2013. augusztus 27., kedd

Töltött-csavart tészta
















Valami eszméletlenül szép, gyakorlatilag csupa hús házi szalonnához sikerült jutnom. Valamelyik este sütöttem belőle a fiúknak és ahogy illatozni kezdett jött is az ötlet, hogy péksüteményt is kellene sütni vele. Közeledik az iskola, lehet megint agyalni, hogy mit csomagoljunk a gyereknek, nem ártanak az ilyen ötletek.
A lehető legegyszerűbb tésztát akartam összeállítani, bár a hozzávalók láttán biztosan felszalad néhány kedves olvasónak a szemöldöke, mert íróval készítettem, de semmi pánik, egész egyszerűen ki lehet váltani. Helyette mehet bele joghurt és víz keveréke, vagy a folyadék lehet tej és víz fele-fele arányban, de lehet csak vízzel, vagy csak tejjel is készíteni. Attól függően, hogy mi van otthon, vagy épp mihez van kedvünk.
Ezt a jópofa formát egy fészes fotón láttam megint csak, sajnos nem volt mellette link. Elég hosszasan néztem, mire rájöttem, hogy hogyan is készült. Mondjuk az is lehet, hogy nem így, de a végeredmény remek lett. Egy egyszerű, de mutatós péksütemény, amit könnyű elfogyasztani (ez ugye nem hátrány a suli folyosón), a töltelék nem hullik belőle, mégis mindenütt ott van.
A lényeg a formázáson van, a tölteléket ezer módon lehet variálni, kinek mi a kedvence. A sós töltelékből nem hiányozhat szerintem a sajt, az nagyon jól mutat ahogy a vágások mentén kissé kifolyik és pirosra sül.
Édes tölteléknek meg a zserbó tölteléket tudnám a legjobban elképzelni, baracklekvár, rá őrölt dió...

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 1,5 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 1 tojás
  • 2 ek burgonyapehely (elhagyható)
  • 320 ml író (vagy 3 dl tej és víz fele-fele arányban)
  • 3 ek. a szalonna kisült zsírjából (vagy olaj)
  • 2 dkg friss élesztő
Töltelék:
  • kb. 15-20 dkg húsos szalonna vagy bacon
  • 1 ek. olívaolaj
  • 20 dkg reszelt sajt
  • a szalonna kisült zsírja
  • 1 tojás
Tetejére:
  • 1 egész tojás
  • szezámmag
A szalonnával kezdjük. Kisebb kockára vágjuk és 1ek. olívaolajon kisütjük. A ropogósra sült szalonnát kihalásszuk, a zsiradékot félretesszük.
A kenyérsütőgép vagy dagasztógép üstjébe mérjük az összes hozzávalót és bedagasztjuk a tésztát.
Természetesen kézzel is lehet, ebben az esetben tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük a sóval, és a burgonyapehellyel. A közepébe mélyedést készítünk, ide öntjük a folyadékot, beletesszük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Ráütjük a tojást és elkezdjük dagasztani a tésztát. Ha összeállt egy gombóccá, akkor rácsorgatjuk a zsiradékot és tovább dagasztjuk, míg a tésztánk felülete sima, fényes lesz és nem ragad már sem a kezünkhöz sem az edényhez.
Letakarjuk és 30 percig pihenni hagyjuk.
Ezalatt lereszeljük a sajtot, hozzáadjuk a szalonna összes kisült zsírját (ha kevés, akkor egy-két ek. vajat is tehetünk bele) és beleütjük a tojást is. Jól összekeverjük. Akkor jó, ha kenhető a masszánk.

A közben megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kb. 2mm vastagságú téglalap formára nyújtjuk (kb. 30x 70 cm). 
Felét megkenjük a töltelékkel, majd ráhajtjuk a tészta másik felét.




Ezután kb. 5 cm széles csíkokra (téglalapokra) vágjuk. Az így kapott téglalapok közepét egy éles késsel (pizzavágóval) elvágjuk, de úgy, hogy a két végén másfél-két cm hosszan egyben maradjon.


















Ezt az egyben maradt részt a bevágáson átbujtatjuk, egymás után kétszer. Az alsó és a felső felét is. 
arra kell ügyelni, ha mondjuk a felső részt felülről bujtattuk, akkor az alsó részt alá fordítsuk, különben kitekerjük....

































































A tésztát óvatosan átemeljük sütőpapíros tepsire.
Mindet lekenjük egész, felvert tojással és megszórjuk szezámmaggal. 
Csak addig pihentetjük, míg a sütőt 200 fokra előmelegítjük (légkeverés 180 fok).
Sütési idő 18- 20 perc



8 megjegyzés:

AGIKA1995 írta...

NAGYON GUSZTA.

Jutka írta...

Gyönyörű, kívánatos reggeli!

Wattacukor írta...

De jó, hogy ezt megláttam! Rengeteg savóm keletkezett (meg több mint egy kg túró!!! :D ), szerintem abból is első osztályú lesz. Köszi a receptet! :)

Lanjahajnal írta...

Hmmm nagyon fini, ez volt a pénteki ebéd egyik fele. Pöttöm lánykám majd belefulladt úgy majszolta a neki készített sajtos-tejfölös töltelékűt. Köszönöm a remek receptet.

szamár írta...

Kipróbáltam! Nagyon finom lett. Nálunk a szombati ebéd másodikja volt. Azóta a fiúk azt kérdezgetik mikor sütök újra. Köszönöm!

M. Klaudia írta...

Ebből hány darab lesz? Szeretném vasárnap megsütni, és nem tudom, hogy dupla adaggal indítsak-e. :-)

Üdvözlettel: Klaudia

M. Klaudia írta...

Elkészítettem, és nagyon finom! 15 dkg bacon nekem kevésnek bizonyult, legközelebb többet teszek bele.

Üdv: Klaudia

Vanilda írta...

Nagyon jól néz és gondolom nagyon finom is, ki fogom próbálni.
Köszönöm.