsz Limara!

Nem csak a gyerekeknél!
Ööö, vagy én még annak számítok? :D

Ariaden írta...

Limara, ez már az össze határomat átlépte, nem is átlépte, helyből átugrotta! Sajnos, nekem nem szabad ilyet enni, de a képekkel jóllakom! Ha esetleg a tésztájához van épkézláb ötleted, amiben tk liszt is van, vevő lennék rá!

Eszter II írta...

Köszönöm a receptet!!! :) Ezen a fórumon is tökéletes :)

Macus írta...

Ez lesz az, amit nem fogok megcsinálni mostanában. Nem mintha nem szeretnénk, de ez már nem az én műfajom. Pedig olyan gusztusos, vagyi ahogy Viki mondta egy időben: "incitos" (=ínycsiklandó).

Katina írta...

csak én szeretem a ropogós külsejét a kakaós csigának? a ragacsos belsejét minidig elajándékozom ha van rá "vevő":D

tk lisztes változat engem is érdekelne:)

Andi/cuki írta...

Mióta keresek békebelit,tuti kipróbálom!:-))Nagyon guszta!

Brigitta írta...

Ezt ugye én már próbálhattam,mert nagyon úgy emlékszem.De arra is emlékszem,hogy issteni finom!:))

Limara írta...

Köszönöm! :)) Kipróbálom majd a tk. verziót is:)
Katina! Az én kisfiam is csak a külsejét eszi, a belső rész nem kell neki:))

Katina írta...

Limara, a kisfiad még nem tudja, de a lelki társam:D

Andi írta...

Limara: Nálunk nem jön be a kakaós csiga.... :-).
De mással töltve?
Ja azt mondtam már, hogy gyönyörűűű!!!
Nálunk is a széle a menő!

Latsia írta...

Ez nagyon extra, én is nagyon szeretem a kakóscsigát, de még nem találtam meg az "igazit"...talán ez lesz az!:-))

Egyébként pont egyszerre csináltad a Cukrászdütik bloggal, ők is ezt a receptet használják, úgyhogy tuti ez lesz nálam is a befutó..:-)

Maryenne írta...

Csodálatosan néz ki! Fázis fotók is nagyon jók! Gratulálok hozzá!

iza írta...

Megint Istenit alkottal. Meg nem sutotem csigakat de fel van veve a listamra :) Jo hatassal vagytok ram, miota ismerlek titeket mindjart - mindjart alkotok valamit a csaladom szerint :) Koszonom .

egycsipet írta...

Gyönyörűek lettek! Kedvet kaptam vajas tésztát készíteni, pedig... :D

Hugi írta...

Limara!
Egy buta kérdés: melyik a késes robotgép?
Elnézést ezért a kérdésért :((
Szeretném megcsinálni a sütit, ezért is kérdem persze :)))
Előre is köszönöm

Hugi

Bianka írta...

Ezt ki kell próbálni :)

Gyönyörű, formás és finom

Mónika írta...

Marcsi!

Ezek a kakaós csigák gyönyörűek! Igazi mester vagy!

Mónika

Jéger írta...

Sziasztok!
Én is elkészítettem a csigákat. A nyers sütiket, amelyeket nem tudtam megsütni(soknak tartotttam) lefagyasztottam. Egy reggel kivettem a hűtőből és a sütő nyitott ajtajánál olyan 180-ra állítva 10 percig melengettem, majd mindent úgy csináltam mint Limara receptjében. Szépen megkeltek és finom frissek voltak!

FZF írta...

Szia Limara!

Jol ertem, haromszor kell hajtogatni es pihentetni, es azutan kell keszre nyyujtani, vagy ket hajtogatas es pihentetes utan johet a vegso nyujtas?
Koszi

Dia

Limara írta...

Dia! a két hajtás, pihentetés után már jöhet a nyújtás:)

4gyerek írta...

hát kissé eltátottam a szám a receta olvasáskor. így nem volt pihentetés, csak hajtogatás-nyújtás.
kicsit ki is folyt a vajas cucc, mérgelődtem is, de a végeredmény: csodás harapnivaló.
Liamara, nálad minden recept atombíztos siker. Azért merem állítani, mert kb tíz nap alatt 14 féle lett górcső alá helyezve.
köszönet mindenikért.

Limara írta...

Szia! Hűha!:))) Nagyon-nagyon örülök! Én köszönöm neked!:)))

Rita írta...

Az első nyújtásnál millió helyen jött ki a vaj, fülig úsztam benne, de aztán a többedik hajtásoknál egyre jobban összeállt. Bár rengeteg plussz lisztet használtam a deszkára. Viszont a végeredmény tényleg valami hihetetlenül finom! Nagy-nagy köszönet érte!
Rita

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Ha éjszakára hűtőbe teszem és reggel sütöm, akkor hideg sütőben kezdjem sütni? Hány fokon és hány percig?
Vagy úgyanúgy melegítsem elő a sütőt, mintha azonnal csinálnám?
Válaszodat előre is köszönöm!

Tünde

Limara írta...

Szia Tünde! Igen, akkor hideg sütőben kezdjed sütni, 180 fokra állítva. Kb. 30-35 perc alatt sül meg így, sütő függő....

Névtelen írta...

Én az elejét nem értem. Az összes vajat a 8dkg liszttel össze kell dolgozni, majd ha a maradék hozzávalót összegyúrtam, akkor ezt a lisztes vajat teszem a közepére? Köszi, Kati

Limara írta...

Pedig jól érted. A 30 dkg vajat kell összedolgozni a 8 dkg liszttel és ezt a masszát tenni a tészta közepébe..

Névtelen írta...

Hát ez nagyon guszta, mindenképpen megcsinálom! Viszont van egy kérdésem: Jól látom, hogy az élesztőt nem kell külön felfuttatni? Vagy ez csak azért nincs benne a receptben mert alap...

Limara írta...

Nem, jól látod, nem kell futtatni. A gép gyönyörűen eldolgozza és ennél a tésztánál fontos, hogy lassan keljen:)

Névtelen írta...

Kedves Limara! Elkészítettem a csigát és szuper lett. Van esetleg tipped hogy miért veszít ropogósságából másnapra? Természetesen kihűlve dobozoltam, de másnap messze nem volt annyira élvezhető :(
Kriszta

Pepita írta...

Kedves Limara!
Csak dicsekedni szeretnék Neked, hogy a legistenibb kakaóscsiga recepted alapján készített kakaósbigát már Gran Canari-án is majszolgatják az itt élő Magyarok! Illetve a fehér kenyeredet és a hajtoványt, és jön sorban a többi finomságod.
Üdv: Teó

Limara írta...

Kedves Teó! Hű, ez szuper, nagyon örülök neki, köszönöm szépen! :)

Niki Mangu írta...

Összegyűjtöttem a bátorságomat, berendeztem a konyhát a laptoppal (csak egy kicsit lett lisztes...), nekiveselkedtem és begyúrtam-hajtogattam a tésztát, ráadásul fruktózzal. Életem első ilyen tésztáját. Hála Neked, a pontos receptnek és az életmentő fázisfotóknak, fantasztikusan finom lett! Mint gyerekkorom kakaós csigái a péktől az István úton (leánykori nevén Landler Jenő utca). Nagyon-nagyon köszönöm!!!

Limara írta...

De jó! :)) Én köszönöm! :)

vadi írta...

Szia! Fiúként először próbálkozom karácsonyi sütögetéssel :) kb hány főre elég a fenti adag? ha egy kb 10fős társaságnak lesz, hánnyal szorozzak? :)

Limara írta...

Hű, és mindjárt a legmacerásabbal kezded, le a kalappal! :) őszintén szólva nem tudom, hány db lesz belőle, de 10 fős társaságnak én 3 adagot készítenék. Ha lesz más is, akkor kettőt...

csite írta...

Ma reggelre megsütöttem a gyerekeknek.
Köszönöm az élményhez nyújtott receptet!

Gabicu írta...


Szia kedves Limara!

Ebbe akar vanilia pudingot is tehetek? Nem aztatna szet a tesztat, ugye? Multheten megcsinaltam ezt a kakaoscsigat...azt hiszem MINDIG a Te recid alapjan fogom megcsinalni, ha megkivanom. :)

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Elvileg tehetsz, gyakorlatilag én ebbe nem tennék...pudingos csiga néven találsz fent receptet...

Gabicu írta...


Rendben, köszönöm szépen! :)

Kata írta...

Ha kiszakad nyújtáskor a tészta, és elkezd kijönni a vajas cucc, akkor kuka? :(
Kata

Limara írta...

nem, akkor gyorsan tedd be a hűtőbe, túlmelegedett....

Zsuzsanna Oláh írta...

Kedves Limara,
nagyon köszönöm a receptet, szenzációs lett. Eddig csak kelt tésztából készítettem, de az a kelt-leveles kombó nagyon finom.
Üdvözlettel: Zsuzsa

Limara írta...

Nagyon szívesen! :)