2010. június 1., kedd

Hagymácska

Ígértem a beszámolót a péksüteményről, amit a Grillfesztiválon a kemencében sütöttem.
Miközben itthon sütöttem azokat a péksüteményeket, amiket kínálni vittem egyfolytában járt az agyam, hogy mit is süssek majd a kemencében. Hagymás tésztában gondolkodtam, mert a Fesztivál témája is a hagyma volt. Mi más lehetett volna?
Hagymás kenyeret nem akartam, inkább péksüteményben gondolkodtam. Olyanra, ami nem csak ízében, de formájában is hagymára emlékeztet, na jó, némi képzelőerővel.
Először beigli formára tekert, majd szeletel tésztára gondoltam, de az nem igazán nyerte el a tetszésemet. Aztán eszembe jutott Maci és a remek török rózsapogácsája. Mi lenne, ha töltelék helyett tésztagombócot tennék a közepébe, és vajon pirított hagymával kenném meg a szirmokat. Rózsa helyett így hagyma lenne. Kipróbáltam először hagyma nélkül, úgy, hogy nem négy, hanem nyolc felé vágtam a tésztát. Üresen remekül működött, nekem tényleg olyan volt, mintha a hagyma levelei ölelnék körbe egymást:

De töltelékkel már nem működött, szétcsúszott a tészta, így maradt a négy szirmos megoldás.
A jól bevált fehérkenyér receptjét használtam, ahhoz már nem kell mérleg, méricskélés, az összeállítása csukott szemmel is megy, még esőben is. A nyirkos idő miatt kissé keményebbre dagasztottam a tésztát.
Hagytam duplájára kelni, majd egyforma gombócokra osztottam, ott csak szemre, itthon 110-120 g-os darabokra. A leeső darabokat nem gyúrtam össze, azokból alakítottam ki a közepét. De, azokat is megtöltöttem pirított hagymával, csak ezután alakítottam ki a gombócokat.
A zsemléket kb. 15 cm átmérőjű kör alakra nyújtottam. Közepére helyeztem a gombócot, majd négy darabba vágtam körülötte a tésztát:
Az egyik szirommal körbeöleltem a gombócot, majd a vele szembe lévő következett:
Végül a maradék szirmokat is felhajtottam, az utolsó széleit a tészta alá igazítottam:
A kemence tepsijében kelesztettem duplájára. Ezután következett némi malőr. A tepsi ugyanis 2 mm-el magasabb volt, nem fért be a kemence középső részére. Feltettük a magasabb sínre, de ott nem akart pirulni, attól féltem, hogy teljesen kiszárad. Ráadásul az egyenletes hőtartással is akadt némi gondunk, zuhanni kezdett a kemence hőmérséklete. Viszont volt egy nagyon rendes szomszédunk. Azonnal a segítségemre sietett. Először kicserélte a saját kemencéjének a tűzterét az enyémmel, neki nem kellett a magas hő, majd amikor látta, hogy még mindig bajban vagyok, szólt, hogy az utolsó kemence már üres, de forró, gyorsan vigyük oda a zsemléket, hogy megpiruljanak. Ekkora már a teljes kétségbeesés szélén voltam. De szerencsére a zsemlék remekül sikerültek, nem száradtak ki.
Sikerült a kemencében sütött kenyérről is képet hoznom, Kati készített róla, ha már én el is felejtettem.
A kenyér sütése sem volt izgalmaktól mentes. Szakajtóban kelesztettem, majd átfordítottam a tepsire. Ez ugyan befért a kemencébe, de nem csukódott be a kemence ajtaja.  A hő zuhanni kezdett, a tészta pedig laposodni. Végül ilyen lett:


34 megjegyzés:

gondaanyu írta...

Csak csodálni tudlak !

H. Mária írta...

Nem kis feladat kitalálni egy tésztát. Erre születni kell. És voltak helyezések?

Chef Viki írta...

Nehézségek ide vagy oda, a szakértelem és a segítő kezek ezúttal is meghozták gyümölcsüket :-)

Egyik szebb, mint a másik :-)

Aniko írta...

Hùù, biztos nagyon finom lett.
Itt nàlunk fantasztikus hagymàs focacciàt
kèszitenek, nekem a kenyèr/pizza/focaccia hagymàs pàrositàssal nagyon tetszik!!

Maci írta...

Dejó! :o) Örülök, hogy kipróbáltad a formázást! Gyönyörü zsemlék lettek!

Bianka írta...

Igazi mestere vagy a kenyérnek

szemirámisz írta...

Limara, hihetetlen, hogy még mindig tudsz újakat kitalálni!
Gratulálok , szép lett a kenyér és hagymácska is!!!

Daisy írta...

Na, erre én nem lennék képes.
Még jó, hogy te kitalálod, megalkotod, én meg lekoppinthatom.
A sülthagymás kenyér variációk nekem is bejönnek.
Ez a hagymácska telitalálat!

Belly írta...

Abszolút csúcs.Imádom a sült hagymás kenyeret,ez nagyon telitalálat.

Ami írta...

Na ettől teljesen kész vagyok! Mennyei lehetett... ahhh :)

Macus írta...

Gyönyörű mind a kettő!
Ráadásul finom is volt. :))

Kathy írta...

Gratulalok! Mennyei lehetett a felhozatal, irto ugyes vagy!

Névtelen írta...

Tudod mi a szép még a hagymában? Ahogy kettévágja az ember pl. a lilahagymát, és gyönyörű mintát kap. Ezt is lehetne "ábrázolni" valamilyen péksütiben. Sokszor a kétszínű tészta vágása erre emlékeztet. Hogy hogyan kellene ezt megsütni, azt nem tudom, a kivitelezést a nagyokra hagyom :)

anya9 írta...

De guszta a hagymácskád ! Isteni ötleteid vannak !
Gratulálok a kemencédhez.

nöné írta...

Nagyon jól néznek ki!
És nagyon fincsi ez a hagymácska, én már csak tudom, már jól is laktam belőle:o) Mármint a nönésített változatból:o)

Julika írta...

Húúú, ez nagyon ötletes. Nagyon szép a kenyér és a hagymácska is. Képzelem, hogy milyen lett volna ha nem jönnek közbe ezek a malőrök :)Gratulálok !

Lilahangya írta...

En tesztagomboc nelkul probaltam ki, teljesen jol hajtogathato ugy is! Egyebkent pedig gratula, gyonyoruek!

Vali írta...

Limara csak gratulálni tudok. Ráadásul új sütővel amit még ki sem tudtál próbálni. Fantasztikusan megoldod a problémákat. A kenyér és hagymácska meg csúcs.

Viki írta...

Gratulálok mindkettőhöz. Igazi vérbeli Makói vagy :)) A nehéz helyzeteket is át tudtad lépni, s ime itt a gyönyörü alkotás. A kemencéhez is gratulálok, nagyon jó helyre került.

Limara írta...

Gondaanyu! Kedves vagy!:))
H.Mária! Köszönöm!:) Igen, voltak. Csapatban elsők lettünk és a tészta kategóriában is.:)
Viki! Köszönöm!:) A közös akarás miatt lettek iylen szépek!:))
Anikó! Verhetetlen társítás, az biztos!:)
Maci! Én köszönöm Neked, örök hála! Régóta készültem kipróbálni, úgy látszik emiatt halogatódott!:))
Bianka, Szemiramisz! Köszönöm szépen! :))
Daisy! Tudom, hogy nem így van, képes lennél rá!:))
Belly, Ami, Macus, Kathy! Köszönöm szépen!:))
Kedves Névtelen! Nem egyszerű feladat, de majd agyalok kicsit!:))
Anya! Köszönöm!:))
Nöné! mesélsz majd?:)
Julika! Kedves vagy, köszönöm!:))
Lilahangya! Köszönöm!:)) Igen, megtartják egymást a szirmok, gondolom:))
Vali! Aranyos vagy!:))
Viki! Köszönöm szépen!.))

rolvisa írta...

Ez, olyan étvágygerjesztő, hogy kik kell próbálni!
Bizony a kemence már csak ilyen, változik és szabályozhatatlan a hőmérséklete.Nekem is van az udvaron, de bizony jártam úgy, hogy rá kellett fűteni a pizzának.El is lágyult, ráadásul vendégek voltak.
Mindenesetre a kemencében sült kelt tészta az igazi. Meg minden más.Mondjuk egy malacsült!!!

Tűzpadka írta...

Én is láttam hogy gond van a tepsivel, mert csak ferdén tudtátok betenni. Sőt! az általad feltett fotón is jól látszik. De most már ez nem fog megtörténni. Láttam az írásod az oldalamon. Van megfelelő méretű tepsi:)Mit tudsz a grillfesztivál felvételéréről? Sikerült a barátaidnak rögzíteni?

salsa írta...

Te jó ég! Ha ilyen remekművek kerülnek ki a kezedből, amikor malőrök történnek, akkor miket alkotsz, amikor minden simán zajlik? Szívből gratulálok, fantasztikus vagy!

Ami írta...

Fantasztikus ötlet! Ezt tuti el fogom készíteni!

Névtelen írta...

Erről a négy bevágásról a szélforgó készítése jutott eszembe, az se lenne rossz formázás sütéshez, jó kis ropogósra sütött szélekkel :)

Andi/cuki írta...

Nagyon szuper ez is, gratulálok a Príma Konyhában megjelent fehércsokis browniedhoz!:-))

Limara írta...

Rolvisa! Így igaz:))
Tűzpadka! A tepsi a hőtől deformálódott el:( Igen, sikerült, hamarosan meglesz!
Salsa!Köszönöm szépen!:))
Amy! majd mesélj!:))
Kedves Névtelen! Igen, lehetne oylasmit is,bbár én azt kalács vagy inkább dán vajastésztából készíteném, a szélét megszórnám barnacukrorral vayg inkább azon nyújtanám a tésztát, az pedig karamelizálódna sütés közben. Közepére vanília krém kerülne és valamiylen gyümölcs:)) Köszi az ötletet, ki fogom próbálni!:)
Andi! Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy!:))

Moha írta...

Hagymácska gyönyörű! Ezt a formázást már én is néztem Macinál, nagyon tetszett.

Névtelen írta...

holnap reggelire túrós rózsákat sütök majd (batyu helyett), ez a formázás nagyon tetszetős!

Petra

Névtelen írta...

Rózsát formázni nagyon jó!!! Egyszerű, szépséges! Én a golyó helyett a közepébe túrót tettem, nagyon finom lett.
Csak egy kisebb dologgal nem számítottam: szeretem, ha lágy a tészta - most is lágyat dagasztottam - és a szirmok elmosódtak. Mondjuk, így is formás lett és finom is :)

Petra

Névtelen írta...

:) és akkor harmadszor is én :)
néhány darabot a reggeli rózsákból megfagyasztottam, majd most este hideg sütőben kezdve megsütöttem. Na, ezek már szépek lettek: szép tömör rózsák!

köszönöm, hogy van a blog!

Petra

Limara írta...

Petra! Én köszönöm, hogy elmesélted!:))

andrea.salamon írta...

Én is megsütöttem a Hagymácskát. Mondhatom, nagyon nagyszerű! Köszönet érte! :)
A másik siker a hétvégén: A mi családunk is bekerült a Hajtovány-imádók táborába! Nagyon fantasztikus!

Limara írta...

Andrea! Nagyon örülök, én köszönöm Neked!:)