2013. november 20., szerda

Mézeskalács harangok


Nyakunkon az advent, úgyhogy ideje volt elkezdeni a mézeskalács készítést. Most is lesz majd adventi koszorú, mézeskalács doboz, adventi naptár és csak evésre szánt kekszek is, sőt majd karácsonyfadíszeket is készítek, de elsőként muszáj volt ezt a jópofa harangot kipróbálni a Gasztroshop-tól. Egyszerű elkészíteni, mégis nagyon helyes, mutatós díszeket lehet belőle kihozni. 
A mézes tésztán most sem változtattam. Ezekhez a harangokhoz egyharmad mennyiséget vettem, abból lett négy harang, meg egy pár darab keksz is jutott a fiúknak.
Begyúrtam a tésztát, másnapig pihentettem, sütés előtt kis darabokat téptem belőle, amiket alaposan átgyúrtam, amikor szép fényes és sima lett a felületük kb. fél centiméter vastagra nyújtottam. Kiszaggattam a harang alkatrészeit, a különböző méretű korongokat és a levélkéket. Óvatosan a sütőpapíros tepsire emeltem mindet és kiszúrtam a közepüket. 
180 fokon sütöttem, hogy jobban kiszáradjanak és mélyebb színük legyen. 
A kisült tésztát rácsra tettem és másnapig hagytam pihenni.
Bevallom őszintén, az első harangot még alkatrészenként díszítettem, de hiába vártam meg, hogy teljesen megszáradjon és hiába voltam vele nagyon óvatos, csak lejött róla itt-ott az íróka miközben fűztem fel őket.
Így a másodiknál már megfordítottam, először összeraktam, a levelek kivételével, és csak azután díszítettem. A levelekre került csak külön az íróka. Azokkal is kezdtem, a két levelet megrajzoltam, félretettem száradni. A harang nyelvének való kis korongot kb. 1 m hosszú selyemszalagra fűztem, majd a legnagyobb, a harang alsó része következett. Amikor idáig megvolt, kerestem egy akkora poharat, aminek a szája kicsit kisebb átmérőjű, mint a harang alsó része és ráültettem. Így már könnyebben ráfűztem a többi korongot is, szépen középre is lehet igazítani. Az utolsó korong tetejére tettem egy fahéjrudat, afölött kötöttem csomóra a zsinórt, ezután díszítettem a korongok szélét. Hagytam megszáradni, majd végül következtek a levélkék. Masnira kötöttem a maradék zsinórt és készen is volt....





8 megjegyzés:

BORI írta...

Nagyon tetszik, ötletes! Kicsit tartok a mézes készítésétől, de megpróbálom a recepted szerint....

Mammka írta...

A tied SOKKAL szebb!!!!:)Én mindig sütök mézest,odavan érte mindenki.:))))

Anikó írta...

Limara nagyon szép és különleges, én még soha nem készítettem mézest, csak ámulva figyelem, hogy te is és Moha is mi mindent tudtok összehozni, hihetetlenül ügyesek vagytok:-))))

irikova írta...

Szebblett, mint az ötletadóé!

bonnie írta...

A kiszúrást és a papírra/tepsibe tevést nem lehet megfordítani? Nekem mindig akkor deformálódik el, amikor átpakolom :(

Medora írta...

Olyan jó, hogy mindig kitalálsz valami jópofát!

barack007 írta...

Kedves Limara!

Csodaszépek a harangok!
Mikor kell az írókához tenni az ételfestéket? Mielőtt felverem a fehérjét vagy mikor az ecetet teszem bele?

Előre is köszönöm!
Kata

barack007 írta...

Kedves Limara!
Van valami trükkje az íróka-készítésnek? Tavaly gyönyörű lett (bár akkor is másodjára), de ma 3 adag esett össze… nem elég finom a porcukrom?

Előre is köszönöm!
Kata