2010. június 17., csütörtök

Napocska

Kitört a szünidő. Végre! A fiúk nagyon élvezik a nagy szabadságot, csak pillanatokra látom őket, mert állandóan fociznak, csak azért hagyják abba időnként, hogy focit nézzenek a tv-ben. Leültetni őket enni szinte lehetetlen, nem érnek rá. Ezért is tetszik az ilyen péksüti, mert a kezükbe nyomok egyet-egyet, benne van minden, nem szóródik, mire kitekernek a focipályára meg is eszik.
Hozzávalók:
  • 50 dkg BL 80 liszt
  • 2 ek. burg. pehely (elhagyható)
  • 1,5 tk. só
  • 0,5 dl olaj
  • 1 tojás (+1 a kenéshez)
  • 1 kis doboz (140 g) joghurt
  • kb. 1,2 dl tej
  • csipet cukor
  • 2 dkg élesztő
A hozzávalókból rugalmas, jól nyújtható tésztát dagasztok a kenyérsütőgépben. Ha szükséges még kevés tejet adok hozzá, vagy ha túl lágy a tészta, akkor lisztet. Duplájára kelesztem. Enyhén lisztezett felületre borítom, majd kb. 140 g-os darabokra osztom. 7 db lett belőle. Néhány percig pihentetem, majd kb. 25 cm hosszú ovális alakra nyújtom. A kimaradt tésztából hét kis gombócot formázok. A kinyújtott tésztára sonka szeletet fektetek, megszórom reszelt sajttal és feltekerem. Kör alakúra igazítom, a két végét összecsípem. Az így kapott gyűrűt félig bevágom, majd vele szemben is, majd a két felét még két-két helyen.
 
Készítettem a férjem és a nagyobb fiam kedvéért kolbászosat is:

A kis gombócokat felvert tojásba mártom és meghempergetem apró magokban. A megformázott tészták közepébe illesztem. Szezámmagos:

Napraforgó- vagy lenmag:

Sütőpapírral bélelet tepsin duplájára kelesztem őket (kb. 30 perc), ezalatt előmelegítem a sütőt 180 fokra. A megkelt péksütiket lekenem felvert tojással és 15 perc alatt szép pirosra sütöm.


Azt hiszem holnap sült bacon-nel is kipróbálom.

41 megjegyzés:

Bianka írta...

Csodálatos és nagyon finom lehet

Mici írta...

Míg olvastam a változatokat, épp azon gpondolkodtam, hogy bacon-nal de fincsi lenne, és lám, te is ebben gondolkodol. :) Kipróbálom feltétlenül! Köszi.

judit magos írta...

Csodálatos!!!

Chef Viki írta...

Ez fantasztikus :-)

Megcsinálom Zuramnak, odáig és vissza lesz!

Macus írta...

Bálint már ebédre ezt szeretne, de addig nem készülne el...
Nyálcsordítóan szépek. :))

Wise Lady írta...

Nagyon jó! Én is kipróbálom.

lenka1 írta...

Nagyon ötletes!!! Én is meg fogom csinálni! (Jók a képek is a készítés menetéről.)

kisanyo írta...

Nagyon finom lehet! Jó dolguk van a fiúknak :)

Kála írta...

Nagyon jól néz ki! Mi is kipróbáljuk :-)

Moha írta...

Nálam sonkás virágként fut, jó volt a suliidőben, nem kellett reggel szendvicseket gyártani:)

Kathy írta...

Most ebredtem, de az illata idaig is eler! Kaphatnek egyet reggelire? Nyitom az ablakot! :))

Iza írta...

Hát a nyálam nekem is csordogál, de most nem tudom elkészíteni, a drasztikus fogyokurám nem engedi,de amint befejeztem biz isten megcsinálom. Meg én! Nyám!

Névtelen írta...

Te egy ZSENI vagy! :)

Cöcke

Julika írta...

Limara ! Köszönöm a fázis képeket is. Ma már ki is fogom próbálni. A kis párocskámnak biztos ízleni fog.

Tiszi írta...

Húúú anyám! Éhes lettem. :D

Tűzpadka írta...

Ismét egy isteni ötlet tőled! Fantasztikus!

Daisy írta...

Boldog focidrukkerek!
Emlékezetes világbajnokság lesz, ha ilyen finomságokkal kényezteted a fiúkat.

Brigitta írta...

Limara,nagyon jól néznek ki!
Nekem a mércés kép tetszik a legjobban!!:))))

macskaszemek írta...

Ismét egy remekmű! Fantasztikus és feltétlenül kipróbálom! A töltelék variációja pedig szinte végtelen. Köszönjük!

Csibe írta...

Csodaszépségesek!...és milyen jól variálhatók :)

Ottis írta...

Nagyon szépek!!

videkek írta...

Gyönyörűek, csoda mutatósak! Egyszer majd én is..., de addig is itt nálad gyönyörködöm bennük!

zhe írta...

"Kis" családomnál, /három felnőtt fiú és férjem / már sikert aratott sok ötleted, recepted, pl. a hagymácska és a hajtovány. Ma estére megsütöm a napocskákat. Remélem, ez is ízlik majd a fiúknak.

Tinkmara írta...

de gyönyörűek! Megint csodálatosat alkottál, Limara! :)

Névtelen írta...

Isteni lett, kipróbáltam!

Jazmini írta...

Hú, de jól néz ki! Olyan sokat tanultam már tőled, köszi ezt az új receptet is! A kis családom (férjuram)odáig lesz, meg vissza. :)

inecsg írta...

Köszönjük a receptet, ötletet. Én is kipróbáltam, nagyon ízlett, praktikus kis szendvics-félét lehet belőle készíteni.

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok, örülök ha tetszett!:))

Névtelen írta...

Megcsináltuk !!!!!!!!!!!!

Fantasztikusan finom !

Limara írta...

:)))))Nagyon örülök!:)

Zsu írta...

Azt szeretném kérdezni, hogy ez működne e úgy, hogy este előkészíteném, és csak reggel sütném? Lehet ezt "hűtőzni"? Vagy vmi hasonlót? Tízóraira kellene csomagolnom, mert hát frissen nagy sikere van, de hát nem szeretnék hajnali 4kor kelni....

Köszi!!

Limara írta...

Szia Zsu! Igen, remekül működik. Megformázod, egy ruhával letakarod a tepsit, úgy teszed a hűtőbe. reggel hideg sütőben kezd el sütni.:)

kismacska írta...

Szia! Imádjuk a receptjeidet :D A múltkor megcsináltam a napocskát, isteni finom lett. Kipróbáltuk a sonkásat is és a kolbászosat is :) Most is kel egy adag a gépben :D A párom kérésére lesz most virslis, baconos és sonkás is.
A múltkor este megformáztam, és éjszakára a hűtőbe tettem, reggel megkentem tojással és hideg sütőben sütöttem.
Szerinted valamelyik fázisában le lehet fagyasztani?

Limara írta...

Szia!Köszönöm szépen!:) Igen, miután megformáztad azonnal le lehet fagyazstani.:)

vanocska írta...

Vasárnap megsütöttem és ma kedden is ugyanolyan friss volt,nekem a sonkás jobban izlett,de lehet mert füstölt sonkát tettem bele,bár a kolbászos is finom.sós péksütik közül egyik nagy kedvenc lett,héten még jön valami édes péksüti is!Nagyon bejönnek a receptjeid,már nem is veszek péksütit és a kifli sütésre is áttértem!

Anyatigris írta...

Ezt is megsütöttem!:)
Lehet valamit nem csináltam jól, de én kézzel gyúrtam, és nem lett 7x 140 g-os részem.....Így lecsippentettem mindegyikből egy kicsit,hogy korrigáljam a 7. súlyát. Aztán még a 7 buciból vettem le a kis golyókat is...Nem pánikoltam be, megoldottam a dolgot. De mindenképp 7-et szerettem volna, 1-1-et mind a 3 fiamnak, és magunkra, felnőttekre 2-2-t számoltam. Picit pepecs munka a készítése, így első nekifutásra, de minden egyes percét élveztem!:) Főleg az illatot, és a látványt, mikor kisült! Nagyon finom, és mutatós! Annyi, hogy két kisebb gyerkőcnek (4 és 6 éves) sok volt 1 napocska. De ha legközelebb készítem, már ezt is számításba veszem......:)
Köszi,hogy megosztottad velünk a receptet!:)

Niki írta...

Kedves Limara!
Ma találtam meg az oldalad,de máris beleszerettem!:-)
Nagyon tetszik és sok mindent ki fogok próbálni az biztos!
Elsőként a kenyérrel kezdem!
Üdv:Niki

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik! Majd mesélj! :)

Bogyó írta...

Szia!
Ma sütöttem napocskákat. A kívánság kecsapos kifli volt, így az egyik fajta ilyen lett, lett sima sajtos, a harmadik pedig tonhalas-sajtos lett. Azt hittem, azt csak magamnak csinálom, de a tonhalasat is ették a többiek :) Én nem kóstoltam a napocskákat, mert a frissen sült élesztő nélküli kovászos tönkölykenyérkémet ettem vacsorára :) Az elmúlt egy hétben izgultam kicsit, hogy vajon mi lesz ebből a kovászból, és a tészta sem kelt meg látványosan, talán túl lágy is lett , mert elég lapos volt, de végül a sütőben picit megnőtt és szép lyukacsos is lett :) Benyomtam 2 szeletet, pedig 1-gyel is bőven jóllaktam. Úgyhogy ennek a kenyérnek most nagyon örülök, már régóta terveztem a kovászos kenyeret.

Orsolya Erdősi írta...

Kedves Limara!

Érdekelne, hogy mivel helyettesíthető a tojás a tésztából? tojásallergia miatt kéne elhagyni.Válaszodat előre is köszönöm

Limara írta...

Egyszerűen csak el kell hagyni....