2011. szeptember 10., szombat

Lecsóval töltött kenyér

















A fiúk pizzát kértek ma ebédre. A férjem nem igazán szereti, így általában ilyenkor lecsót készítek neki, mert mi meg azt nem szeretjük.
A lecsóhoz viszont kell kenyér. Először arra gondoltam, hogy a kenyértésztát belesimítom a tepsibe, majd rápakolom a lecsót és úgy sütöm meg, de az ötlet annyira nem tetszett. Aztán arra, hogy inkább becsomagolom a kenyértésztába a lecsót. Ahhoz viszont olyanra kell készíteni, ami nem híg, mégis szaftos. Ezért sült paprikával és sült paradicsommal készítettem, amihez először karamellizáltam egy fej lilahagymát. Miközben sütöttem a paprikákat hallottam, hogy a kisebb mondja az apjának, képzeld, lecsós pizzát kapsz. És akkor jött megint az ötlet, a pizzára pizzakrém is kell, de a hagyományos ugye itt nem igazán jó, ezért egy megsütött pritaminpaprikából készítettem hozzá krémet.
Hozzávalók:

  • 400 g liszt
  • 1 tk. oregánó (elhagyható)
  • 1 tk. só
  • 3 ek. olaj
  • 2,5 dl víz
  • 2 dkg élesztő
A hozzávalókból egy kissé lágyabb kenyértésztát dagasztottam, majd hagytam duplájára kelni.

Töltelék:


  • 3 db húsos fehér paprika
  • 2 db pritamin paprika
  • 4-5 db paradicsom
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 g fokhagyma
  • 2 tojás
  • só, bors
  • 1 ek. tejföl 
Megsütöttem a paprikákat. Most fent a gázon, egy lángelosztóra tettem őket, addig forgattam, míg körbe feketére sültek. Papírzacskóba szedtem mindet és pár percig hagytam pihenni. 
A paradicsomoknak vizet melegítettem, beledobtam őket, majd 1-2 perc után átszedtem hideg vízbe és lehúztam a héjukat. Felszeleteltem, majd eltávolítottam a magjukat.
A félkarikára vágott lilahagymát kevés olajon puhára pároltam, végül ráreszeltem a fokhagymát is. Hozzáadtam a paradicsom szeleteket, hagytam kicsit sülni őket. Óvatosan forgattam, hogy ne törjenek össze. A paprikák héját lehúztam, magházukat eltávolítottam. Egy pritamint félretettem a többit csíkokra vágtam, majd a paradicsomhoz adtam. Sóval és borssal ízesítettem.
2 tojást kevés sóval felvertem, majd a sült zöldségekre öntöttem. Óvatosan átforgattam és a  lángot azonnal elzártam.
A félretett pritamint egy evőkanál tejföllel pürésítettem. 

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és ketté osztottam. Egyesével téglalapot nyújtottam belőlük. Gondolatban három részre osztottam őket, a szélső harmadokat egy pizzavágóval felszeleteltem kb. két ujjnyi vastagon. A középső részt megkentem a paprikakrémmel.

A krémre halmoztam a lecsó felét. Kolbász nélkül nem lecsó a lecsó, ezért kolbász karikákat tetem a tetejére:



A tészta lelógó széleit ráhajtottam, majd sütőpapíros tepsire fektettem őket. A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tésztákat lepermeteztem vízzel mielőtt a sütőbe toltam a tepsit. 25-30 perc alatt sültek pirosra.

 A kimaradt paprikakrémet sóval, borssal és kevés olívaolajjal ízesítettem. Tálaláskor ezt adtam a megsült kenyér mellé.

22 megjegyzés:

EWA gyöngyös világa! / EWA's World of Beads írta...

Már a recept végigolvasásától jól is lakom,nagyon jó fotók, elég vizuális vagyok ,nekem ennyi elég!Megint egy nagyon jó recept még időben a lecsó miatt!

JUdit írta...

Kedves Limara! Hol kapható a naptár?
Nagyon szeretem a receptjeidet, azóta sütök kenyeret, amióta Te vagy nekünk. Köszönöm, Judit

Tamás írta...

Kedves Limara!
1 g fokhagyma? :)
Ettől eltekintve lehet kipróbálom idei friss lecsó lezárásaként. :)

horimarika írta...

Bizony, a végigolvasástól is híztam most.... Ez nagyon jól néz ki! Gratulálok!

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)

Tamás! Igen, 1 gerezd...:))

Éva írta...

Nagyon mutatós, és igen finom lehet! 2:1 nagyon praktikus ! Jól néz ki az új blogruhád!:-)

irikova írta...

Gratulálok, nagyon tetszik!

4Gyerek írta...

két legyet egy csapásra. szeretem ezt a Tőled tanult formázást, a lecsót szintén. tehát ez így ahogy van maga a tökély.
köszönöm.

NEDUDDGI írta...

Ez valami ponpázatos, és nagyon remek étek lehet, elteszem a kenyerek közé ezt a remekművet is, mert ezt meg kell csinálnom. Köszönöm szépen.
Maradok 10-telettel NEDUDDGI

@X írta...

Utólag is elismerésem!
(Katt' rá! )
:-)

Limara írta...

Köszi:))

Brid írta...

Mar a keptol is csorog a nyalam! Nagyon orulok hogy ratalaltem erre a blogra, ennyi jo receptet egy helyen reg lattam! Alig varom hogy nekialljak megsutni egy parat!! Koszonom.

Limara írta...

én köszönöm:))

Névtelen írta...

Üdv.
Tegnap este ez volt a vacsi - mit ne mondjak, tökéletes a recept.
Hálás köszönet, hogy megosztottad (ezt is) velünk.
Egy ideje rendszeres látogatója vagyok blogodnak és csupa jó dolgot tanultam Tőled.
Minden elismerésem a Tiéd - fantasztikus, amilyen mesteri módon bánsz a kelt tésztákkal.
További sok sikert és sok olvasót. :)
Üdv, Zsu

Névtelen írta...

Kedves Limara,

Azt írtad, hogy " A krémre halmoztam a lecsó felét." Ez azt jelenti, hogy a kolbászsor tetejére került a másik fele, vagy esetleg az kimaradt és külön ettétek meg? :-)

Esetleg elírás és az egész lecsót a kolbászok alá pakoltad?

Várom segítőkész válaszod.

Egy tisztelőd

Notte írta...

Megcsináltam,köszi!Remek recept!

Limara írta...

Elnézést kérek, csak most vettem észre a kérdést. Azért a felét, mert 2 db kenyér készült belőle, a másik fele a másik tésztára ment..

sarikriszti írta...

Arra gondoltam, hogy nem lenne e jó darált húsos pörivel, vagy bolognaival megtöltve...

Limara írta...

Dehogynem! :))

Gabicu írta...


Édes, kedves Limara! :)

Annyira fantasztikus vagy! :) Öröm feljönni a blogodra! Muszáj lesz ezt is megcsinálnom, de ha a hagyományos módon csinálom meg a lecsót, úgy is kivitelezhető? Vagy szétázna a tészta?

Limara írta...

Köszönöm szépen! :)
Nem, nem hiszem! Nyugodtan próbáld meg! :)

Erika írta...

Kedves Limara!

Köszönöm az ihletet, tegnap megcsináltam, csak nyers fasírttal, sajttal és félbevágott tojással töltöttem meg. Akkora sikert aratott, hogy párom ezt kéri a karácsonyi menübe.