2010. november 28., vasárnap

Csokis-gesztenyés sodort kifli

A sodort rétes ötlete alapján készítettem ezt a kiflit. A tésztája egészen hasonló a réteséhez, de ez élesztőt is tartalmaz. Több változat is készült, volt hogy a feltekert tésztát szeletekre vágtam és egyesével nyújtottam ki, majd töltöttem és tekertem. Meglehetősen macerás úgy. Most a feltekert tésztát kettévágtam, majd pihentetés után nagyobb téglalappá nyújtottam és háromszögekre daraboltam. Lényegesen egyszerűbb, haladósabb ez a módszer.
A tölteléke bármi lehet a túrótól a mákon, a dión át a lekvárig, vagy gesztenyéig, de akár sós tölteléket is elbír.
Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 1 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 120 g tejföl
  • kb. 2 dl tej
  • 2 dkg élesztő
  • 5 dkg puha vaj
Kenéshez:
  • 10 dkg puha vaj
  • 1 ek. liszt
Töltelék:
  • 150 g étcsokoládé
  • 0,5 dl tejszín
  • 25 dkg gesztenyemassza
  • 1 tojás a lekenéshez
Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe készítettem, majd a dagasztás programon egy nem túl lágy,  jól nyújtható tésztát dagasztottam. A kikapcsolt gépben hagytam pihenni kb. 20 percig.
Míg pihent kikevertem a puha vajat a liszttel.
Ezután a tésztát 2-3 mm vastagra nyújtottam, majd megkentem a lisztes vajjal. A rövidebb oldalától kezdve feltekertem mint egy beiglit, ketté vágtam. 
Hűvös helyen 1-2 órán át hagytam pihenni.
A töltelékhez a darabokra tört csokoládét és a tejszínt összemelegítettem, majd a gesztenyemasszával simára kevertem.
A pihentetett tésztát egyesével kinyújtottam egy kb. 30 cm széles, 2 mm vastag téglalappá. Középen elfeleztem (hosszában), majd egy pizzavágóval háromszögekre vágtam. Mindre tettem egy-egy kiskanállal a töltelékből.
Feltekertem őket, csinos kis kiflikre hajlítottam, majd sütőpapírral bélelt tepsin újrakelesztettem. Végül a felvert tojással lekentem és 200 fokra előmelegített sütőben 12-13 perc alatt pirosra sütöttem. 
Kevés porcukorral megszórva tálaltam.

38 megjegyzés:

Mézigörl írta...

Szuper ötlet! El is lesem gyorsan a recepted! Köszönöm!!! :-D

Macus írta...

Nagyon finom lehet, hisz gyönyörű...

Iza írta...

Huuu de ducik azok a kiflik. Pont erre a receptre várakozik a gesztenyemasszám a fagyasztoban. Mivel mifelénk nem elterjedt a gesztenyemasszás sütemény és félek hogy nem fog izleni a családnak ha csak tejszinnel kikavarva és valamilyen sütire raknám (még nem ettek ilyet), de igy egy kis csokival megbolonditva és kiflibe rejtve...remélem nagy sikere lesz.Köszi a receptet.

Raindrop írta...

Pont az ilyen duci, porcukros kifliket szeretem a legjobban.
A töltelék pedig jobb nem is lehetne. Szuperszónikus recept! :)

Paprika&Paprika írta...

Huuu biztos nagyon finom! Megennèk egyet most rogton!!

Bianka írta...

Hű mesés nagyon finom lehet

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)

Vali írta...

Hej, de jól néznek ki. Néha jó, (legtöbbször nem), hogy ilyen messze laksz, mert azonnal átmennék egy kóstolóra.

duende írta...

Ezt inmádnám, gyönyörűségesek! :)

trinity írta...

Engem meghódítottál:) Mivel sok édeset sütöttem, lehet, hogy most sós tölteléket kap majd...

chriesi írta...

Ez nagyon finom lehet! Gyönyörűek!

Ditta írta...

Nagyon szépek,meg gondolom isteni finomak is:)

Garffyka írta...

Felháborító, hogy olyan messze lakunk tőletek ... különben már kopogtattam volna kóstolóért :D

fevi írta...

Hiába lakunk közel, én nem merek kopogtatni, pedig gyönyörűek, hát még milyen finomak lehetnek!!!

egycsipet írta...

Csinosak? Szerintem csodaszépek! Hát még milyen finomak lehetnek, jól hangzik a töltelék is.

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)
Szeretettel várok mindenkit, csak szóljatok előre, hogy megfelelő mennyiséget tudjak készíteni:))
Fevi! Bármikor bekopogtathatsz, örülni fogok Neked!:)

fevi írta...

Kösz Marcsi, szólnom sem kell? Tudod, hogy betojok a végül, és csak előzetes egyeztetés után megyek, de vigyázz, mert menni fogok!!!
Ja, és most Ti jöttök, tudod!

Limara írta...

Készülünk is:) Miért kell betojni? Olyan rémisztő vagyok?:)

fevi írta...

Készüljetek is. Egyébként meg dehogy is vagy rémisztő, én vagyok lüke. Én a csütörtököt lőttem be, de még egyeztetünk!!!

glamlady írta...

Szia Limara!

Csodás párosítás a csoki meg a gesztenye:)
Ebből a mennyiségből kb. hány darab kifli készült?
Köszi a klassz recepteket!

tano moni írta...

Fú, nagyon guszták a kis dundi kiflik, nagyon fincsi lehet:))

Tűzpadka írta...

Ezek a kiflik nagyon guszták! Szinte Szegedig érzik az illatuk:)Volt alkalmam már kóstolni a zsemléidet, sőt kenyered is. Nem lehet erre szavakat találni. Hihetetlenül finom dolgokat készítesz!

Névtelen írta...

Limara Kedves,

Nagyon "bizalomgerjesztonek" ;-) nez ki ez a kiflicske, ki szeretnem probalni...Megirnad legyszives, hogy az otthoni gesztenyemasszanak milyen az osszetetele? Nekem *csak gesztenyet* tartalmazo konzerv masszam van, gondolom az otthoni cukros, de jo lenne tudni, hogy nagyjabol mennyi cukrot adjak hozza elso korben. Elore is koszonom. Utolag is gratula a sikeres Segitsuti akciohoz, meg ugy altalaban a nagyon szinvonalas bloghoz :-)
Kellemes Unnepeket elore is!
Koszonettel,
Zsici

Limara írta...

Glamlady! Nem emlékszem, két nagy tepsi lett. A háromszögeknek olyan 8-10 cm volt a rövidebb oldala.
Tűzpadka!! Köszönöm szépen a kedvességedet!
Zsici! Nincs most itthon gesztenyemasszám, de belinkelem chili&vanília házi gesztenyemassza receptjét:
http://chiliesvanilia.blogspot.com/2007/11/gesztenyepr.html

ÁronLeon írta...

Limara, régi rajongód vagyok, már egy csomó csodás dolgot sütöttem a blogodból. Most egy kérdésem lenne, van olyan kenyérrecepted, ami kovásszal készül, de nincs benne se élesztő, se sütőpor? Svéd receptek között találtam ilyet, megsütöttem, nagyon finom, de félek, hogy Magyarországon nem találok ugyanolyan liszteket, mint amit itt használok, és nem sikerülne a kenyér.
Nagyon köszi előre is,
Dorina

Limara írta...

Dorina! Köszönöm szépen!:)) Folyamatban van a kísérletezés, remélem hamarosan tudom hozni:)

Névtelen írta...

Szia Limara!

Ma elkészítettem a kifliket, nagyon finomak lettek. Külön öröm, hogy épp betért hozzánk két barát, akik azonnal le is tesztelhették. Kaptak mellé egy bögre kávét is. ;) Még most is érzödik az illat a házban. Azt hiszem, "megér még egy misét". Vagy kettöt..hármat...négyet...:D:D
Majd kipróbálom más töltelékkel is. De most örültem, hogy az otthonról hozott és a megfelelö alkalomra váró gesztenyemasszát végre elö vehettem a fagyasztóból. :) Majd jön a gubakifli is, mert mákos gubát se készítettem még eddig :( Itt az alkalom... :D Szépek lettek az adventi mézeseid is. Azt még csak csodálom egyenlöre. ;)
Üdvözlettel: Orsi (swe)

Limara írta...

Orsi! Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszettek a kiflik, remélem a gubakiflikben sem fogsz csalódni!:)

Moha írta...

Hú ez de jó ötlet, viszem is:) Változatosság a csemetéknek a sulis tízóraikra...

Julika írta...

Ténykeg isteni ez a kifli. Ezt nem lehet abbahagyni !!! És az illata is fantasztikus !!!

Limara írta...

Julika!:))

Ági írta...

Nem is tudom szavakba önteni milyen finom lett ez a süti! A sajtos-sonkás is isteni, de ez... Köszönjük szépen! :-)

Limara írta...

Kedves Ági! Én köszönöm, nagyon örülök!:)

tvera írta...

Kedves Limara! Egy barátnőmnél ettem ebből a kiflidből. Nem bírtam nyugodni, amíg én is meg nem sütöttem. Betartottam a receptben írtakat, mégsem lett olyan amilyennek szerettem volna, nagyon kiszáradtak. Az ízük jó lett, de alíg bírtuk elropogtatni (azért így is elfogyott :)). Van esetleg ötleted, hogy mit rontottam el? Köszi.

Limara írta...

Sajnálom! Ugye nem légkeveréssel sütötted. Arra gondolok egyébként, hogy alaposan túlkeleszthetted őket.

tvera írta...

Köszönöm, teszek majd egy újabb póbát, addig nem nyugszom, míg nem sikerül :)

K írta...

Szia Limara!
Ez a kifli annyira finom, hogy rövid idõn belül már harmadszor sütöttem meg :) Ma kísérletezés gyanánt gesztenye helyett mákos tölteléket (egészen pontosan azt a tölteléket, amit a beiglihez használok) tettem bele, így is isteni lett.
Üdv,
Kriszta

Limara írta...

Köszönöm:) Csodás lehet mák töltelékkel is:))