2010. október 16., szombat

Sütőtökös cipó a Kenyér Világnapjára

Ma van a kenyér világnapja. Egyrészt sütöttem erre az alkalomra egy sütőtökös cipót, másrészt már egy gimis barátnőmnél vagyok, vagyunk, öten, és ma egész nap kenyeret fogunk sütni.  Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogunk szórakozni...jó kis csajos nap lesz.
Sütőtökös kenyeret ritkán sütök, a gyerekek miatt. Nem eszik meg ugyanis. Tiszta agyrém, a kisebb továbbra sem eszik mást, csak fehérkenyeret...Pedi nagyon finom kenyér lett. Reménykedtem még, hátha tetszeni fog nekik, ezért a tökmagot nem kevertem a tésztába, mert azt már végképp nem eszi meg a kenyérben. Ezért a sütőpapírra szórtam a magokat, úgy tettem rá a megformázott tésztát. De akár bele is keverhettem volna...
Hozzávalók:
  • 50 dkg BL 80 liszt
  • 2 tk. só
  • 2 ek. tökmagolaj (vagy 2 dkg vaj)
  • 25 dkg öregtészta
  • csipet aszkorbinsav
  • 180 g sülttök
  • 1 tk. cukor
  • 1 dkg élesztő
  • kb. 2 dl víz
Egy fél tököt használtam fel a kenyérhez. Lehet természetesen készen vett sütőtökkel is készíteni, azzal nincs gond. Ha otthon készítema tököt, akkor jól megsütöm, hogy minél több nedvesség elpárologjon belőle, majd alaposan kihűtöm, kigőzölöm.
Most dagasztógéppel készítettem a tésztát. Kenyérsütőgépben érdemes nyitott tetővel dolgoztatni. A tök lágyítja a tésztát ugyanis, ha lecsukjuk a tetőt, akkor a hő miatt tovább lágyul. A vizet óvatosan adagolom, a tészta dagasztás közben egyre lágyabb lesz ugyanis.
A bedagaztott tésztát kelesztőtálban duplájára kelesztettem. Ezután enyhén lisztezett felületre borítottam és átgyúrtam. Cipót formáztam belőle, jó szorosan, sütőpapíros tepsire ültettem, majd egy éles pengével hullámmintákat rajzoltam rá.


















Ezután hagytam kb. egy órán át kelni. Letakartam egy ruhával. Sütés előtt alaposan lepermeteztem vízzel, majd 220 fokra előmelegített sütőben sütöttem 10 percig, majd 200 fokon további 30 percig. A sütőbe többször permeteztem vizet közben.
Rácson hűtöttem ki.


21 megjegyzés:

Kriszta írta...

Kedves Limara, gondolatolvasó vagy! Éppen egy ilyen receptre vágytam! Ki fogom próbálni. Nagyon szépen köszönöm!!!!! :-)

Edus írta...

Gyönyörűséges!!!!! Tegnap vettem sütőtököt,különös célom nem volt vele, gondoltam berakom a sütőbe és megsütöm, de ezek után kipróbálom ezt a kenyeredet is!!!

Ezt is kacsasütőbe sütöd????

Pixie Pie írta...

Jajj de szépséges! Már sületlen formájában is olyan, mintha szobrász készítette volna. :)

Margó írta...

Limara, ez valami csodálatos! Gratulálok!

Jutka írta...

Szépséges a kenyered és nagy-nagy fantázia kell ezt a formát kigondolni.
Találós kérdésként, ha feladod már ebből a formából rájövünk, tökkel van kapcsolatban:)

Macus írta...

Hú, de gyönyörű lett!
Szép napot nektek!

meecee írta...

Szép :-D A héja ropogós, vagy nem annyira?
meecee

4gyerek írta...

ma már nem, mert az este sütöttem kenyeret, de holnap én is, én is. tök is naná még van itthon, múltkoriban írtam mekkora tököket vett Oldalborda.
kíváncsi vagyok az én gyerekeim mit szólnak hozzá, de ők nagy sütőtök pártiak.
köszi az ínycsiklandó fotós leírást.

Elif írta...

Gyönyörű kenyérke!
Kedves Limara köszönöm, hogy felhívtad figyelmem a mai napra, ha nem bánod egy kis utalás rád: http://izmorzsak.blogspot.com/2010/10/kenyer-vilagnapja-kihivas.html

Névtelen írta...

Marcsim!
Csodanlatos ez a kenyer! Gyonyoru a formaja. En mint gyerek IMADTAM a sulttokot. Aztan 1x uuugy bettem belole hogy oltari beteg lett a gyomrom.Azota sajnos nem szeretem mertha a szagat megerzem.... DE mivel nagyon regen /20 eve/ biztasan nem ettem es szagoltam sem, ha lesz idom megprobalkozok majd vele. Talan ennyi ido utan sikerul ujra megszeretni. EZ egyeni gondom csak, biztosan nagyon fini lehet! Hogy tudtad ilyen szep szinte tortaformajura disziteni es meg is maradt meg sutes utan is a gyonyoru formaja? Egy kicsit edeskes?? vagy mihez hasonlitanad az izet??
Koszi a recidet ujra es sok puszika! ILDIKO

Jutka írta...

Ez valami gyönyörű!Eddig csak sütőtökös bucit sütöttem,de ezt is ki fogom próbálni!Köszi a receptet!

Aniko írta...

Nagyon guszta!! èn is szeretnèk valami sutotokos kenyèrrel kisèrletezni..elobb utòbb pròbàlok sutni.

Bernadette írta...

Drága Limara!
Jó régóta olvasgatlak, de eddig megúsztad a szószátyárságomat :-).

EZ bizony megint gyönyörűséges :-)
EZ mitől nem fehér kenyér? Vagy kölöknek a színe a lényeg:-). Mert én kerestem benne a T.Ő. lisztet:-). EGyébként enyém kölkök is háklisak. Se mag, se kömény, se t.ő. liszt. Egye fene, ha felezem a lisztet, és finom puha a kenyér, akkor megeszik.
Viszont úgy művészileg, mint szakmailag lenne pár kérdésem :-).
BL80-as liszt helyett úgy általában használhatok fehér tönkölylisztet? Alapból azzal sütöm a sütiket is. És a fonott kalács is isteni vele.

Épp folyamatban van a hagymás kenyér. Az sütőzacsis. Maradt is, vagy azóta ő is jénaiban készül, csak értelemszerűen nem javítasz át 2 millió receptet, én meg nem olvasok át 2 millió kommentet, hogy volt-e erről szó? :-).
Ja igen. Bár ezt kérdezték előttem azt hiszem. A tökös gyönyörűség is lefedve készült, vagy hajadonfőtt. VAgy sült, vagy mifene:-).

Névtelen írta...

Gyönyörű lett :):):):)

Fruzska

erika írta...

Ünnephez méltóan gyönyörűt alkottál!Irigylésre méltó ötletek pattannak ki a fejedből!!

szemirámisz írta...

Limara, egyszerűen nem találok szavakat! Ez gyönyörűséges lett!

Hogy neked micsoda ötletek pattannak ki folyton a fejedből! Ezek a hozzávalók, és ezek a formák...
PÉKMESTER vagy, ehhez kétség sem férhet!

Marcsi írta...

Fantasztikusak a kenyereid. Bocs, hogy idáig nem szóltam hozzá, nem engedte a rendszer, valamit rosszul állítottam be. De szeretném a munkád és a blogod elismeréseként a Blogger Díjat felajánlani neked is. Itt veheted át, ha elfogadod.
http://vegmatricafests.blogspot.com/2010/10/kreativ-blogger-dij.html

Mariann írta...

Kedves Limara!
Nagyon szép mintát vágtál a kenyérbe. Már régóta szeretném kérdezni, milyen pengével dolgozol? Egyszerű zsilett, vagy valami speckó szerszám?
Köszi a sok finomságot, miattad lettem bátor a sütésben.
Üdv. Mariann!

Névtelen írta...

Kedves Limara! Első számú kedvencem lett a színe, állaga, ropogóssága miatt. Nem tudom, hogy ismered-e, de mi nagyon szeretjük a kelkáposztalevélen sült kenyeret. Kár, hogy nem volt itthon levelem.Legközelebb teszek egyet alá.Köszönöm Neked ezt a receptet is.Ilke

Limara írta...

Benadett! A tönköly tökéletes a BL 80 helyett!:)
A hagymás kenyér továbbra is formakenyér nálam, bár időnként bagettnek is előfordul. Mindegy, hogy zacsiban, vagy szabadon sütöd, a lényeg, hogy a megfelelő gőzösítésről gondoskodni kell.
Ez a sütőtökös most szabadon sült, azaz fedetlenül:))

Bernadette írta...

Köszönöm szépen.
Végül zacsiba hajítottam a hagymácskát. Fini lett. Egyébként a sütőmben a péksütik és a húsok sütésénél mindig van egy nagy könzervdobozban víz a sütő alján. De lehet most a krumplispogihoz is beteszem.