2012. október 3., szerda

Csavart briós másként


Másként csavartak, mint amit már mutattam, mert ahhoz csak egy szálat sodortam meg és tekertem fel, ennél viszont több szál csavarodik és tekeredik. Nem bonyolult, de kicsit időigényesebb, hiszen minden péksüteményhez két gombóc tésztát kell kinyújtani, viszont annyira jópofa, hogy megéri ez a kis többletmunka. Az ötlet innen származik, bár ő nem töltötte, hanem két színű tésztából készítette, majd gőzölte őket sütés helyett. Egyébként ezt a sült verziót is lehetne két színű tésztából készíteni.
A formához nekem inkább édes töltelék passzol, mondhatnám, olyan kis nőies a megjelenés, de biztosan nem lenne rossz sós kencével sem.

Hozzávalók:
  • 60 dkg finomliszt
  • 1 tk. só
  • 3 ek. cukor
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • kb. 3 dl tej
  • 6 dkg puha vaj
  • 2,5 dkg friss élesztő
Az összes hozzávalót a kenyérsütőgép üstjébe készítettem és egy könnyű, kissé lágyabb tésztát dagasztottam. 30 percig hagytam kelni, majd lisztezett felületre borítottam és 10 (ha kisebbeket szeretnénk, akkor 12) egyforma darabba vágtam. Ezután mindet elfeleztem és gömbölyítettem.


Hagytam 10 percig pihenni, majd fogtam egy gombócot és egy hosszú csíkot nyújtottam belőle. Megkentem a töltelékkel és egy másik, ugyanakkorára nyújtott tésztával befedtem. A közepét egy derelye-, vagy pizzavágóval kb. cm szélesen felcsíkoztam, de ügyeltem, hogy a végeken egészben maradjon:






A tésztát ezután felemeltem, egy kicsit érdemes megrázni, hogy a szálak szétnyíljanak, majd megsodortam és feltekertem:



Sütőpapíros tepsin hagytam őket kelni kb. 30 percig, majd 180 fokos sütőben 18-20 perc alatt készre sütöttem. A még forró briósokat vékonyan megkentem olvasztott vajjal, ettől szép fényes színük lett, és megszórtam kevés porcukorral, attól meg csinosabbak lettek.

Töltelék lehet bármi. A legfelső képen lévő fahéjas volt, amihez puha vajat kevertem ki kevés cukorral és fahéjjal.
A fázisfotókon lévők mákos-szilvás tölteléket kaptak, amihez az őrölt mákot elkevertem kevés cukorral, mézzel, fahéjjal, citromhéjjal és levével, majd saját szilvalekvárt adtam hozzá.






















De készítettem már egyszerű nutellásat is:



















És vaníliásat is, aminek a tésztájába is került vanília és a töltelékébe is. Egy rúd vanília kikapart magját osztottam el, kétharmada ment a tésztába, a maradékot pedig puha vajjal és cukorral kevertem ki:



El tudom képzelni levendulás változatban, vagy diós-lekváros, túrós-mazsolás, mogyorós ízekben, de akár a turbó csokis kifli töltelékével is. 

22 megjegyzés:

Bebi írta...

Nahát! Ma tettem fel én is a blogra!
http://bebitunderorszaga.blogspot.hu/2012/10/mogyorokremes-csavart-brios.html

Chef Viki írta...

Jöttem a leírásért, mert a képektől teljesen kész lettem :-)

Hát jézusúristen :-))) Eszméletlen!!!

Garffyka írta...

Yes! :) Köszönöm! Hétvégére előjegyezve :)

Limara, szerinted a kisült briós fagyasztható? pl a mogyorókrémes vagy a vaníliás.

Limara írta...

Bebi! megnéztem, nagyon szépek! te azt a régebbi formázást készítetted, amire az első mondatomban utaltam, nem ugyanezt:)

Viki! Köszönöm:))

Garffyka! Simán szerintem...:))

Kata írta...

Limara!
Csodálatos!Szinte érzem az illatát!Legszívesebben beleharapnék!!!

barack007 írta...

Kedves Limara!
10 perce készült el :) nem kis briósok formájában, hanem egy mákos és egy fahéjas-narancsos óriás briósként. Szégyen szemre nem volt itthon elég tejem, csak 1 dl, a másik 2 dl saját készítésű joghurt volt.
Pompázatosak lettek!!! Köszönöm a receptet!!
A nyarat vidéken töltöttem, a szomszéd utcában egy helyes pékség volt, isteni fahéjas óriás brióssal. Azóta keresem a receptjét… hát most megtaláltam!! Még egyszer köszönöm!

barack007 írta...

Még valami: én fagyasztom a péksütiket (édeset és sósat is), sőt a kenyeret is, mert nagyon kevés fogy és grilles mikrohullámúval, kis teljesítményen olvasztom ki. Nagyon finom minden így is. Ezt is le fogom fagyasztani szeletelve.

barack007 írta...

Nem mentette az előző hozzászólásomat a rendszer sajnos.
Szóval kedves Limara, nagyon köszönöm a receptet, csütörtök este meg is sütöttem és isteni lett. Nem apró briósokat, hanem 2 óriás brióst készítettem és 2dl tejet saját készítésű joghurttal helyettesítettem (mivel szégyen szemre nem volt itthon elég tej…). Bombasztikusan ellenállhatatlan lett!! :)

Evus írta...

Már régóta rendszeres olvasója vagyok a blogodnak és egyszerűen imádom!!! Amit innen sütök, az mind isteni finom és dekoratív lesz!
Ma a briós volt soron, én kakaós margarinos kencével készítettem.
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=153270341481454&set=a.153270331481455.39075.100003954678669&type=1&theater

Nati Gal írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nati Gal írta...

Kedves Limara,
sorra készítettem az oldalon lévő sütiket és ezt nagyon élvezem, köszönöm

egy kis segítséget szeretnék kérni, ami esetleg mást is érdekelhet…

szóval, ha nem akarok túl korán kelni és este szeretném elkészíteni, összeállítani ezt a keltésztát (vagy másikat), viszont kisütni csak reggel munkába menet előtt, akkor a túlkeléstől félve mit kell tennem, meddig állhat, várhat a tészta? (csak simán tegyem hűtőbe?)

Műkedvelő Hedonista írta...

Erre meg kell adnom a 11 pontot. Szép is és ötletes is. Aggódom, hogy boltban még évek múlva sem lehet ilyet kapni.

Limara írta...

Kedves Nati! Sokszor írtam már, de akkor itt is...egyszerűen csak tedd a megformázott tésztát sütőpapíros tepsire és takard le egy fóliával és mehet a hűtőbe. Reggel aztán hideg sütőben kezd el sütni.....

Limara írta...

Műkedvelő Hedonista! Köszönöm szépen! :) Tartok tőle én is! :)

Ringlet írta...

24 hetes kismama vagyok. Te pedig kedves Limara botrányos! (ezek a képek, meg receptek) Most muszáj ezt is megsüssem...aztán megegyem...aztán...hm... :-)
Köszi a receptet. Épp forog az üstben.
A változtatás csak a liszt volt. Én tönköly fehér lisztet használtam. Dobtam hozzá sikért is 1 evőkanállal. Tényleg! A tönkölyhöz kell egyáltalán külön sikért használni? Sosem tudom mihez tegyek,mihez ne.

Jövök, ha elkészült!
Anna

Limara írta...

Kedves Anna! Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de aztán megnyugodtam! :))De tudod, én vallom, ami jár az jár, főként a kismamának és a babának! :))

A tönköly jó minőségű, magas sikértartalmú liszt, ahhoz nem kell már külön sikért adnod, főként, ha péksüteményeket készítesz belőle, a túl sok sikér ugyanis elnehezítheti! :)

Ringlet írta...

Nagyon finom! Már csak a fele van meg! :-D
Köszi a tanácsot (sikért legközelebb kihagyom) és a receptet is!
Anna

barack007 írta...

Kedves Limara!
Fahéjas-kandírozott narancsos változatban ez lett a férjem mindennapi kalácsa :)
Az a problémám, hogy a csavart briósok eldőlnek. Számtalanszor végignéztem, hogyan csinálod, mégsem sikerül. Hol hibázhatok?
Előre is köszönöm!

Limara írta...

Szuper! :))

látatlanban nehéz okosat mondani, de talán próbáld meg lazábban feltekerni csigába, hogy a felső része megüljön az alsón...

barack007 írta...

Köszönöm, megpróbálom, bár szerencsére az íze "részegesen" is bomba jó ;)
Egy utolsó kérdésem lenne: ez a tészta elbírja a foszlós kalácsod formáját? Sütöttem egy álomszép foszlósat, aminek állítólag nincsen íze…ebből a tésztából kéne előállítanom, mert ennek van íze. ((A csavart briós előtt a foszlós kalács fogyott minden reggel)).
Előre is köszönöm a segítséget! Szép estét!

Limara írta...

Szívesen! Igen, elbírja! :)

Jan írta...

Kedves Limara!

Nemrég kezdtem olvasni a blogodat, elsősorban a kenyér receptek miatt, ma azonban, kenyér ünnepe ide vagy oda, ezeket a briósokat készítettem el, méghozzá kétféle töltelékkel: fahéjassal és vaníliással. Csodálatosan finomak lettek. :) Engem erősen emlékeztetnek a Ferdinándhoz vagy darázsfészekhez, de itt különösen tetszett, hogy mivel ezek egyénileg sülnek, minden oldalról jó ropogós kéreg sül rájuk. Alig várom, hogy kipróbálhassam a mákos-szilvalekváros töltelékkel. :) Köszi Limara a csodás recepteket! :)