2010. május 30., vasárnap

VIII. Makói Grillfesztivál - kettős siker

Ez a hétvége a grillezésről szólt. Ma baráti körben sütögettünk, tegnap pedig részt vettünk a makói Váll Ker Kft Grillfesztiválján, itt is baráti körben, Tűzpadkáékkal. Ennek a Fesztiválnak már hagyományai vannak és azt hiszem mondhatom, egyedülálló kezdeményezés. A Kft által készített grillezőkben történik a sütés, egyszerre száz család, baráti társaság részvételével. Idén először mobil kerti kemencéket is ki lehetett próbálni, a cég új terméke. Csapatban indultunk közösen, egyéniben pedig egy kemencés sütésre neveztem.
A szerevezés fantasztikus volt, pedig zuhogó esővel kezdődött a nap. Az asztalok felett sátrak, a kemencék befűtve, készséges, szorgos rendezők hada várta a részvevőket.
Kissé tanácstalanul áltunk a sátor alatt a szakadó esőben, de kipakoltunk, bíztunk benne, hogy előbb utóbb kisüt a nap.


Végül úgy döntöttünk holmi szakadó eső nem veszi el a kedvünket, grillezni és sütni fogunk. Az eső folyt a nyakamba, de bedagasztottam a tésztát. A nyirkos idő miatt úgy döntöttem, keményebbre, mint a szokásos. Mire végeztem, egyáltalán nem fáztam:
Természetesen vittem kóstolót is, amit még otthon sütöttem, kb. 50 db péksüteményt és egy kosár friss hagymás pogácsát, aminek igen nagy sikere volt.
Szintén otthon készült még ez a kenyér, ami a Reneszánsz asztal egyik dísze volt:

A kemencében sütöttem egy kenyeret (készen elfelejtettem lefényképezni), egy egyszerű kerek cipó volt. Illetve készültek Hagymácskák ( hamarosan bővebben róluk), főként ezek a péksütemények nyerték el a zsűri tetszését.

Míg én a tésztákat készítettem Tűzpadka és Karcsi, a barátja, illetve a feleségeik elkezdték a húsokat, gyümölcsöket grillezni, majd az asztalt összeállítani. Csak érdekesség, a grillezőket egyszerre gyújtották ba a Kft dolgozói.
Hatalmas siker volt, rengetegen állták körül, csodálták a fiúk fantasztikus alkotását.Tűzpadka mindenre odafigyelt.  Egyszerűen meseszép volt a tál, minden részlet pontosan, gazdagon kidolgozva, faragott almák, hagymák, marcipán szőlőlevelek, csodás ízesítésű húsok, korhű abrosz, díszes kupák, egyszóval minden tökéletes volt. A helyi televízió érdeklődését is felkeltette:
Az elcsigázott csapat:
Az elkészült művekből kellett egy-egy tálat összeállítani a részvevőknek, majd a saját maguk által kiválasztott sorszámot rátéve átadniuk a szervezőknek, akik így névtelenül vitték a zsűri elé őket. Persze a sütés ideje alatt a zsűri tagok járkáltak, nézelődtek, kóstoltak (a hagymás pogácsára tízből tizes pontot adtak versenyen kívül természetesen).
És az eredményhirdetés, ahol csapatban is elsők lettünk, illetve a tészta kategóriában is sikert értünk el. Csapatként megnyertük azt a kemencét, amiben a kenyeret sütöttem. A fiúk hihetetlen önzetlenséggel nekem ítélték, nálam lesz a hármunk kemencéje. Hamarosan el is hozzuk és egy közös sütéssel felavatjuk.
Fantasztikus nap volt, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, a közös készülődés, tervezgetés, siker, barátság emléke mindig megmarad. Remélem a fiúkkal ez csak a kezdet volt!


45 megjegyzés:

Brigitta írta...

Volt szerencsém élő,egyenesben látni az eseményeket.Nagyon örülök,hogy kicsit hosszú ídő után újra találkoztunk Marcsika!Fantasztikusan ügyes vagy,és a kedves versenytársaid is hihetetlen művet alkottak!Kivá
ló csapat vagytok,szerettel gratulálok a különdíjjakhoz!:))

Kathy írta...

Gratulalok a hihetetlen nagy sikerhez! Tovabbi sok szerencset! :))

Tűzpadka írta...

Nagyon örülök hogy végre gép közelbe kerültél:) Magaddal kapcsolatosan nagyon szerény vagy. Nem győztük az asztalon pótolni a zsemléket, mert mindenki kóstolni akarta. Biztos vagyok, hogy a csapat által nyert kemencével fogunk még együtt versenyezni. Tolmácsolni szeretném a többiek üdvözletét és elismerését, személyedben nem csak egy ügyes háziasszonyt ismertünk meg, hanem egy nagyszerű embert is.

Tímel írta...

Hű, létezik ilyen fesztivál?

Minden elismerésem és gratulációm az eredményekhez!

Nyilvános? Mármint lehet oda menni nézőnek, és kóstolgatni a végén/vásárolni?

Macus írta...

Örülök, hogy ilyen jól sikerült! Fantasztikus volt ott örülni a megérdemelt sikereteknek. Isteni finomságokat sütöttél, mint mindig!
Szívből gratulálok itt is.

Tűzpadka írta...

Lefordítanám Limara szerény mondatát: "és a tészta kategóriában is eredményt értünk el." Szóval első lett.
Gratulálunk a csapat nevében!

Kata írta...

Nagyon szerencsésnek érzem magam,mert mindezt én is élőben láthattam és végre találkozhattam Veled!!Mégegyszer sok szeretettel gratulálok Neked és versenytársainak!!Nagyszerű kis cspatot alkottatok!!!

Maimoni írta...

Limara, gratulálok!

nelly írta...

Én is gratulálok Limara! Látom, Szilárddal is találkoztál! DDDDD

Névtelen írta...

Ez már igen!

Olyan szépek ezek a fonott zsemlék!!!!
Biztos sok mindenkinek okoztál örömöt a szép és (gondolom) finom tésztáiddal! Csak így tovább, és tartson ki az erőd a blog vezetéséhez is! Még sokat akarunk tőled tanulni :)

Petra

Gizi írta...

Gratulálok!!! Természetesen a csapat többi tagjának is gratulálok. Sok sikert az új kemencéhez. Süssél sok-sok finomságot benne.

Gabojsza írta...

Limara, én is gratulálok!

Gina írta...

Gratulálok a csapatnak!

László írta...

Nagyon ügyesek voltatok! Gratulálok. Sajnálom, hogy nem tudtam átmenni.

László írta...

Most látom, Laci nevén ment. Bocsi. Azért volt aki képviselte a családot! ;-)

ildikebak írta...

Gratulálok !!! szuper csapat! és további sok sikert kívánok!

Kiskukta írta...

Gratulálok nektek! Süss sok-sok finomságot a neked ítélt kemencében, megérdemelted teljes mértékben!

Hencsilli írta...

Gratulálok a sikereidhez! Ez azért nem semmi! Olyan jók ezek a főzős sütőgetős bulik! Mármint eddig én csak külső szemlélő és fogyasztó voltam ilyenekben, de így is nagyon jó!
Az utolsó képért kicsit irigykedek :P

Névtelen írta...

Nem tudom, hogy a konkurencia mit alkotott, de szerintem nagyon megérdemeltétek az első helyeket!
Gratulálok!
Üdv.
Móni

mellissina2 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
t3v, az okostojas írta...

Ezzel a kemencével mintha egy álom teljesült volna be, nem? Bár nem tudom, hová tudsz még továbblépni a sütés terén :) mikor mehetek vendégségbe?

Macsek írta...

Hatalmas gratuláció az egész csapatnak és neked külön is Limara, a teljesen megérdemelt eredményért!
Sok ilyen szép élményt kívánok!

Vali írta...

Limarám gratulálok!
Megérdemeltétek a díjakat. Fantasztikus alkotásokat készítettetek. A nyeremény meg egyszerűen csodálatos. Remélem sok finomságot fogsz benne elkövetni sokunk örömére.

nöné írta...

Szívből gratulálok az elért eredményekhez és az ajándékhoz. Méltó helyre került! Várjuk (különösen én:o) a kemencés finomságokat!
Kár, hogy ez a rendezvény nem egy hónappal később került megrendezésre, a vizsgaidőszak végén Szegedről átruccantam volna én is.

Nóra írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon ügyesek voltatok!
A kemence pedig nem kis ajándék, ez igen!

Viki írta...

Szivből gratulálok a Csapatnak, s Limara Neked külön is. El tudom képzelni, milyen izgalommal telt a napotok, de meghozta a nagy eredményt. Sok sikert a helyezésekhez és a dijakhoz.

FKriszti írta...

Gratulálok!
Igazán megérdemelten nyertél ( bár nem voltam ott ...)
Jaj ,de szívesen megkostóltam volna mindent.....!!!!!!

Bianka írta...

Gratulálok!

izgalmas lehetett személyesen átélni

Hóbaglyocska írta...

Szívből gratulálok a sikeretekhez! :d
Igazi mesterművek ezek az alkotások, és az ízük is hasonlóan mennyei lehet. Ahhoz, hogy valaki ilyet alkosson, szívből kell sütnie-főznie, hiába, az eredmény magáért beszél. :D

Moha írta...

Gyönyörű lett az asztalotok! Gratulálok a nyereményekhez, különösen a kemencéhez! Ez igazán "szakmába vágó" ajándék neked!

Limara írta...

Sziasztok! Köszönjük szépen, nagyon kedvesek vagytok! Természetesen voltak más kategóriák is, egyéni, stb... sajnos nem volt idő szétnézni, hogy mások mit készítettek...
A kemencét alig várom, hogy itthon is kipróbálhassam!:)

t3v! Mikor?:))

Julika írta...

Úgy látom a tegnap esti bejegyzésem nem jelent meg. Most már csak röviden írom: csak ismételni tudom az előttem szólókat. Szívből gratulálok a csapatnak és neked is Limara külön. Sok örömöd teljen a nyereményben, igazán megérdemelted.

szemirámisz írta...

Limara, szívből gratulálok neked is , és az egész csapatnak is!
Semmi kétségem,hogy a díjat megérdemelten vittétek haza.
Kívánom, hogy nagyon sokáig folytasd ezt a tevékenységedet, nagyon sokat tanulunk tőled!

Tényleg, nem gondoltál még rá, hogy belevághatnál egy IGAZI pékségbe is?
Szerintem simán elindíthatnál egy üzletláncot, amiben az általd kreált kenyerek és péksütik készülnének és lennének kaphatóak!
Tuti siker lenne!!!

Felhőlány írta...

Őszintén gratulálok Limara! :))

Emes írta...

Limarám!
Nagy-nagy gratuláció neked és a csapatnak!
Olyan izgatottan olvastam a beszámolót. És mikor odaértem, hogy a tiéd lett a kemence, majdnem felsikkantotam, csak az alvó fiam tartott vissza. ;o) Megérdemelted! Használd sűrűn, és mutasd is meg a benne sütötteket mihamarabb!
Tsók: Emese

erika írta...

Sok szeretettel gratulálok Mindannyiótoknak! Kívánom, hogy sokáig együtt örüljetek és használjátok a munkátok elismeréseként kapott kemencét.

Limara írta...

Köszönöm szépen a fiúk nevében is! :))

Szemiramisz! Nem, eszemben sincs pékséget nyitni! Tudod, én lelkes amatőr vagyok, a saját magam és remélem a családom örömére sütöm a kenyereket.:)

kisanyo írta...

Gratulálok a csapatnak és külön neked is! Teljen sok örömed a kemencében :)

Névtelen írta...

nagyon ugyes vagy/vagytok. biztosan jol is ereztetek magatokat.
udv, szlovakiabol :)

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Szivbol Gratulalok sikereidhez es sikereitekhez!A bejegyzesedet olvasva a vegen meg meg is konnyeztem,hisz jo erzes olvasni a csapatmunkarol!Nagyon szep ajandek a kemence es biztos vagyok benne hogy hozol sok sok finomsagot meg belolle:),de ezzel a fesztivallal ahogy Te is irtad nem csak kemencet nyertetek hanem barasagok is kotodtek,ami a mai vilagban valljuk be sajnos eleg ritkasag!Ezert is szeretek hozzad jarni olvasgatni,mert lehet erezni a szeretetet amit az emberek fele kuldesz!Koszonunk mindent!Sok jo egeszseget es sok szeretetet Kivanunk Neked es Kedves csaladodnak!Termeszetesen a csapatnak is Kivanunk minden jot!
Udvozlettel:huseges olvasod es tanoncod:) Kata:)

Limara írta...

Nagyon szépen köszönöm! Igen, nem a nyeremény volt a fontos, hanem a csapat, hogy remek napot töltöttünk együtt. A család, a barátok nagyon fontosak nekem! :)

Daisy írta...

Sok-sok kitartó kísérletezős napot kívánok Neked a kemence mellett!!
Ez az elismerés lassan tényleg oda juttat, ahová egy lelkes amatőrnek el kell jutnia.
Szakmai elismerés!
Sok háziasszonnyal ismertetted meg az otthoni kenyérsütést, többféle változatban és olyan kedvesen, hogy aki eddig nem merte, lassan az is elkezdi.
A Gasztrokibiccel való ismeretség tartogat valamit a jövőre nézve?
Sose nyiss pékséget, mert elveszted a sütés szépségét. Robottá válik az, amit most szeretsz csinálni. / sajnos ma megélni sem lehetne a minőségi pékségből /

Tinkmara írta...

Gyönyörű siker! Gratulálok, kedves Limara. A képek, a cipók, a hagymácskák... győzöm mutogatni ezen a környéken, hogy egy igazi magyar háziasszony micsoda csodákra képes! Büszke lehetsz magadra! :)
Ölellek. :) Kata

xenasi írta...

Szia! Rendszeresen olvasom az oldalad, de eddig azt hiszem még nem hagytam kommentet. Tegnap este néztem a Délvilágot és boldogan vettem észre, a győztes tálról egy fotót. Gratulálok a sikeredhez és a sok-sok finomságodhoz, amiket az oldaladon találok.
Edit

Limara írta...

Daisy! Köszönöm szépen!:)) Nem, eszemben sincs pékséget nyitni!:))
Kata! de kedves vagy! :)) Köszönöm szépen!:))
Xenasi! köszönöm szépen, nagyon jól esik!:)