2011. október 13., csütörtök

Fordított fügetorta

Ugye, milyen gyönyörű ez a torta?! Én tejesen oda voltam a szépségétől, és mondhatom, az íze legalább olyan jó volt, mint amilyen jól nézett ki.
Jutkától kaptam üzenetet, hogy van fügéje, nagyon szívesen átadja, ha kérem. Naná, hogy kértem, nagyon szeretem a fügét, az én bokrom meg még nem termett, hála Bertának...
Miközben tekertem haza, végig gondoltam, hogy mi mindent fogok belőle készíteni. Ez a torta állt az első helyen, de lekvárok, kalácsok is megfordultak a fejemben. A vége persze az lett, hogy a torta elkészült, némi kis lekvár is, de a felét szó szerint befaltuk úgy ahogy volt.
A hétvégére beígért fagyok előtt még le kell szedni a fügét, és lehet belőle fordított tortát sütni.
Hozzávalók:

  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg barnacukor
  • 2 ek. méz
  • füge
  • 1/2 vaníliarúd
Tészta:
  • 250 g finomliszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1/4 tk. szódabikarbóna
  • csipet só
  • 2 dl író
  • 2 tojás
  • 75 ml olaj
  • 120 g barnacukor
  • 1/2 tk. fahéj
Egy 28 cm tortaformába, ami fontos, hogy ne legyen kapcsos, beledarabolom a vajat, beleszórom a cukrot, belecsorgatom a mézet és a vanília kikapart magját. Lassú tűzön megolvasztom, halvány sárgára karamellizálom. 
A megmosott fügéket félbevágom és a megolvadt cukorba teszem, vágott felükkel lefelé, szorosan, hogy kitöltsék a formát.
Elzárom alatta a lángot.
Összeállítom a tésztát, amit Rachel Allan-tól kölcsönöztem.
A lisztet, a sütőport, a sót, a fahéjat és a szódabikarbónát összekeverem. Egy másik edénybe mérem az írót, a tojásokat, a cukrot, és az olajat, alaposan elkeverem. A szárazanyagokra öntöm, elvegyítem.
A fügére kanalazom, úgy, hogy mindenhol befedje.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percig sütöm. Félidőben egy alufóliát terítek a tetejére, hogy ne barnuljon tovább.
Amikor kész, kiveszem a sütőből és 10 percet hagyom pihenni mielőtt átfordítom egy tortatálra.
Egy doboz mascarponét 1 dl tejszínnel és fél rúd vanília kikapart magjával kihabosítottam, tálaláskor minden szelet mellé adtam egy-egy kanállal belőle.



19 megjegyzés:

Elif írta...

Gyönyörűszép lett! Hú de megkóstolnám.

chriesi írta...

Gyönyörű, igazi mestermű! Isteni lehet! Azt hiszem csinálok én is, de kicsiben.

Maria írta...

Ez tényleg nagyon finom és nem is feltétlen fügéből kell csinálni. Én fordított sárgabarackos címen találkoztam vele és mindig almával csinálom, egy lapos lábasban.

BirgánAndi írta...

Pont egy ilyen recept kellett nekem! Bevásároltam fügéből, de úgy néz ki, mi nem szeretjük csak úgy magában megenni.

Jutka írta...

Gyönyörű!
Tudtam te valami különlegeset hozol ki belőle:)

Minden lében 4 kanál írta...

Nekem van némi termésem a füge bokron, de zöldek. Az már veszett fejsze nyele? (Nem vagyok -sajnos- füge szakértő, csak nagyon szeretem.)
Glória

nyanyus írta...

Ezt el kell készítenem!Van még a fügebokron ami beérik holnapra.Az idén sok dzsemet főztem de megkoronázom ezzel a csodálatos tortával.

Éva írta...

Nagyon guszta lett a tortád! Igazi csemege azzal finom fügével!

hankka írta...

Nagyon-nagyon jól néz ki! És mascarponés tejszínhabbal tálalva... isteni lehet!

Bianka írta...

Hű de brutál guszta

Macus írta...

Ez annyira finom volt!!!

edo74 írta...

Szia! Már régóta szeretnék ilyet csinálni! Most fogok is. Író helyett mehet bele tej? Mert az van itthon...

Névtelen írta...

Szia!
Van egy helyesírási hibád, -gondolom, nem vetted észre."tejes" helyett a "teljes" a megfelelő.Ilona

Kata írta...

Gyönyörűséges!

Cilee írta...

Mmm... Nagyon szép!
Imádom a fügét! Kellene nekem is valaki, akinek tele van a fügefája :-D
Jobb híján valamilyen más gyümölccsel kipróbálom.
Köszönöm :-)
Üdv: Ildikó

Limara írta...

Köszönöm szépen!:)
A zöld füge állítólag nagyon jó befőttnek, fűszeres szirupban kell eltenni.
Edo! Én nem tejjel, hanem joghurttal készíteném, de ha csak tejed van, akkor kevesebb kell belőle.
Ilona! Köszönöm!
Ildikó! Ugye? :) Lehet rebarbarából, körtéből, ananászból is szerintem...:)

marisz57 írta...

Nagyon kívánatos a fügetortád! Valami más gyümölccsel lehet, hogy megcsinálom.

csuszta írta...

megcsináltam, nagyon finom lett, de a karamell vhogy túl folyékonyra sikerült, mikor kiborítottam, csak lefolyt és összegyűlt a tányér alján... nem karamellizáltam elég ideig vagy nem hagytam a formában elég ideig hűlni (kb 10 percig bírtam) vagy mit csinálhattam rosszul? :)

Limara írta...

Sok leve van még amikor kiveszed, azért kell pihentetni, hogy azt felszívja, illetve dermedjen kicsit. Kevés lehetett a 10 perc.