2011. október 10., hétfő

Rozmaringos-citromos körtével töltött kalács

Ezt a kalácsot még kb. két hete követtem el. Vendégeket vártam délelőtt, azt gondoltam, hogy egy csésze kávé vagy tea mellé remek lesz a langyos, gyümölcsös tészta. Bejött, mert egy pillanat alatt elfogyott, annyira, hogy még megvágott képet sem tudtam róla készíteni.
A tésztája egy egyszerű kalácstészta:
Hozzávalók:

  • 400 g finomliszt
  • 100 g Bl 80 liszt
  • 1 mk. só
  • 60 g cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 2 dl langyos tej
  • 7 dkg olv. vaj
  • 2,5 dkg élesztő
A szokásos módon, a vaj kivételével az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe mértem. Elindítottam a dagasztás programot, majd miután egy gombócba szedte a tésztát, a dagasztási idő második felében lassan, több részletben hozzáadtam az olvasztott vajat is. A kész, bedagasztott tésztát kelesztőtálban duplájára kelesztettem.
Míg kelt, elkészítettem a tölteléket.
Töltelék:
  • 1 kg körte
  • 2 ek. méz
  • 1 ek. apróra vágott friss rozmaring
  • 1 citrom reszelt héja
  • pici citromlé
A mézet egy serpenyőben addig melegítettem, míg szép, karamelles színe lett. Ezalatt a körtéket gyorsan meghámoztam, cikkekre vágtam és meglocsoltam kevés citromlével. Az arany színű mézre tettem, rászórtam a rozmaringot, ráreszeltem a citromhéjat. Félpuhára sütöttem, kihűtöttem.

A megkelt tésztát lisztezett felületen téglalappá nyújtottam. Három részre osztottam, a közepén elrendeztem az ízes körtét, majd a két szélén kimaradt tésztát felcsíkoztam egy pizzavágóval.
Először a végét hajtottam rá a körtére, majd a csíkokat összefontam:

















Hagytam, hogy ismét megkeljen, majd egy felvert tojással lekentem, a tetejét mandulalapokkal megszórtam. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütöttem. Félidőben egy fóliával letakartam, hogy ne legyen nagyon barna.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Limara !

Gyönyörű lett, csak azt nem tudom, hogyan lehet ilyen szépre összefonni:))) zsuzsa

Névtelen írta...

"Először a végét hajtottam rá a körtére, majd a csíkokat összefontam..." Hát ez az az igényesség, amit annyira szeretek a mindenféle tésztáidban, és amit megpróbálok eltanulni!
SzMónika

Agi írta...

Ó, hogy ez milyen finom lehet! Muszáj megcsinálni! De a fonással és is gondban lennék... :)

Bianka írta...

Gyönyörű lett

Paprika&Paprika írta...

Mint mindig csak àmulok meg bàmulok milyen tehetsèges vagy! Nagyszeru ez a kalàcs!
Szia
Aniko

Limara írta...

Köszönöm! Kedvesek vagytok! A fonás nem bonyolult, de készítek majd róla egy igen részletes fázisfotót vagy esetleg videót!:)

Névtelen írta...

Hűha,
lehetett szeletelni könnyen?
Nekem körtém nincs, de alma az van rengeteg. Adnál ötletet fahéjas almás töltelékhez?

Petra

Névtelen írta...

Kedves Limara! Az elmúlt egy hónapban már sokadjára próbálok neked egy levelet elküldeni, de a megadott mail címedről valamiért kézbesítetlenül visszajön, ezért írtam megjegyzésként a lila pöttyös piskótához szept. 17.-én a kérésemet zsömle postázással kapcsolatban. Nagyon fontos lenne nekem a segítséged, kérlek, légy olyan kedves, és ha időd engedi, válaszolj. Köszönettel: Dné Vicus

Limara írta...

Kedves Petra! Igen lehetett. Egy hasonló, almás töltelékkel van már fent a blogon:
http://limarapeksege.blogspot.com/2009/10/dan-vajasteszta-karamelizalt-almaval.html

Vicus! Válaszoltam!

ilolina írta...

Kedves Marcsi!
Most is gyönyörűt alkottál!! De jó lenne melletted kuktáskodni,és kóstolgatni! puszi Ica

Névtelen írta...

köszönöm, ki fogom próbálni!
Petra

Tina írta...

Szia!
Megválaszolom pár kérdésem... :D
Kisült, NAGYON szép lett!!!!!
Köszönöm a fonási ötletet, óriási!!!!
Annyira feldobja!!!!! :) :) :)
A kifolyt körtelé elpárolgott. :)
A tészta nem lett ragacsos. :)
Nagyon szépen megsült. Jelenleg hűl az erkélyen az első szeletke. :)
A töltelékbe én fahéjat tettem, nincs itthon rozmaringom.

A tészta keménységével kapcsolatos kérdésem még él. :)
Köszi a választ! :)

Krisztina